Délvilág és Temesvári Új Szó, 1991. április-június (48. évfolyam, 80-151. szám)
1991-06-08 / 133. szám
koszailmamium emitete Május végén emlékünnepség színhelye volt Farkaslaka, Tamási Áron szülőfaluja. Az író, Ábel megteremtője és az „ábeli hűség” megtestesítője huszonöt éve halott. Reá emlékezik a Tiszatáj júniusi száma is, amikor tanulmányokat, interjúkat, visszaemlékezéseket közöl az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobbjáról, sokak számára legkedvesebbjéről, az alábbi idézet abból az interjúból való, amelyet a Farkaslakán rendezett Tamási-ünnepségen Kortársunk, Tamási Áron címmel Bölöni Domokos készített. Egyik kérdésére eképpen válaszolt Tőkés Tibor író: , ,Szerintem bárki próbálná Tamásit ,utánozni’ melléfogna, és nevetségessé válna. Utána is sokan próbálták és próbálják — több-kevesebb sikerrel — a népi észjárás irodalomba valócsempészését’, irodalmi rangra emelését. Azonban az a kissé mesei-balladai világ, amit T Á. megalkotott, a maga egyediségében és sajátosságában éppen olyan különálló színfoltot képez a magyar irodalomban — persze más „mércével” mérve — mint Krúdy Gyula álomvilága, vagy Karácsony Benő „ösvényei”. Úgy tűnik, hatása éppen abban áll, hogy „megszabadította” az utána következő nemzedéke(ke)t egy „gondtól”, amit ő megalkotott, ahhoz már nem lehet „hozzápiszkálni”, áll”. Tőkés Tibor ítéletét nyugodt lélekkel elfogadhatjuk és ennek jegyében olvashatjuk Bertha Zoltán tanulmányát, amelyet Drámai novellák világa Tamási Áron első pályaszakaszán címmel tesz közzé a Tiszatáj-emlékszámban. Ezúttal tanulmánnyal jelentkezik Páskándi Géza is, aki A racionalista, pragmatikus és utilitarista író alcímet adta Áron ága kivirágzik című munkájának. Idézzük néhány, ámbár nagyon is időszerű mondatát. „Nemrég arról beszéltem, épp március 15-én, a magyarság ezeregyszáz esztendejét a dacos, komor életerő jellemezte. Épp itt az ideje, hogy azt írjuk március örökifjú zászlajára: Derűt és életerőt, magyarság! Van-e ebben Tamásinál jobb mester? Aligha!” Páskándi tanulmányának második részét a Tiszatáj következő számában olvashatjuk. Ablonczy László, Szőts István filmrendező Tamási-emlékeit idézi meg A bölcsőtől a koporsóig címmel megjelent beszélgetésben. Szőts István az erdélyi írók 1933-as országos előadókörútjának felelevenítésével kezdi az emlékezést és többek között arról is beszél, hogy és miért hiúsult meg közös filmtervük, amelyet Tamási Áron művéből a Hargita Csík hegyei között forgattak volna. A Tiszatáj részletet közöl a Tamási-évforduló alkalmából, a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent Hit a harcban, remény a bajban című, képekkel és dokumentumokkal gazdagon illusztrált tanulmányból is: a Korváltás idején című írást Z. Szalai Sándor jegyzi. Nagy Pál marosvásárhelyi író Felejthetetlen találkozások címmel emlékezik Tamási Áronra. A folyóirat Tamási Áronnak eddig ismeretlen feljegyzését adja közre, amelyet 1957- ben, azokban a hónapokban vetett papírra, amikor az 1956-os forradalom eseményeivel kapcsolatban tanúként többször a belügybe hívatták. Végül Tamási Áron Panama és Cs. Szabó László Búza derű című írásait olvashatjuk. A folyóirat ebben a számában közli Fábián Ernő, Nyírő Józsefre emlékező