Tekintet, 2011 (24. évfolyam, 1-6. szám)
2011 / 4. szám
ni... főképp nem azonnal... még magadnak sem. Feküdj le, eleged lehet... megágyazok. Énrám is rám férne még egy kis alvás... - Mária néni... én öltem meg! Gyilkos vagyok! - Hülye vagy. Ez nem minősítés, ez egy állapot. - Csak nem azt akarod mondani, hogy nincs közöm hozzá?! - Közöd van hozzá, de se gyilkos nem vagy, se felelős a haláláért. És most alvás! Mind a ketten eltesszük magunkat, utána megbeszéljük... De nem bír elaludni, Mária viszont fáradt, mélyen alszik, s hajnalban arra ébred, Bea megszökött. Bement a rendőrségre. Önként jelentkezett tanúnak, de a rendőri szervek elég értetlenül fogadták. A rendőrfogalmazó (Beával egyidős fiatalasszony, hadnagy) sem fogta föl, mit keres itt, ha még csak idézést sem kapott. Bea ingerült. - Ide küldtek! Az a tiszt, ott az eligazítóban! - Na, akkor még egyszer: milyen kapcsolatban állt az áldozattal? - A fiam volt. Én láttam élve utoljára. - Tudja ezt igazolni valamivel? - Jó, akkor ne erőltessük. Már itt se vagyok. - Ne tessék idegeskedni, kérem. Na, szóval... Kármentő Ottó... mikor történt a baleset? - Egy negyvennyolckor. Ezt már itt mondták, mert mikor maga alá gyűrte a teherautó, nem az órámat néztem... - Tegnap... - Nem tegnap. Ma. Hajnalban. A rendőrtiszt asszony fölnyalábolja a papírokat, átmegy velük egy másik helyiségbe. - Jöjjön! Ott egy civil nyomozó veszi át az ügyet, nehezen fogják föl, hogy Bea mit akar. - Nem családi, az istenért, annál szorosabb kapcsolat... a fiúm volt, a szeretőm, a vőlegényem, össze akartunk házasodni... A tiszt kissé bugyuta, és tök értelmetlen keresztkérdéseket tesz föl. - És mikor történt? 31