Tekintet, 1992 (5. évfolyam, 1-9. szám)

1992 / 4. szám

hősében mindjárt be is mutatja, milyen vegyítésben kísérli meg társadalomismeretét előadni: a főúr parasztlányt vesz feleségül. Ki is mondatja vele: „a magyart a fantázia és a racionalizmus fakultásai közötti összhang és egyensúly teszi a világ egyik legerőteljesebb népévé. A magyar parasztban a keletiek fiatal fatalizmusába már nyugati népiek tettvágya van beoltva - legfőbb elve: élni az életet. Nincs a magyarban semmi túlságos, harmonikus a nyelve, az észjárása, a filozófi­ája, még a vallása is. Ezért jó itt, nagyon jó!” Ezt a regénybeli, regénybe emelt arisztokrata-paraszt fri­gyet Zsigmond a maga életében is meg akarta valósítani. Mint tudjuk, sikertelenül, mert gazdag­ volta, férfitermészete és a halál meggátolták efféle vágyakozásában. A hetvennyolc éves Czombos Franciskától 1955-ben élőben tanultam meg Justh Zsigmond szenttornyai viselkedését, amint a Jurenák majorból a Czombos családban játszott. Mi­hály és Jani, a népies család két legénytagja csaknem minden darabban szerep­elt Justh p­araszt-színpadán. De megakadt az úr szeme Verán is, az eladósorban levő, ugyancsak színpadra termett Czombos leányon. Több vasárnapi ebédnél a kastély főztjével szemben előnyt adott a Jurenák majori uborkasalá­­tás csirkepaprikásnak, hogy együtt lehessen a kiszemelt le­ányzóval. Ilyenkor Zsiga úr a Franciska székén ült, amíg a 13-14 éves leányka állva kanalazta tányérjából az ételt. Az asztali katona a kastélyban az úr mellett Czombos Mihály volt, akit szombatonta a p­orcelán fürdőkádba parancsolt tisz­tálkodásra a „gazda”. A tisztát ilyenkor Verának kellett vin­nie a kastélyba. Ő nem kedvelte Zsiga úr közeledéseit, s min­dig magával vitte húgát. Utóbb már Franciska egymaga vitte a hétvégi tiszta ruhát Mihálynak. Ő nem félt a nagyságos úrtól, még az ölébe is beleült kacagva, s nem húzódott el a kedves simogatások elől. Addig-addig, hogy Zsigmond leány­kérőbe járult a majorbeli Czombos szülők elé. Örökbe akarta fogadni Franciskát. Csak hát a féltő édesanya azzal hárította el a kérést: „Épp­en ezt, a legkedvesebbet a nyolc közül?” Élénken emlékezett a 78 éves legkedvesebb gyermek a pa­rasztszínház minden előadására, hiszen a testvérei mindig szerepeltek, ha gyereklányként ő nem is. Mindig mondta a méltóságos asszony, a Zsigmond mamája: „Fiúk, lányok, tép­­­hettek, ehettek az almafáról, de a csumát ne dobjátok el!”

Next