írását, továbbá könyv- és színházkritikákat ad közre. A Tamási-emlékszámot Kovács Géza, Nagy Imre, és Nagy László metszetei, rajzai, grafikái, Hunyadi József fotója és a Mezei próféta című film fényképfelvételei illusztrálják T. E. 1951-ben, egy tizenkilenc éves fiatalembert kizárnak Magyarország összes egyeteméről és főiskolájáról. A fiú a honvédség munkaszolgálatos alakulatánál, a hírhedett muszosok között teljesít szolgálatot (parancsnokuk ekkor — magyar sorsok ha találkoznak — Maléter Pál), majd bányában dolgozik, továbbá különböző alkalmi munkákat végez. Huszonnégy éves, amikor — már 1956-ot írnak — közli első verseit a Tiszatáj. Mert hogy szóban forgó fiatalember — szegedi ám. Bár ez az állapota fizikai közvetlenségében nemsokára megszűnik, szóban forgó év végén csatlakozik a ma kitántorgó kétszázezerhez, sokezredmagával ő is Bécsbe megy, ahol pszichológiát és filozófiát hallgat, később Nyugat-Németországban telepedik le, Hessenben kereskedelmi alkalmazott lesz. Ekkor már németül is publikál, miközben munkatársa lesz a Magyar Hírmondónak, és a Tollas Tiborral közösen alapított, ma már nyugodtan legendásnak nevezhető Nemzetőrnek is. Ma is ez utóbbi folyóirat munkatársa; összegyűjtött versei Münchenben, a Nemzetőr kiadásában jelennek meg 1973-ban, miután tíz évvel korábban már Kölnben is ad ki verseskötetet Tizenegy évvel ezelőtt, 1980-ban pedig újabb verseiből és elbeszéléseiből Marburgban lát napvilágot német nyelvű kötete Az a bizonyos, 1973-as, Nemzetőr-kiadású kötet most második, bővített — és szegedi! — kiadásban itt fekszik előttem: Az időtlenség kősziklája. („Készült kétezer példányban, a Szoliter Nyomdában, Hódmezővásárhelyen, a kiadásért felel: dr. Simor Ferenc, Szeged”.) S a szerzőt, kiről a fenti, talán terjedelmes, ám elkerülhetetlennek nevezhető bevezető szól: Kocsis Gábornak hívják, családi neve: Tunyoghy Csapó Gábor. Költészetében a szakirodalom szerint „a lírai realizmus hagyományait követi” — a napokban, az ünnepi könyvhét szegedi rendezvényeinek záró programjaként a Nemzetőr másik munkatársával, Csernohorszky Vilmossal együtt, szülővárosában, Szegeden, a Somogyi Könyvtárban is (újra) bemutatkozhatott. Kocsis Gábor útját kitűnően illusztrálják immáron idehaza is megjelent, említett kötetének versei: „Múltam vasgyöngye lóg nyakamban: / bilincs talán a jövendőnek.” A hazából kényszerűségből eltávozottak vallomásait jelzi megragadóan és plasztikusan jó néhány sor: „Mert ki akarta ezt az életet? / Nem jobb a semmi, / a sivár, / a kietlen, az üres, / nem jobb, / mint a vágy kíntengerében / szigettől szigetig fuldokolná?” (Nem jobb?) — hogy azután, a bővített kiadás záradékaként olvashassuk Szegeden, harmincnégy év után című versét: „Kezedben, mint kavics, pár régi név kocog. / Sápadtan mennyi szép kísértet kócorog, / fordulj bár erre, arra, a város telve vélük.” Igen: a város telve e sápadt kísértetekkel. Ideje az igazi, a teljes számbavételnek. Szegednek volt, és van Perbíró Józsefe, Kováts Józsefe — és az egyetemes magyar irodalomban egy Kocsis Gábora is. Éppúgy beépítendő egy új Magyarország új Szegedébe, mint annyi más, ki eddig néma, nem létezőnek kényszerített volt. Nézzünk körül végre — és lássuk Kocsis Gábort