Technika, 1983 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-01 / 12. szám

Prof. Dr. Ing. habil. Dietrich Hofmannt Méréstechnikai és minőségbiztosítási kézikönyv A méréstechnika aszükséges információkat szolgáltatja a folyamatos és nem folyamatos műszaki folyamatok analíziséhez, megítéléséhez és vezérléséhez. Hasznos a termelés szervezésében és a termékekminőségének biztosításában. Ugyancsak mind nagyobb a méréstechnika szerepe a közlekedésben, a mezőgazdaságban és a gyógyászatban, valamint a műszaki fogyasztási cikkek gyártása terén. A minőség biztosítása állandó folyamat a termékek tervezésétől az értékesítésig. A mű a méréstechnika és a minőség biztosításának módját kevés szóval és számos rajzos táblázattal, jól áttekinthetően ismerteti. Különösen nagy súlyt kap az érthetőség, a szemléletesség és alkalmazhatóság. A szerző azonos terjedelemben ismerteti az elméletet és az alkalmazás lehetőségeit. A könyv azokhoz a műszaki területen tevékenykedőkhöz szól, akik a kutatás, fejlesztés, tervezés, szerkesztés, technológia, termelés, értékesítés, vevőszolgálat és szerviz során a méréstechnika és a minőség számos problémájával találják magukat szembe. Ezenkívül hasznosan forgathatják a főiskolákon és szakiskolákon elektrotechnikát, elektronikát, készüléképítést, rendszertechnikát és műszaki fizikát tanulók. (VEB Verlag Technik, Berlin.) Sylvius Hartwig: A nehézgáz és kockázatának felbecsülése II. A könyv a fenti tárgyban 1982- ben a Frankfurt am Mainban megtartott szimpóziumon elhangzott értekezések szövegét tartalmazza. A szimpózium négy ülésszakra bontva tárgyalta meg az 1979 óta eltelt időszakiban a nehézgáz és kockázatának tanulmányozása során szerzett tapasztalatokat, az elért haladást. Az első ülésszak a nehézgáz szétszóródásával és az ezzel kapcsolatos modellezés lehetőségével foglalkozott. A második ülésszakot a nehézgáz szétszóródásával összefüggő kísérleteknek szentelték. A harmadikon a robbantás és tűz keletkezésének területét tárgyalták. A negyedik ülésszakon a nehézgázok használatát és kockázatát vitatták meg. A könyv a nehézgázzal folytatott nagyszabású kísérletekkel is megismerteti az olvasót. Tartalmazza a híressé vált dél-angliai Maplin Sands-i kísérletek leírását és ábráit. Taglalja a gőzfelhők robbantási kísérleteiből, a nehézgáz véletlen felszabadulásából keletkezhető kockázatot és következményeket is. A mű értékes, korszerű forrása azoknak az információknak, amelyek a nehézgáz termelésében, kezelésében és használatában tevékenykedő kutatók és gyakorlati szakemberek számára hasznosak. (D. Reidel Publishing Co., Boston.) Hargittai Istvánt Szimmetria - egy kémikus szemével A szimmetriával lépten-nyomon találkozunk mindennapi életünkben és a legrégebbi időktől kezdve szerepel az emberi alkotásokban. A szimmetria ugyanakkor a tudomány alapjainak egyik kiindulási koncepciója, és a modern természettudományos kutatásban, mint például a molekuláris tudományokban a szimmetria nemcsak alapvető jelentőségű, de a szimmetria koncepciója is állandóan fejlődik. A könyv elsődleges célja a tudomány népszerűsítése. A szerző szerint a szimmetria koncepciója alkalmas arra, hogy a mindennapi életünkben gyűjtött tapasztalatokat összekösse a tudományos megismeréssel. A tudomány jelenlegi fejlődési szakaszában a tudományos kutatóknak is nagy segítséget jelent, ha az általában nagyon szűk saját területükön túl is kitekinthetnek megfelelő tudományos ismeretterjesztés segítségével. Azok az egyszerűsítések, amelyek még nem mennek a pontosság rovására, de még a jól megválasztott hasonlatok is nagy segítséget jelenthetnek a szakembernek akár saját problémái megértésében is. A szerző foglalkozik a kétoldali, a forgási és a bonyolultabb szimmetriákkal, a molekulák és a kémiai reakciók világában vizsgálja a szimmetria kérdését, valamint tárgyalja a szalagok, rudak, hálók és a háromdimenziós tér szimmetriáját. (Akadémiai Kiadó, Ára: 30,— Ft.) Nagy István György—Szentes György: Rakétafegyverek, űrhajózási hordozórakéták Századunk tudományos eredményeinek legjellegzetesebb megtestesítője a