Heti Új Szó, 1998. január-március (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998-02-13 / 6. szám

síTM ÚJ jaden ■■ i' j Mi u I­­I . Felhívás A Romániai Európa Unió-Bánság Szervezet és az RMDSZ ismételten felhívja a figyelmet az ANTIBABEL - KOMMU­NIKÁCIÓ A MESÉN KERESZTÜL programjára, melynek célja összegyűjteni azokat a bánsági magyar népmeséket és legendákat, amelyek szájhagyomány útján maradtak fenn. Ismételten felkérik mindazokat (főleg tanárokat, tanítókat), akik segíteni tudnak ezen foklórkincsek felkutatásában és ösz­­szegyűjtésében, karolják fel ezt a kezdeményezést, mert nem lehet közömbös számunkra, hogy az utókornak és gyermeke­inknek mit adunk át kultúránkból, hagyományainkból. Az 1997-ben elkezdődött akció második szakasza (az anyagok összegyűjtése) 1998 április 30-án lejár, hogy az utána következő kiértékelés után (máj.­­-július) júliusban tudományos szimpoziont szervezzenek a díjazott pályázók részvételével. Ezt követi majd a harmadik szakasz (1998 júl.-dec.) a díjazott munkák kétnyelvű kötetben való megjelentetése. Idén, június 6-7-én ren­dezik meg a VIII. Hajnal akar lenni népdalénekesi versenyt Szatmárnnémetiben, amelynek célja a magyar népdal népszerűsítése, eddig ismeretlen tehetséges éne­kesek felfedezése. Tollas Tibor szavaló-Versenyre lehet jelentkezni febr. 28-ig levélben, az An­tológia Kiadó és Nyomda Kft. címén: H-6065 Laki­telek, Felsőalpár 3. A levél­ben a nevet, címet és élet­kort kell megjelölni. Az előválogatásra márc. 5-20. között kerül sor, a döntő 1998. április 1-én lesz Laki­telken. A legjobbak értékes jutalomban részesülnek. Petőfi Sándor szüle­tésének 175. és halálának 150. évfordulója alkalmából február 1. - 1999 március 15.. között rendezik meg az Erdélyi Magyar Közművelő­dési Egyesület kezdeménye­zésére és szervezésében a Romániai Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyt. Csengey Dénes kü­löndíjra lehet pályázni folyamatosan a Magyar Napló folyóirat cí­mén: 1068 Budapest, Bajza u. 18 a következő témakörök­ben: nemzedéki-nemzeti önis­meret, tájegységi nemzetiségi és nemzeti önismeret, helyi közművelődési és egyészség­­ügyi állapotleírás. HELIOS Constantin J. Grangure szobrászművész kiállítása (Victoriei tér 6. szám) Suzana Fantanariu retrospektív kiállítása (Unirii tér 1 szám; 10-16,30 óra között) ART GALÉRIA (Victoriei - Opera tér 1 szám) Eladással egy­ltötött kiállítás (10-18 óra között, vasárnap zárva) GALERIA 28 (Brancoveanu utca 28 szám) Csoporttállítás 16-20 óra között) KÉPZŐMŰVÉSZ( TURÁLIS Hétfőtől péntekig között) Állandó kiállítások A BURE Viord Toma kiállítása FRANCIA &UL­(Loga út 46. 