Tekintet, 1988 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1998 / 1. szám

Ú­­­gy illő, hogy egy megú­jultan ismét megjelenő folyóirat első oldalán a szer­kesztő köszöntse az Olvasót. Köszöntse és pártfogó társnak invitálja. S mindezt úgy tegye, hogy hitelesen vázoljon programot, jelezze: mit és hogyan kí­nál ezentúl olvasásra az a kulturális szemi, amely önmagát TEKINTET cím­re újrakeresztelte, elhagyva a korábbi megnevezést, a Világ és Nyelv­et, s vele a profilt, a nyelvpolitikai célkitűzést. A változás, a változtatás magyarázatot igé­nyel azok számára, akik a jogelőd olvasói voltak, és azok számára is, akik csak a jogutódot ismerik meg - épp ezen első szám révén. A szerkesztő azonban nem érzi magát illetékesnek arra, hogy a változtatás hátteréről beszámoljon, így a jogelőd Világ és Nyelv című folyóiratot sem értékelheti hitelt érdemlően. Tőle új elképzelést várt ígéretes megvalósítással a laptulajdonos, a Magyar Eszpe­rantó Szövetség - ezért most és itt csupán erről adhat számot a szerkesztő, im­már az Olvasónak. Sok, szorítóan reális ok arra készteti, hogy program helyett ezen az első oldalon inkább csak szándékot ígérjen, munkatársai nevében is. Az ódzkodás nem szemérmesség nem is szerénység csupán kötelező beisme­rése a meghatározó körülményeknek. Annak, hogy a folyóirat költségvetési alapja egyelőre ingatag elegendő forrás híján, illetve szűkében. Annak, hogy minden megújulás és megújítás eleve kockázattal jár, vajon sikerül-e a szerkesz­tői eszményt valóra váltani, sikerül-e igaz társakat lelni, sikerül-e összetalálkoz­ni az Olvasóval - elvárásaival, igényeivel. A kulturális szemle profiljelzés egyszerre tág s akként általános meghatározás - cél gyanánt. Mégis ezt válasz­tottuk, mivel hisszük: napjainkban különös jelentőségű lehet a kidtúra jelenlé­te, épp a kényszerítő, kultúrát háttérbe taszító gondok miatt. A kidtúra az emberi történelem és a mindenkori emberiség életgazdagító szellemi teremtése. Olyan sok módon és formában megestesült fogalom, amely az embert az emberrel összeköti, egymásra utalja függve-függetlenül a szétválasztó tájtól, származás­tól, fajtajellegől és történelmi meghatározottságól. Úgy véljük, épp a huszadik század végén kötelesség célkitűzésként is megfogalmaznunk ezt a természetes szándékot, mivel tapasztalhatjuk, hogy a tömegkommunikációs hálóba számít és egyre mezítelenebb Földön fölerősödtek a szétválasztó és széthúzó tendenci­ák. Ebben és ennyiben a kulturális jelző egyben politikai jelző is, mert mi az együvétartozást valljuk a különbségek gazdagtó fölmutatásával. A szerkesztő méltó elődökhöz fordul segítségért, hogy jobban, pontosabban megéreztethes­se szándékát, s idézi József Attilát: "Akár egy halom hasított fa, s hever egymá­son a világ /szorítja, nyomja, összefogó / egyik dolog a másikát/s így mindenik determinált." És ide idézi még Veres Péter Napszámosénekéből a sorokat: "Én nem mehetek el innen sehova-sehova... ide kell hoznunk a nagyvilágot, / ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és / amit érdemes." Ezt a természetes igazságot szeretnénk szolgálni az értelembe vetett remény eltökélt­ségével. Az ön- és közismeret szükségessége számunkra evidencia, és tudjuk, hogy hiteles ismeret csak a valóság és az igazság ötvözete lehet. És tudjuk: fel­nőtt, gondolkodó, a maga - talán súlyos terhű - emlékeivel, élményeivel együtt­élő Olvasó a társunk. Nem áltatjuk magunkat, hogy nekünk sikerülhet rendet .

Next