Heti Új Szó, 1995. január-március (1. évfolyam, 2-14. szám)
1995-02-10 / 7. szám
Napokig folyt a macska-egér játék az élelmiszerüzlet bejáratánál üldögélő, ápolatlan külsejű koldus és a tojesüvegeivel loholó nyugdíjas újságíró között. Amint ez utóbbi megjelent a láthatáron, a koldusfelkapta a földről sapkáját, és elinalt. Az egykori újságíró meg úgy tett, hogy nem ismeri fel a szemlesütve iszkoló egykori barátot... A könnyebbség kedvéért szólítsuk gyerekkori csúfnevükön őket: a koldus a Bitang névre hallgat, a nyugdíjas újságírót pedig nevezzük Karikának. A Gyárváros peremén sorjázó telepek - Munkás telep, Strand telep, Krizsán telep, Kardos telep, Kuncz telep stb. - egyikén nevelkedtek, és mint az akkoriban nem is lehetett másként, az Iskola utcai elemibe jártak, mivel az volt a Gyárváros egyetlen magyar tannyelvű fiúiskolája. Négy évig egy padot koptattak... » A Bitang nevet a telep kertészei akasztották a srác nyakába, mert már zsenge korától sűrűn dézsmálta gyümölcsfáikat, földieper, málna, paradicsom, karalábé, sárgarépa ültetvényeiket. "Megállj, Bitang, ha elkaplak, eltöröm a lábad!" - fenyegették. Mindent lopott, ami ehető volt. Mert édesanyja, aki a Gizi nénihez címzett, vendéglőnek álcázott nyilvánosában "élte világát", ritkán adott pénzt a éltetéséhez. A nagyapa - akinek a házában lakott - inkább csak náspágolta, mint táplálta a vásott zabigyereket. Édesapja állítólag hírhedt hamiskártyás volt. Ha igaz?! Mert valójában sohasem találkozott vele... A másikra a Karika név ragadt. de ennek itt semmi jelentősége. Most viszont, hogy felfedezték egymást, elkezdődött a macska-egér játék. És tartott mindaddig, amíg egy szép napon a nyugdíjas újságíró szokatlan időpontban, váratlanul toppant az üzlet elé. Szemtől szembe találkoztak. - Ördögadta szőrösfülűje, csak nem te vagy, Bitang? - Már hogyne lennék, amikor vagyok - igyekezett palástolni zavarát a megszólított. - És ez a sapka itt előtted?... - Letettem. Csak úgy, hogy a homlokomat mutogassam. Hátha dobnak néhány garast a fejfedőmbe a jószívű járókelők. - Koldulsz?! - Tudsz jobbat? - Hát a nyugdíj?... - Másfelé jár. Eltájolta a siti. Annyi évem se jött össze miatta, hogy segélyt kaphassak. - A lányod, a feleséged? - A lányom férjhez ment egy sváb kölyökhöz és kivitte az anyját is Németországba. Búcsú nélkül váltunk el. Akkor is épp hűsöltem... - És ennél - bökött Karika a földön heverő sapkára - tényleg nem találsz jobbat? - Tényleg! - szögezte le dacosan Bitang. - Nem másért kérdem, de ha ilyen szolid foglalkozásra adtad a fejed, akkor alighanem közeledik a világ vége - váltott kötekedő hangnemre a kérdező, és a földön kuporgó ember arca nyomban fölengedett. - Attól ne félj. Legutóbb Kijevben hirdették meg a világ végét a vallási őrültek, de közbelépett a rendőrség, és maradt minden a régiben. Tovább forog a Föld. Vélem, miattam se fog megállni. Belemelegedtek a beszélgetésbe, és végül megállapodtak abban, hogy "műszak" után, estefelé, az újsütetű Pacsirta vendéglőben egy féldeci mellett folytatják az emlékidézést... - Kösz, cigit nem kérek .- hárította el a felkínált csomagot Bitang, miközben az első féldecire vátak. - Inni iszom, mint a gödény, tegnap összeszámoltam az üres üvegeket: harminchat feles vodkát pusztítottam el a múlt hónapban, de a 1995. február 10. péntek© dohányzásról leszoktam. Az "orvosom" szerint árt az egészségemnek... - És a harminchat üveg vodka? - Afelől nem érdeklődött, hogy iszom-e. Én meg hallgattam róla... - Rendben. Akkor én is csak töményt szívok ma este - emelte koccintásra a poharát Karika. - Mikor jártál a telepen? - Kétszer-háromszor minden nyáron kiruccanok barackézés idején. Most megint esedékes... - Csak nem azt akarod mondani, hogy?... - De bizony! A baracklopás még most is a kedvenc szórakozásaim egyike. Velem tartasz? - Eredj már! A mi korunkban?!...