10-13 és 15-19 óra sz.) Csoportkiállítás (9-15 BANAT MÚZEUM szám) A Történelmi és részleg állandó kiállításai. (Caruso u. 3 óra között)­­Hunyadi tér 1. (10-17 óra között) CAPITOL Teljesen meztelenül (am. bem.) 10-12-14-16-18-20 órakor TIMIS Tolvajok (fr. bem.) 10-12,30- 15-17,30-20 órakor STUDIO A szerelmem megnősül (am.) 10-12-14-16-18-20 órakor, FILMMÚZEUM Febr. 17-én 20 órakor A Larry Flint botrány (am.), febr. 18-án 20 órakor E pericoloso spargem (rom.) DACIA Batman és Robin (am.) 13- 15,15-17,30 órakor UNIREA Febr. x 13-15-én Halálos végcél (am.) febr. 16-18-án Volt egyszer egy gyilkos (am.) 11-13-15- 17 órakor LUGOSI CAPITOL Febr- 13-16-án Az ötödik elan (am.) febr. 17-19-én Elítéltek repülőgépe (am.) LUGOSI VICTORIA Febr 13-15- én Az Angyal (am.) febr. 16-18-án A hatalom (am.) febr. 19-én Az utolsó döntés (am.) NAGYSZENTMIKLÓSI SELECT Febr. 13-16-án Az erőd (am.), febr. 17-19-én A Bronx-i robbanás (am.) ZSOMBOLYAI URANIA Zárva FACSÁDI APOLLÓ Febr. 13-15 én Maffia és biliárd (olasz.), febr. 16-18- án Herkules (am.), febr. 19-én Nőt is veszítettem (am.) DETTAI MÁJUS 1 Zárva BUZIÁSZ SCALA Zárva DÉVAI PÁTRIA Hét év Ube­ben (am.) FILMSZÍNHÁZAK A XXIX. Magyar Filmszemlén Fehér György Szenvedély című filmje nyerte el a Nagydíjat illetve a Legjobb Rendezői Díjat. FARSANGI BÁLOK • A végvári önkéntes tűzoltó egyesület álarcos farsangi bált rendez, febr. 14-én 20 órai kez­dettel a végvári kultúrotthonban. Zenél az Esztrádzenekar. Jegyek a helyszínen. 0 Febr. 14-én Szapáryfalván, a farsangi bálon zenél Szabó Béla és zenekara. 0 Az RMDSZ lngosi szer­vezete febr. 21-én szombaton 20 órától Farsangi álarcos ba­tyubált rendez a Bucegi utca 4. szám alatti RMDSZ-központban. A talpalávalót a Flamingo zene­kar húzza Seberle Ferenc veze­tésével. Belépőket a fenti címen szerezhetnek az érdeklődők (dolgozóknak 25000, nyugdíja­soknak 15000, tanulóknak 10OO0 lej a hozzájárulási díj). Minden érdeklődőt szeretettel várnak. H­oteleken febr. 21-én 20 órai kezdettel farsangi bált rendez­nek, a kultúrotthonban. A tal­palávalót az óteleki EURO 97 zenekar biztosítja. • Február 28-án Farsangzáró batyubált szervez Újszentesen a 4+2 Asszinkron együttes. Kor­osztálytól függetlenül, minden szórakozni vágyót a helyi kul­­túrotthonba várnak, 19 órai kezdettel. Jegyek előjegyezhetők a 15-00-36, 21-42-23 és 28-20- 26 telefonszámokon. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Febr. 14-én 19 órakor A DZSUNGEL KÖNYVE, febr. 15-én 17 énkor ZÁRT TÁRGYALÁS febr. 22-én 19 ókekor A DZSUNGEL KÖNYVE NEMZETI SZÍNHÁZI Febr. 15-én és 22-én 11 órakor illetve 17-én 19 órakor Színházi ABC JACQUES AVAGY AZ ALÁZAT, NÉMET SZÍNHÁZ Febr. 13-án Lugoson Camus: A FÉLREÉRTÉS, febr. 15-én 18 ónkor Beckett OT­TI SZÉP NAPOKI ROMÁN OPERA Febr. 16-án 19 ónkor Strauss: DENEVÉR, febr. 18-án 19 ónkor Verdi: NABUCCO BANATUL FILHARMÓNIA Febr. 13-án 18 ónkor a Ion Vidu zenelíceum termé­ben SZIMFONIKUS HANG­VERSENY Vezényel* Jean François Antonioli (Svájc) Műsoron Berlioz: Harold Itáliában - szimfónikus köl­temény (szólista: Bloch Éva), Schumann: Negyedik, d-moll szimfónia op. 120 Febr. 17-én 18 órakor a Hunyadi kastélyban Nicoleta Colcear szopránénekesnő és Lia Dobric zongoramű­ Chopin-előadóestje . Febr. 14-én 18 órai kez­dettel a Vidu zenelíceum studio termében. Bodó Mária fanári­t tanítványainak zon­gora előadóestje.

Next