is. DOMONKOS LÁSZLÓ Kocsis Gábor útja Szegedtől Szegedig Az időtlenség kőszikláid Tízéves az „újszülött” - Előadás ma este Gyöngyszemek a városban Makó talán legrégebben, és legsikeresebben működő amatőr művészeti csoportja a Maros Táncegyüttes, amely 1957-ben alakult Kovács Lajosné táncpedagógus vezetésével. Az együttes mintegy két évtizeden keresztül sikeresen működött, majd 1981 nyarán utánpótlás hiányában feloszlott. Ugyanez év őszén az egyik korábbi táncos , Döme Mária, friss diplomával kezében, újjászervezte e nagy nevű együttest, amelyre igény mutatkozott Makón és környékén. Több általános iskola érdeklődő tanulóiból két csoportban indult meg a népdalokkal, játékokkal viseletekkel való ismerkedés. Kezdettől fogva kérték az iskolák, szövetkezetek, társadalmi szerviek a műsoraikat , így a korábbi népszerűségük egyre növekedett, és egyre többen ismerték meg a Maros Táncegyüttes nevét. Az eltelt 10 év alatt a csoportok száma ötre növekedett, amelyekben, mintegy 160 gyermek és fiatal tevékenykedik. Fő feladatuknak tekintik népi hagyományaink, ősi paraszti kultúránk értékeinek megmentését, feldolgozását, színpadi megjelenítését, és folyamatos átörökítését a felnövekvő generációk számára. Híven őrzik legszebb gyermekjátékainkat, népdalainkat, s igyekeznek a táji sajátosságok legszebb viseleteit megszerezni, vagy elkészíteni. Továbbá a magyarországi és határainkon túli magyar területek máig élő táncait anyanyelvű szinten megtanulni, majd ezek koreográfiába öntött gyöngyszemeit minél szélesebb körben bemutatni. A hazai közönség mellett a külföldiek is tapsoltak már produkciójuknak. Jártak többek között Jugoszláviában, Lengyelországban, Bulgáriában és Németországban. Kapcsolat alakult ki az erdélyi, gyergyóújfalui tánccsoporttal. Legfrissebb kapcsolata az együttesnek a szlovákiai Vizkelet táncosaival és a Páva körével alakult ki. A 10. jubileumi évfordulón az együttes azt is ünnepli, hogy 1990-ben megszerezték az Arany III fokozatú minősítést. Hogy minderre érdemesek, arról a makói közönség ma, június 8-án, este 6 órától (rossz idő esetén június 9-én, vasárnap) a Petőfi Park szabadtéri színpadán győződhet meg. Fellép a táncegyüttes összes csoportja, és az alapítók. Ünnepli köszöntőt dr. Felföldi László néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia népzenei osztályának munkatársa mond. M. L. Az élelmezés ahhoz elég jó volt, hogy a szexuális vágyaink megmaradjanak. Ez igazi börtönmódon zajlott. A homokosokat nem tűrtük. Egyszer kerültem bajba. Egy csinos fekete őrmesternőnek kellett valamit segíteni. Kikezdett velem. Nem álltam kötélnek. Jaj, de nehéz éjszakám volt. A tárgyalásomon nem beszéltem sóikat. Tudtam, hogy úgyis hiába. Azt csinálnak velem, amit akarnak. Az első alkalommal az ügyész halált kért a fejemre. Kilenc évvel megúsztam. Talán annak az egyik ávásnak köszönhetem, akit a népharag bosszúja elől kimentettem. Visszavittek Vácra. Dolgoztam tovább a lakatosműhelyben. — Kendi, magát átkísérjük egy másik cellába — szólt egyszer az őr. — Miért? — Maga ne kérdezzen semmit! — rivaliz rám. Jól van, gondoltam. Fogtam a kis vackomat, meg az Ady-kötetet, és átmentem, ahová kísért. Egy idősebb ember ült az asztal mellett Eszegetett valamit és írt. Ez is egy protekciós mókus. Asztal? És nem csajka? Az őr becsapta az ajtót. Az öreg hátranézett Engem egy kis zavartság fogott el, ami nem szokott — Gyere közelebb! Ki vagy? — Kendi József vagyok Szegedről. 