És ha megugrasztanak? Hogy iszkolsz a sánta lábaddal, ha véletlenül elkiáltom magam: Bitang, kígyó! - Ez hatott. Kirobbant belőlük a kacagás és a maradék feszélyezettséget is szertefoszlatta a varázsszó. Ahhoz a bizonyos baracklopáshoz kellett egy hosszú, erős nád, amelynek a végére lepkehálószerű apró tarisznyát erősítettek. A kiszolgált dohányzacskó volt erre a legalkalmasabb. Aztán alkonyatban, amikor a homály összemosta az utca árnyait, de a kiszemelt gyümölcsfa koronája még élesen kirajzolódott az égre, akkor kellett akcióba lépni. Rendszerint az ügyeskezű Bitang volt a főszereplő. A hosszú tolvajszerszámmal a kerítés fölött átnyúlva sorra leszedegette a legszebb gyümölcsöket, és odapottyantotta az árok túlsó partján lesben álló cimboráinak. Másnap aztán a tulajdonos törhette a fejét, hogy miként kelt lába a termésnek, amikor a háromsoros szögesdrót érintetlen és a barackfa körüli ásáson egy árva lábnyom sem árulkodik a tolvajokról. A megfelelő nádat még napvilágnál kellett beszerezni a Béga árterületéről. Az ilyenkor féllábszárig érő víz nehezítette a járást, mert elfödte az előző télen learatott nád hegyes torzsáit. Aki egy ilyenre rálépett, cudarul felhasította a talpát. Minden lépést ki kellett tapogatnia mielőtt teljes súllyal ránehezedett volna az előrecsúsztatott lábra. Az volt a mulatságok mulatsága, amikor már jó mélyen benn jártak a nádasban, és egyikük elkiáltotta magát: "Bitang, kígyó!" A megrémített kölyök olyan fejvesztve iramodott a töltés irányába, mint akinek csípős paprikával dörzsölték be a hátsó felét. A cimborái mindannyiszor esküdtek rá, hogy futás közben a lába egyszer sem érintette az iszapos zsombékot. Ráfogták, hogy ördögökkel a cimborái. "A boszorkány öreganyád tanított meg a vízen járni" - ugratták. A telep apraja-nagyra suttogta, hogy tarhonyás Mari néni éjjelente seprűn lovagol, éjfélkor meg ráül haragosainak a mellére, és reggelig gyötri őket. A sanda gyanúsítgatás alighanem arra vezethető vissza, hogy a töpörödött öregasszony a fején hordta a fatörzsből vájt tarhonyás teknőt, benne a sok fajta rostával, és ez valóban furcsa külsőt kölcsönzött neki. "Bezzeg bennünket nem tanítasz meg a fortélyaidra, besze lelke!" - évődtek vele még sokáig egy-egy ilyen eset után. Annyi bizonyos, hogy Bitang soha, egyszer sem hasította fel a talpát iszkolás közben, pedig hetente többször is megugrasztották... - Mondd, de igaz lelkedre - vette át a szót ismét Karika - tényleg te voltál Temesvár legügyesebb zsebese? Vagy csak duma az egész? , - Miért, mit mondanak rólam? - Egyesek szerint, fogadásból megtetted, hogy a korzón sétálgató rendőr pisztolytáskájából kicsented a fegyvert. - Ez túlzás - legyintett Bitang. - Volt ugyan egy-két érdekes dobásom, de a rendőröket soha sem szívleltem... - Arra még emlékszel, melyik volt az első igazi balhéd? - Lehet azt elfelejteni? Hetekig készültem rá, és, ha tudni akarod, az újságból nyaltam ki a csíziót. Megírták, hogy egy álkereskedő több millió lejes előleget csalt ki azzal az ígérettel, hogy cukrot tud szerezni. A háború után nagy úr volt a cukor! Megtetszett a dolog és sokkal jobb haditervet eszeltem ki magamnak. Hihetetlen sikerem voltvele, dőlt hozzám a pénz. ' ' -