Heti Új Szó, 2015. április-június (21. évfolyam, 14-26. szám)
2015-06-19 / 25. szám
(207) 2015. június 19., péntek _______________________HELYTÖRTÉNET HETI ÚJ SZÓ Szekernyés János TEMESVÁR KÖVEI Telep- és utcanév A Gyárvárosban az Új utcát a Buziási úttal az Építőudvar (ma: Petru Cermena) utca kötötte össze, amely nevét a területén létesített raktártelepről nyerte. A városnegyed továbbfejlesztése, déli irányba való terjeszkedése folytán a párhuzamos Burkus (jelenleg: G. Asachi) Utcával azonos időben a 19. század második felében keletkezett. Egyik vége a külváros temetőjének sarkát érintette. Temesvár több száz éves történetének tetemes hányadát a nagyarányú, folyamatos építkezések teszik ki. A korábbi földvárat palánk- és kőerődítménnyé alakíttatta át a 14. század elején Károly Róbert király, aki 1315-ben udvartartásával az alsó részek biztonságos központjába húzódott, ahol kastélyt is emeltetett. Gyökeresen átépíttette a palotát és az erődítményt a firenzei származású Ozorai Pipó (Filippo Scolari), aki 1404-től szolgált ispánként és várkapitányként a Temesköz szívében. Az 1443-as pusztító erejű földrengés, amely a „várat és a királyi várkastélyt alapjaiban megrongálta s helyenként a bástyákon tátongó réseket nyitott” arra késztette a törökellenes balkáni hadjáratból Temesvárra visszatért temesi grófot, Hunyadi Jánost, hogy haladéktalanul hozzákezdjen a károsult épületek helyreállításához, célszerű átépítéséhez és korszerűsítéséhez, hogy maradéktalanul megfeleljen a hadviselés legújabb követelményeinek. Megerősítette a törököktől szorongatott erődítményt 1551-1552-ben Losonczy István várkapitány és Castaldo, a várvédő spanyol zsoldosok parancsnoka is. A oszmán hódítók regnálásuk 164 esztendeje alatt nem nagyon építkeztek. A muzulmánok 1716-os kiűzését követően az osztrák gyarmatosítók egyszerűen „leseperték” a föld színéről a régi várat, a középkori várost, és helyére Vauban-típusú csillagvárat és új települést építettek. Ezért nincs Temesvárnak egyetlen középkori vagy török hódoltság korabeli műemléképülete sem. A 18. században az önkényesen Bánságra átkeresztelt országrész katonai és közigazgatási központja hatalmas építőteleppé változott. Éveken át folyt a korábbinál lényegesen nagyobb téglavár, a laktanyák, a kincstári és városi középületek, az ipartelepek, a bérpaloták és családi házak építése, folyt a Béga-csatorna ásása, egységes, hajózható mederbe terelése... A földmunkák tetemes hányadát robotosokkal végeztették. Közkeletűvé, országszerte ismertté vált a szólás: „Csikorog, mint a temesvári várban a talicska”. Dugonics András (1740-1818), az első magyar regény, az Etelka, egy igen ritka magyar kis-asszony, Világok-Várott, Árpád és Zoltán fejedelmink ideikben szerzője is felvette Magyar példabeszédek és jeles mondások címen halála után, 1820-ban Grünn Orbán szegedi nyomdász által két kötetben kiadott gyűjteményébe. Dr. Margalits Ede (1849-1940) Magyar közmondások és közmondás szerű szólások címen 1899-ben megjelentetett kötetében másik változatát is megörökítette a szófordulatnak: „Csikorog, mint a temesvári sáncon a talicska Temesvárt erdőségek vették körül. Az épületek alapozásánál használt cölöpök és rácsozatok, a tartógerendák, lépcsők és a padlózatok kifaragásához, összeácsolásához keményfa bőséges kikerült a környékről, fenyőfát ellenben a Ruszka-havas rengetegeiből vagy éppenséggel Máramarosból tutajoztak le. A mészégetésre és az alapozásra alkalmas követ Lippa környékéről fuvarozták Temesvárra. Később a Béga-parti városnak sikerült megvásárolnia a sziklási bazaltbányát. Téglát és cserepet a helyben kitermelt agyagból formáltak és égettek. A különböző helyekről beszerzett építőanyagok elhelyezésére, tárolására valamint elosztására, forgalmazására szükség volt egy szakosított tágas telepre. Kezdetben a Vauban-típusú téglavár falainak közvetlen közelében alakították ki, rendezték be Temesvár szabad királyi város körülhatárolt, védett építőudvarát, amely az építőanyagok „depózására”, raktározására szolgált. A telephely pár évtized múltán útjában állt a város fejlődésének, a külső negyedek és a központi rész egybeszervesülésének, amiért kiköltöztették a Gyárváros peremére, a kerület sírkertjének szomszédságába. Meghatványozódott a polgármesteri hivatal által kezelt és irányított építőudvar szerepe és jelentősége az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte és az I. világháború kitörése közötti évtizedekben, amikor óriási méreteket öltött a „magyar Manchesterként” emlegetett alföldi településen az építkezési láz. Gombamódra jelentek meg és szaporodtak a gyárak, az ipartelepek, a bankszékházak, a