Tekintet, 1991 (4. évfolyam, 1-8. szám)
1991 / 6. szám
□almas állatiassága csak ürügy volna, kontrasztként szolgálna, hogy a költő szenzibilis, emberfeletti, tragikus alakja méginkább az előtérbe kerülhessen. Így születik Reviczky perdita-ciklusa, azért játszik szerepet az apai örökségben a „kasszírnő”, így játszadozik lélekelemző kegyetlenséggel Justh Zsigmond a párizsi szajhákkal, így keletkezik sok bűnbánó Magdalénát idéző vers. (Hogy csak néhányat említsünk: Kis József: De profundis; Ábrányi Emil: A perdita temetése; Szilágyi Géza: Temetés után.) Komjáthy is megírja a maga Magdaléna-ciklusát. De míg Reviczky perditájában a részvét hangjai közé hamis felhangok keverednek, Komjáthynál a valódi együttérzésé a vezérszólam. Reviczky felhánytorgatja a prostituált bűnös életét, elhiteti vele, hogy menthetetlenül elkárhozott, szinte kéjeleg benne, hogy valaki még nála is szerencsétlenebb. Mindezt persze elfedi a kedveskedés, a szolidaritás máza. Komjáthyt sem önmagáért érdekli a bukott nő, neki is azért van szüksége Magdalénára, hogy mellette Messiássá magasztosulhasson. De — és ez a lényeges különbség — ő nem leereszkedik a perditához, hanem ciklusa végén megváltja, felemeli magához. Igaz, ennek a Magdalénának már szinte semmi köze sincs a valódi, „életszerű” prostituáltakhoz. A perdita az urbanizáció terméke. A faluközösségekben erősen működő közösségi kontroll csírájában elfojtotta a női promiszkuitást. Kirekesztette a megtévedőt. A prostituált a városi költészet tipikus motívuma, melyet a népnemzeti iskola tematikai normáival szegezhettek szembe. (Korántsem véletlen, hogy Balázs Bélánál az ablakban táncoló kéjnő a civilizáció egyetemes jelképévé növekedhet majd.) Ugyanakkor az örömlány a kor alapélményének, az élet minden területére kiterjedő relativizálódásnak is szimbóluma. Lehet-e anyagi ára az elherdált testnek, léleknek? Ki a bűnös, aki vét az erkölcsi normák ellen, vagy aki visszaél mások helyzetével? Szép maradhat-e valami, ha lehull róla a transzcendencia glóriája, s többé már nem öncélúan, önelégségesen az, ami? Vagy éppen pokoljárásra van szükség a megtisztuláshoz? Csak a bűnből meríthető annyi lelkierő, amennyi a hétköznapok fölé emelheti az embert? Ezek a századvég tipikus kérdései, és mélyükön egyfajta szenzualizmus, „a világ csak hangulat”-érzés lappang. Komjáthy egy naplóbejegyzésében össze is kapcsolja a prostitúció és a relativitás problémáját. Kapocsként pedig megint csak Magdaléna szolgál: „Vannak percek — írja —, melyekben Mária bűnbánó Magdalénának érzi magát, és Jézus csirkefogónak. Átküzdöttem a