Tekintet, 1991 (4. évfolyam, 1-8. szám)

1991 / 6. szám

sokkal „dionüszoszibb”, semmint azt versei alapján gondolhatnánk. Az Eloa-ciklus keletkezése idején írja jegyesének: „Egyéniségem úgy hozza, hogy ne teljen be lelkem egy kedvezőbb benyomás élveze­tével. Hogy mindennek a végére járjak, a rózsát felboncoljam és a szivárványt elemezzem. Nem érem be a virágok illatával, hanem kí­sérnem kell a vegytani processzust, mely annak érzetét előidézi, ki nem elégít a természet harmóniája, ismernem kell az összeműködő rugókat, az összecsengő okokat, a kulisszák titkait. Lázasan követem a fejlődés minden mozzanatát és nem állok meg egynél, egy oldalra figyelve nem fojtom el a mindenséget. Kegyetlen hajlam, mely a rózsaszínű, eleven testet a laboratórium boncasztalára vonszolja, hogy gyönyörködjék a vonagló szervezet összeállításában. Tudósok mániája, vivisectio. Olthatatlan tudásvágy, mely vérrel oltja szomját. Letépi a szemérem szűz övét, áttöri a titkos báj szűzhártyáját, hogy elleshesse a változást, mely a hajadon lányt rohamosan asszonnyá alakítja. Lényemnek két pólusa van, az értelmiség és az érzékiség.” A levélen Márkus Gizella megbotránkozik, Komjáthynak ismét hosszan kell mea culpáznia, míg kapcsolatuk rendeződik. Érdekes dokumentum ez a levélrészlet, mert nemcsak a költő, hanem a kor lelkű idére is jellemző. Néhány sorban fellelhetjük a század végén jelentkező valamennyi szellemi áramlat hatását: a szimbolizmus ti­tok-kultuszát, a pozitivizmus analitikus tudásvágyát (melynek legti­pikusabb irodalmi megnyilatkozása Justh Zsigmond naplójának tűz­vész-jelenete), valamint a szecesszió ambivalenciáját, mely abban csúcsosodik ki, hogy a halál és a szerelem motívuma szinte csak egybefonódva jelenhet meg. Valóban, a szecesszióban a csábító női arc mögött mindig koponya vigyorog. Ez a toposz minden bizonnyal a felgyorsult életritmussal magyarázható. A századvég városlakója mintha mindig lekésne valamitől, kielégíthetetlenül hajszolja az élve­zetet, de tudja, mindenért kegyetlenül meg kell űzetni. A szórakozás körül forog érte, de a hamar elszálló mámor mélyén betegség és halál lappang. Minél inkább mulat, múlatja az időt, annál inkább sietteti az elmúlást. A lét elgépiesedésének élménye, a spleen, az önelemzés gyötrelme és szárazsága elől menekülve veti bele magát a századvégi lélek a társaság forgatagába, a mesterséges paradicsom káprázataiba, egy-egy borzongató élmény hisztérikus lobogásába vagy a halállal és őrülettel való kacérkodás játékaiba, s minél kiéget­­tebb, annál lázasabban.

Next