Tekintet, 2013 (26. évfolyam, 1-6. szám)

2013 / 4. szám

két Attila soha nem említett. Nem tudtam, hogy kapcsolatban vannak. K. I. És akikkel a jelek szerint valóban jóban volt. Dr. K. I. Igen, igen. Talán különböző periódusokban. K. I. Vértes3 és Ascher4... és sok mindenki..., Németh Andor’... Dr. K. I. Igen. Németh Andor - igen, azt tudom. Tudod az anag­rammáját Németh Andornak? Néma tündér. K. I. Mondd, ez a ti kapcsolatotok mozgalmi kapcsolat is volt? Dr. K. I. Nem, nem volt. Nézd, az a lebukása úgy történt akkor, hogy elhozta a Lebukott­ versét legépelni... Ezt megírtam már, ez egy közismert dolog, írtak erről már róla sokat. K. I. És azt is leírtad, hogy a tárgyaláson, amikor őt beidézték, hogy hazudtátok mindketten ugyanazt...? Dr. K. I. Az nem a tárgyaláson volt. Az éberként volt. Én kiszá­mítottam. Azt mondtam, hogy Attiláról tudják, hogy nincs telje­sen rendben. Azt fogom mondani, hogy én kezeltem. És Attila pedig így gondolkozott, mint utólag elmondta nekem, hogy „mit mondhatott a Pista? Mindenki tudja, hogy bolond vagyok, nyil­ván azt mondta, hogy ő kezelt engem." De aztán tudod, hogyan húzta csőbe a detektíveket? K. I. Ezt arra mondtátok, hogy hogyan került hozzád a vers? Dr. K. I: Igen. Az volt a vicces, hogy én azt mondtam... azt mondtuk, hogy rekonstruáltuk a verset. Attila nem vállalta, hogy ő írta a verset. Azt mondta, hogy Gödön hallotta egy túrán, egy elvtárstól szavalni, és ezt ő rekonstruálta nekem. Azt mondják erre neki a detektívek, hogy „mi, egy hallásra megtanul egy ver­set?! Ilyen nincs!". „Mi az, hogy nincs? Még ma is tudom." És akkor elszavalta nekik. Várjál csak, rengeteg részlet van. Azt hiszem, azt nem írtam meg ...vagy megírtam? ...hogy amikor Illyés Gyuszit küldték ki a moszkvai írókongresszusra,­ akkor Attila írt egy nagyon nagy támadást a párt ellen. És le akarta közölni a Pesti Naplóban. És emlékszem, felolvasta nekem. A Szent István parkban voltunk. És elvettem tőle, és összetéptem. Azt mondtam, hogy ezt meg fogod bánni, ne közöld! Azt hiszem, erre vágyott tulajdonképpen. Azért olvasta fel, hogy elvegyem tőle.

Next