rakéta, amely számos tudomány legkorszerűbb ismereteinek integrációját hordozza magában. Ez az eszköz egyrészt napjaink hadviselésének legnagyobb pusztító erejű fegyvere, másrészt olyan tudományos eszközök — műholdak, űrhajók, űrállomások, — hordozója, amelyek a világmindenség megismerésének lehetőségét jelentik. A könyv időszerűségét indokolja, hogy a rakétafegyverek a világ valamennyi hadseregében megtalálhatók, a velük kapcsolatos kérdések az emberek érdeklődésének homlokterébe kerültek és ezen a téren eligazítást adó könyv ez ideig még nem jelent meg magyarul. Az első rész a rakétafegyverek történetét mutatja be, majd a rakétafegyverek elméletét és osztályozását tekintik át a szerzők. Ezt követően ismertetik a hadászati, a szárazföldi harci, a repülőgép- és hajófedélzeti rakétafegyvereket, a légvédelmi rakétákat és ellenrakétákat, valamint az űrhajózási hordozórakétákat típusait és országok szerinti csoportosításban. Minden egyes típusnál röviden bemutatják a rakéta felépítését, főbb műszaki adatait, a hajtóművet, az átlagsebességet, a hatótávolságot, a robbanótöltet fajtáját és tömegét. Végezetül a függelékben a támadófegyverek legújabb fajtáját, az amerikai hadászati jellegű robotrepülőgépet mutatják be. A könyvet pontos és jól áttekinthető tárgymutató zárja, amelyben a rakéták típusjele, elnevezése és a gyártó ország szerepel. Ezzel a néhány hasonló vagy éppen megegyező elnevezésből származó zavaró félreértés lehetőségét igyekeztek a szerzők kiküszöbölni. (Zrínyi Katonai Kiadó, Ara: 88.— Ft.) 24 O R NAPÓRÁTÓL AZ ATOMÓRÁIG Ha a ma ember tudni akarja hány óra, egy pillantást vet karórájára és leolvassa a pontos időt, amit egyébként a rádió is többször bemond naponta. A régmúlt időkiben nem állt az ember rendelkezésére semmiféle zseb-, kar- vagy toronyóra, de az emberi elmésség mégis meg tudta oldani az időmérést. Az időbeosztást a Nap járásához igazította anélkül, hogy az egyes időszakok tartamát valamiképpen mérte volna. A Nap volt tehát az első időmérő, és innen is ered az óra szó. Az ókori egyiptomiak a Napistent Horusnak hívták, ebből lett a latin hóra szó, innen származik a magyar óra kifejezés is. Néhány ezer éve még csak a Nap állása volt az időmutató, minél magasabbra emelkedett az égen, annál közelebb volt a dél. Volt egy pontosabb időmérőeszköz is, a lépés. Arisztophanész görög drámaíró 2300 év előtti vígjátékában Praxagora athéni aszszony így szólt urához: „Amikor az árnyék tíz lépés hosszú lészen, kend béten magadat illatos kenőccsel és tővel vacsorázni.” Szibiosz készítette L e. 120 körül. I. u. 761-ben Kis Pipint a római pápa ajándékozta meg egy vízórával, de azon idők legcsodásabb óráját 807-ben Harun al Rasid, a híres bagdadi kalifa küldte el Nagy Károlynak. Ez az arannyal és drágakövekkel ékesített remekmű minden óra elteltét harangütéssel jelezte és ugyanakkor kinyílt az érát körülvevő 12 ajtócska közül egy-egy (délben egyszerre mind a 12) és előbukkant egy-egy díszes lovag. A vízórához hasonló elven működött a közismert homokóra is, amely ugyan kevésbé pontos, de elkészítése egyszerűbb és olcsóbb volt. • Toronyóra lánccal Az első — az szó mai értelmében vett — súlyokkal és kerekekkel működő órát ki, mikor és hol találta fel, nem tudjuk. Az azonban történelmi tény, hogy Saladin szultán II. Frigyes császárnak 1230 körül ajándékul súlyokkal hajtott kerekes órát küldött, amelynek értékét 5000 aranyra becsülték. 50 évvel később, 1288- ban I. Eduárd angol király a londoni Westminster apátság tornyába szereltett egy órát, amely a Big Tom nevet kapta. Az órához 360 lépcső vezetett fel és 400 évig járt. A Big Tom utóda lett a Big Ben, amelynek számlapja 8 m átmérőjű. A 13,5 t tömegű toronyóra sértetlenül átélte a londoni parlamentnek 1944-ben a náci légierő által végrehajtott bombázását, és száz év alatt mindig másodpercétt azonban fordítva volt a dolog: a mutató mozdulatlanul állt és a számlap forgott. Még a mutató is különleges volt: a Napot ábrázolta sugarakkal és a számlap fölött volt a falra erősítve. Hogy milett a Szpasszkaja torony régi órájával, nem tudjuk. A XVIII. században