9 évre ítélt politikai fogoly, lakatos és birkózó. — Az szép... És lőttél is? — Nem. Senkit sem bántottam. Az öreg felállt. — Elnézést, én is bemutatkozom: Déry Tibor vagyok. Valami derengett nekem, mintha ezt a nevet hallottam volna, vagy olvastam valahol? — Látom, fiú, hogy Adykötetet hoztál magaddal. Ez nem jellemző a birkózókra. — Megnyugtat, Tibor bátyám. — Gyere ide az asztalhoz. Még annyi protekcióm van, hogy kaphatok csomagot. Neked biztosan jobb étvágyad van, mint nekem. Tudod, nagyon rosszul tűröm a fogságot, és örülök, hogy nem leszek egyedül. Nekiláttam enni. Jobban mondva, zabáltam a finomságokat, még torta is volt Szegény csóró vagyok, velem nem törődik senki. Ránéztem az „öregre”, mosolyogva figyelte, hogy milyen mohón eszem. Le is lassultam. — Egyél fiú, holnap úgyis friss csomagot kapok. Jól belaktam. Ki lehet ez az ember? Gondolkodtam. Csörgött a zár, kinyílt az ajtó. Elképedtem. Darvas Ivánt kísérte egy őr. öt filmekről jól ismertem. — Tibor bátyám, mit hozzak neked? — kérdezte Darvas (ugyanis ő volt a börtön könyvtárosa). — Egy Larousse-szótárra lenne szükségem. — Itt? Larousse? Van Jókai, Móricz, Mikszáth, Verne és még sok minden. — Akkor ne hozz semmit! De várj, egy Radnóti-kötetet — Jó, de az Nagy Attilánál van. — Az ki? — kérdeztem. — Nem tudod? Ő egy kitűnő színész — mondta Déry. — Hogy kerül ide? — Hát — tárta szét a kezét —, mindenkinek megvan a maga sorsa. — Látom, Tibor bátyám, hogy társad van — a kezét felém nyújtotta. — Darvas Iván vagyok. — Te híres ember vagy, én meg lassan egy ismeretlen birkózó leszek. Egyébként Kendi József a nevem. Az „öreg” sokat és szívesen beszélt. Lassan rájöttem, hogy híres író lakótársa vagyok. Én ugyan nem olvastam egy könyvet sem, noha szeretem az irodalmat A szerelemről sok mindent mesélt én csak hallgattam. Hallgattam, nem mertem megkérdezni tőle, hogy hatvan-egynéhány éves korban is létezik ilyen? Abban reménykedett, hogy a Pen Klub közbenjár a szabadulása érdekében. Nemsokára elkerültem tőle. Azután hallottam, hogy kiszabadult. Morzsoltam a napjaimat Jobb nem beszélni róla. Sokat dolgoztam, ez nyugtatott. 1962. november 23-án hívattak az igazgatói irodába. Nem tudtam mire vélni. Jelentkeztem, szabály szerint: — Éri, Kendi József, a 677819-es számú elítélt... Az igazgató az irataimat rakosgatta. — Nézze, Kendi, a jó magaviseletéért a többi büntetését elengedjük, és december 23-án szabadul. Nem tudtam őszintén örülni. Nem is hittem el. De az az egy hónap hosszabbnak tűnt, mint az addig eltöltött hat év. Valóban, az ígért napon ismét hívattak. Visszaadták a ruhámat, és bezártak a „vigyorgóba”. Ez rabnyelven azt jelenti, hogy szabadulás előtti napon egy emberibb szobába csukják a szabadidőt. Bata József barátom egy hónappal előbb szabadult Azt ígérte nekem, hogy várni fog a börtön előtt. Másnap a kezembe nyomták a hatévi keresetemet, összesen 6 ezer 314 forintot (Folytatjuk.) • / ‰fi •* *1 ví •1 • p viinivuag Új toplista Úgy tűnik, az Ossian együttes