Tekintet, 2015 (28. évfolyam, 1-6. szám)

2015 / 1. szám

Onagy Zoltán SANYIKA, A KIVÁLASZTOTT Vasárnap délután. Északi irányba indulok a kettesen, rég jártam erre. Vácig csupa változás, bevásárlóközpont, tömeg és forgalom, városok, városokkal összenőtt falvak tűnnek fel és tűnnek el. Nehéz felismerni, hol kezdődik az egyik, hol végződik a másik. A Duna menti élet telített, sűrű és élénk. De amikor nyugatra fordulva lassan átgördülök a hegyen, művelt barna földek termékeny vidékét találom. Bükkerdők, akácligetek és a termőföld nehéz, forró illata. Dimitrov-pusztán túl a táj hirtelen kinyílik. Szem elé tárul az Ipoly­­medence déli bejárata. Jobbra a Cserhát ereszkedő dombjai, balra a völgy, háttérben az Alacsony-Tátra fekete magaslatai. A lábánál néhány falvacska ül. Alattuk egybemosódó világoszöld fűzfasáv. A határfolyót kíséri. Eltűnik a távolban. Kitakarják az ártér legelőin elszórt, a hajdani csordáknak, kondáknak árnyékot nyújtó akác­ligetek. Csend honol, nyugalom. Augusztus végén a kánikulával lefojtott vasárnap délutánokon évszázadok óta nagy nyugalom honol ebben a völgyben. Az elágazástól üresben, gáz nélkül gurulok a masszív patakhídig, az eddigieknél is lassabban, hogy mindent lássak. Van idő. Két óra a megbeszélt időpontig. Az út kihalt, nem tártok fel senkit. Érzékelem az eltűnt szeder- és cseresznyefák hiányát, az egyszerűre cserélt faunát, a patak mentén telente lenyakazott, tavasszal újrasarjadó akácerdőt, a csontvázszerűvé vénült három feketefenyőt a Mária­­rózsűn, a tele évek tizedelte almaültetvényt. A vasútállomás utcai frontján új kerítés, festetlen, hófehér akácoszlopok. Az orgonadzsun­gel évtizedek alatt emésztette fel a régit. A letarolt orgonatöveket .

Next