Felsőkereskedelmi iskola, Temesvár, 1910
Lukáts István költeményei. Életrajzi vázlattal közliHálós Rezső. Irodalmunk fejlődésében a külső, történeti adatok hosszú sora mögött már Arany János keresett belső, szerves kapcsolatot. „Írói arczképek“ c. sorozatában tagadó eredményül megállapította ugyan (O. M. 5., 259. 1.), hogy az angol kivételével „minden európai nemzetnél megszakad a magából fejlődés fonala“ s a mieink is innen-onnan ellesett példákon tanulgattak verset írni, de épen az utánzás a fejlődésnek egy másik nemét hozta létre, mely különösen líránkban mutatkozik s melynek megragadó példájául sikerült a főrangúak és Amadé közé kapcsoló láncszemül Ráday Pál költészetét beillesztenie. A líla történetében újabb szakadás Csokonai halálával mutatkozik. Bajos megérteni, hogy legkivált a Lilla költőjének, de mellette a Himfy-daloknak s Berzsenyi ódáinak nem támadt olyan epigondalma, mint később PETŐFiének. Nemes elégtétel, hogy Csokonai ítását utóbb Petőfi és Arany remekein látjuk, (Arany bizonyára magára is gondolt, mikor C. M. 5. 262. lapján a „Csokonai iskolájáén nevelkedett versszerzők“-ről szól), érdekes jelenség, hogy ISFALUDY Sándor lassan kint önmagának lesz epigonja, de az ■odalomtörténeti benső folytonosság tudatában ennyivel nem elégedhetünk meg. A magyar líra fejlődésének ismeretében a XIX. század első felében még vannak betöltetlen hézagok. Ilyen hiányzó láncszemet ad az a kéziratos kötet, melyre először az Erdélyi Múzeumban (1908. 145. 1.) mutattunk rá s melyet ezúttal, midőn tér nyílik rá, egész terjedelmében közlünk, annál inkább, mert azóta szerzőjéről is kikutattunk néhány új adatot. Ez a költő, akinek verseiben a nagy lírai triász, Berzsenyi, Himfy és I*