már másfajta órák álltak tornyaikoz, amelyeket Nagy Péter hozatott Hollandiából. A francia Jean Jouvans és a német Heinrich de Wick voltak azon idők leghíresebb órakészítői. Ez utóbbi 1370-ben állította fel V. Károly francia király rendelésére híres toronyóráját Párizsban, amelynek elkészítésén a mester 8 évig dolgozott. A XV. század vége felé súlyhajtású kerekes órákat már házi használatra is kezdtek előállítani: ilyen óra segítségével végezte megfigyeléseit például Tycho Bnahe, a híres csillagász. A kezdetleges kerekes órák szerkezetében egy lefelé ereszkedő súly kerékművet tartott mozgásbon. A leereszkedést valamilyen szerkezeti elem tette egyenletessé. A fejlődés következő szakasza a gátszerkezetek felfedezése volt. A lefelé lógó súly itt is hengereket forgatott, amely áttételek után ferdefogazású gátkereket mozgatott. • Gnomon és klepszidra Az első eszköz, amely már tudatosan időmérésre szolgált, a gnomon volt (gnomon görögül mutatót jelent). A függőleges farúd vagy kőoszlop földre vetett árnyéka jelezte az időt. Ebből alakult ki az i. e. XIII. században Egyiptomban a napóra, amelyen skálával ellátott függőleges falon láthatták az időt. A napórával egyidejűleg egy másik, a Napitól független időmérőt is feltaláltak. I. e. 1500 körül használták már a vízórát, a klepszidrát. Sur: Egy percre című könyvében, amelyben az emberiség küzdelmét írja le az időért, így ír a vízóráról: „Éjszaka a napórát a vízóra, régi nevén a klepszidra váltotta fel. Egy tölcsér formájú edényből cseppekben folyt ki a víz, a rajta lévő beosztás a víz állása szerint mutatta az órát. Platon ógörög filozófus ebből az órából már az első ébresztőórát is elkészítette. A nap akkor már 24 órára oszlott, de ezek az órák nem hasonlítottak a mi óráinkra. A napot a Nap felkeltétől lenyugvásig 12 egyforma részre osztották és ugyanígy 12 részre osztották az éjszakát." Az idézetben szereplő Platonféle ébresztőóra i. e. kb. 400 évvel készült. A görög filozófia egyik legnagyobb alakja ébresztőóráját a vízóra lapjából szerkesztette. Ebben a szerkezetben a vizet tartó tölcsérből egy másik zárt edénybe csepegett a víz. Bizonyos idő után — 4-6 óra — az edényben a felgyülemlett víz összenyomta a levegőt, s ez egy kis csövön át egy emberformájú alakba tódult, amelynek szájához síp volt erősítve. Itt távozott a levegő, amiközben sípoló hangot adott. A vízórának — körülményes kezelésük ellenére — a napórákkal szemben az volt az előnyük, hogy az időjárástól függetlenül, állandóan mutatták az időt. Idővel azután tökéletesedtek a vízórák. A régi görögök és rómaiak vízvezetékből töltötték fel azokat, és így nem kellett többé a vizet nehéz munkával felhordani. Az ókor leghíresebb vízóragyártói Alexandriában voltak, itt találták fel és készítették el az első, vízvezetékből táplált „önműködő” órákat is. Egyik leghíresebb vízórát Etenyi pontossággal mutatta az időt, kivéve 1945-ben, amikor egy alkalommal seregélyraj szállt le a 14 láb hosszú mutatóra, aminek következtében a Big Ben öt percet késett. 1956-ban felújították az óra szerkezetét. Azóta a BBC által is közvetített, világszerte ismert óraütéseket a Szent Pál székesegyház toronyórájáról hallhatjuk. A régi Moszkvának is megvolt a maga Nagy Tomja. A Kremlben állt a Szpasszkaja tornyom. Ez az óra egészen különleges szerkezetű volt. Az órákon általában a mutató mozog, a számlap mozdulatlan, erről így ír: „Az első megbízható nyom az órarugóról 1482-ből való. Domino da Pontevico olasz mechanikus levelet írt munkaadójának, Frederico márkinak, és ebben a következőket jelentette: Az óraszerkezet edzett acélból készült szalaggal működik. A rugó sárgaréz dobban láthatatlanul helyezkedik el, s ez szinte titokzatossá teszi a szerkezetet. Ha az acélszalag nem lenne a dobban, az óra nem működnék. A rugó a felcsavarás után kiegye(Folytatás a 25. oldalon.) 1. ábra: Fajansz vízóra • Súly helyett rugó A rugó maga ősrégi találmány, bonyolult zárakban használták, ám energiaforrásként órákban 1300 vége körül került először alkalmazásra. Horváth Árpád: Az óra regénye című könyvében TECHNIKA 1983/12.