országosan az él a tört — jelenleg legalábbis elsőhelyen szerepel az Ítéletnap az eladási listán. (Nem meglepő: többeknek lehet az az érzésük, hogy közel már az ítéletnap • •) No, de gyerünk tovább. Második az Omen (Feketében), amit az előbb említett társulat szorított eggyel lejjebb. Harmadik a Queen (Innendo), ami két hete még hetedik volt; negyedik a Bonanza Banzai (1984), mely viszont nemrégiben második volt. Ötödik a Scorpions (Crazy World), mi újonnan robbant be a toplistába; hatodik a nemrégiben még harmadikként szerepelt Rod Stewart (The best of...). Hetedik az AC/DC (The Rasors Edge), ami az ötödik grádicsról csúszott idáig; nyolcadik Szandi (Tinédzser l’amour) ■■■■■■■■ — aki a nyolcadik volt korábban is. A kilencedik helyet a Korál foglalja el (Kőfalak), ez az együttes a listán kívüli, tizenegyedik helyről jutott a legjobbak közé. Tizedik pedig a múltkoriban még negyedikként számon tartott Republic (Indul a mandula). S hogy mit látunk, ha a mélybe tekintünk? Csak néhány példa: listán kívül, tizenötödikként szerepel Koncz Zsuzsa (Illúziók nélkül), huszadik Madonna (The Immaculata), huszonötödik a Válogatás (Bubble Gum Party), harmincadik Chris Rea (The Road to Hell), harmincötödik a Napoleon Boulevard (Legyetek jók ...), negyvenedik pedig az egészen más műfajt képviselő, de a nagylemez-, kazetta- és CD-eladási listákon mégis szereplő Hofi Géza. F. CS. Tinihirdetés Hódmezővásárhelyre üzenem, B. Rabinak : „Nincs már nekünk semmi bajunk, munkanélküliek vagyunk, boldog most már minden napunk, így hát sohasem dolgozunk.” Dávid, Vásárhelyről, Földeákra üzenem, Vigh Anitának, a Vasút sor 6. szám alá: nagyon szeretlek és szeretnék jármni veled! Válaszolj a következő héten! Robi. Eperjesre üzenem, Bozsó Tündének: sok boldog névnapot kivártok, s gratulálok neked, ballagásod alkalmából. Ma, szombaton vártak a fél kettes buszmái. Még esmiékók nagyonszeretlek, és hiányzol. Cume. Makóra, a Vásárhelyi K. utcába üzenem Biricz Tamásnak: nagyon sokboldog szünnapot kívánok. Norbi, faluról! Földeákra üzenem OUSoának: sok boldog névnapot kíván Orsi, akivel a vásárhelyi kórházban barátkoztál össze. Eperjesre, Pacauk Tündének: Ha elsuhansz is egykor, Itt maradsz. Piros öröm vagy, s szürke, mint a bánat. Úgy élsz sorsomban, mint a madarak. Holtukban is összebújnak, ha fáznak! Drága képed szívemben él, akárhol is vagyok. Tekintetedre szemem könnyel lesz tele. Sz. Tibor: Szentesről. Vásárhelyre üzenem annak a lánynak, aki a nagyállomás körül egy emeletes házból integetett nekem, és nagyon szépen mosolygott elsejéi, szombat délután: szeretnék vele találkozni az állomáson, a jövő héten. 12-én, szerdán, fél 4-kor, szépen kérlek, gyere el! Egy 12 éves lány szeretne levelezni vele egykorú lányokkal, vagy fiúkkal. Hobbim: szalvéta-, vágóspapír-, bélyaglgyűjtés. Kedvenc együtteseim: Éva Neojom, Edda, Dolly Roll, Szandi. Minden fényképes" levélre válaszólóik. Nevem, címem: Hevesi Orsolya, 6000 Hódmezővásárhely, Kisfaludy u. 34. * Kedves Tinik! Továbbra is várjuk hirdetéseiteket, melyeket Ingyen közlünk. Címünk változatlan: Délvilág Rt, Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Pf.: «25. A borítékra Írjátok rá: TINIHIRDETfiS. ] SZOMBAT, 1991. JÚNIUS 8.