kaszárnyák, a tanintézetek, a köz- és magánépületek. Gyökeresen átalakult, alapvetően megváltozott a város urbanisztikai összképe, arculata. Temesvár korszerű nagyvárossá növekedett és szépült. Az épületek számottevő hányadát maga a város építette. A szükséges anyagokat a Bégából kitermelt homoktól a cserepekig az áldásos tevékenységét az Építőudvar utca 2. szám alatt kifejtő telephely biztosította. Építőanyag-kereskedéssel egyébként a 19. és a 20. század fordulóján Hart Károly építőmester és ifj. Reiter Simon foglalkozott, akik az erzsébetvárosi József (jelenleg: Mocsoni) téren működtették telepeiket. Ugyancsak az Erzsébetvárosban a Hunyadi (most: December 16) út 38. szám alatt Gondstein Fülöp cementgyáros, a Batthyány (ma: T. Cipariu) utca 3. szám alatt még a Naschitz- és Jakabfi-féle cég várta a megrendelőket, a komoly vásárlókat, fát, meszet, cserepet, keményfát, köveket, szigetelő lemezeket stb. kínálva eladásra. A Gyárvárosban, a Diófalevél (Ion Creangă) utcában Schuffer József építőmester, míg a meghosszabbított Magyar (Bd. Take Ionescu) utcában a „fakereskedésként és építési vállalatként” számon tartott temesvári fiókot üzemeltetett Holczer Gyula. Az útmesterrel és 3 útkaparóval a városi mérnöki hivatal segédszemélyzetéhez tartozott az építőudvari felvigyázó is, aki 1872-től évi 300 forintos, 1884-től pedig 400 forintos fizetést és ingyenes lakást kapott. A felvigyázói tisztséget az 1890-es években és a 20. század elején Lautz József töltötte be. Munkájában, feladatai ellátásában az ugyancsak a telepen lakó Peltz Nándor ácssegéd támogatta. Az Építőudvar szomszédságában, a 4-es számot viselő ingatlanban Müller Péter kocsis lakott, míg a 6. számú ház Györgyössy József városi hivatalnoknak nyújtott hajlékot. Az épületek többsége az utca szemközti, „páratlan” oldalát szegélyezte. Taufer Ignác fuvaros az Építőudvar utca 1. szám alá tért be fogatával. A 3. szám alatti háznak Fazekas Jozefa volt a tulajdonosa. Az 5. házszámot viselő épület Tröszt Márton munkásnak, Patzák József lakatossegédnek, Richter Péter kőművessegédnek, Knoll János mázolósegédnek és Jankovits Magdolna napszámosnak szolgált hajlékául. Egy másik mázolósegéd, Ioan Murgu a 7-es számú házban bérelt lakást. Két napszámos - Hornyák Péter, Tóth Ágnes - meg egy vízhordó, Gertheisz Anna élt az utca a 9-es számú házában. Schuszter Katalin volt a tulajdonosa 11-es számú háznak, amely Schuszter János bérkocsis valamint két napszámos - Lenhard Miklós és Kozmolsky Erzsébet - feje fölé is fedelet tartott. A napszámos Lischka János az Építőudvar utca 13. szám alatt lakott. Pochert József fuvaros társaságában az ugyancsak napszámból élő Baczek Borbála és Kovács Anna lakta a 15. szám alatti épületet. A napszámos Nicolae Farchescu otthonaként a 17-es házszámú épület szolgált. Az I. világháború kitörése előtt, 1914-ben Temesvár szabad királyi város építőudvara foglalta továbbra is el a 2. szám alatti területet. Neumann György volt a tulajdonosa a 4-es szám alatti épületnek, amelyben a szatócs Fiedmann Liza is lakott. Tulajdonosként ctak az 5-ös házszámot viselő ingatlant Jovicza János. A Reif Róza tulajdonát képező 7-es számú ház szolgált a könyvnyomda-tulajdonos Reif Henrik és a könyvnyomdai művezető, Reif József valamint Eichler Konrád ügynök otthonául is. Nemcsak Temesvár, nemcsak Magyarország, hanem az európai kontinens legnagyobb lábbeli-gyárának, 1900-ban alapított és 900 munkást foglalkoztató Turul cipőgyárnak, amelynek hatalmas kiterjedésű telepe a közelben terült el, egyik hivatalnoka, Huber Lajos lakott az Építőudvar 17-es számú házában, amelynek Bittó Ferenc „épület- és díszmű-bádogos, vízvezeték- és csatornázás berendezési vállalkozó” volt a tulajdonosa. A két világháború közötti évtizedekben Bittó Ferenc tevékeny szerepet vállalt és töltött bánsági magyarság közéletéig.., kisebbségi mozgalmaiban és küzdelmeiben. 1922. december 10-én jelen volt a gyárvárosi Gyárudvarban az Országos Magyar Pántemesvári és Temes-Torontál megyei tagozata alakuló közgyűlésén, ahol a politikai és érdekvédelmi szervezet intézőbizottságának tagjává választották. Alelnöke volt éveken át az Országos Magyar Párt temesvár-gyárvárosi szervezetének. Osztie Andor, dr. Kun Ferenc és Kubán Endre társaságában a megyei központot képviselte 1926 tavaszán a Magyar Párt új szentesi szervezetének alakuló gyűlésén. Alapító tagja volt a Magyar Ház Részvénytársaságnak, amely 1927. február 15-én tartotta alakuló közgyűlését. A 85 esztendeje, 1930. november 29- 30-án ünnepélyesen felavatott temesvári Magyar Ház 56.516 lej előirányzati összegért a bádogos munkát a gyárvárosi mester, Bittó Ferenc végezte. [