Heti Új Szó, 2015. április-június (21. évfolyam, 14-26. szám)

2015-06-19 / 25. szám

(207) 2015. június 19., péntek _______________________HELYTÖRTÉNET HETI ÚJ SZÓ Szekernyés János TEMESVÁR KÖVEI Telep- és utcanév A Gyárvárosban az Új utcát a Buziási úttal az Építőudvar (ma: Petru Cermena) utca kötötte össze, amely nevét a területén létesített raktártelepről nyerte. A városne­gyed továbbfejlesztése, déli irány­ba való terjeszkedése folytán a párhuzamos Burkus (jelenleg: G. Asachi) Utcával azonos időben a 19. század második felében kelet­kezett. Egyik vége a külváros te­metőjének sarkát érintette. Temesvár több száz éves törté­netének tetemes hányadát a nagy­arányú, folyamatos építkezések teszik ki. A korábbi földvárat palánk- és kőerődítménnyé alakít­tatta át a 14. század elején Károly Róbert király, aki 1315-ben udvar­tartásával az alsó részek biztonsá­gos központjába húzódott, ahol kastélyt is emeltetett. Gyökeresen átépíttette a palotát és az erődít­ményt a firenzei származású Ozorai Pipó (Filippo Scolari), aki 1404-től szolgált ispánként és vár­kapitányként a Temesköz szívé­ben. Az 1443-as pusztító erejű földrengés, amely a „várat és a királyi várkastélyt alapjaiban meg­rongálta s helyenként a bástyákon tátongó réseket nyitott” arra kész­tette a törökellenes balkáni hadjá­ratból Temesvárra visszatért teme­­si grófot, Hunyadi Jánost, hogy haladéktalanul hozzákezdjen a károsult épületek helyreállításá­hoz, célszerű átépítéséhez és kor­szerűsítéséhez, hogy maradéktala­nul megfeleljen a hadviselés legú­jabb követelményeinek. Megerő­sítette a törököktől szorongatott erődítményt 1551-1552-ben Losonczy István várkapitány és Castaldo, a várvédő spanyol zsol­dosok parancsnoka is. A oszmán hódítók regnálásuk 164 esztendeje alatt nem nagyon építkeztek. A muzulmánok 1716-os kiűzését kö­vetően az osztrák gyarmatosítók egyszerűen „leseperték” a föld szí­néről a régi várat, a középkori várost, és helyére Vauban-típusú csillagvárat és új települést építet­tek. Ezért nincs Temesvárnak egyetlen középkori vagy török hódoltság korabeli műemléképüle­te sem. A 18. században az önké­nyesen Bánságra átkeresztelt or­szágrész katonai és közigazgatási központja hatalmas építőteleppé változott. Éveken át folyt a koráb­binál lényegesen nagyobb tégla­vár, a laktanyák, a kincstári és vá­rosi középületek, az ipartelepek, a bérpaloták és családi házak építé­se, folyt a Béga-csatorna ásása, egységes, hajózható mederbe tere­lése... A földmunkák tetemes há­nyadát robotosokkal végeztették. Közkeletűvé, országszerte ismert­té vált a szólás: „Csikorog, mint a temesvári várban a talicska”. Dugonics András (1740-1818), az első magyar regény, az Etelka, egy igen ritka magyar kis-asszony, Világok-Várott, Árpád és Zoltán fejedelmink ideikben szerzője is felvette Magyar példabeszédek és jeles mondások címen halála után, 1820-ban Grünn Orbán szegedi nyomdász által két kötetben kia­dott gyűjteményébe. Dr. Margalits Ede (1849-1940) Magyar közmon­dások és közmondás szerű szólások címen 1899-ben megjelentetett kö­tetében másik változatát is meg­örökítette a szófordulatnak: „Csi­korog, mint a temesvári sáncon a talicska Temesvárt erdőségek vették körül. Az épületek alapozásánál használt cölöpök és rácsozatok, a tartógerendák, lépcsők és a padló­zatok kifaragásához, összeácsolá­­sához keményfa bőséges kikerült a környékről, fenyőfát ellenben a Ruszka-havas rengetegeiből vagy éppenséggel Máramarosból tuta­­j­oztak le. A mészégetésre és az ala­pozásra alkalmas követ Lippa kör­nyékéről fuvarozták Temesvárra. Később a Béga-parti városnak si­került megvásárolnia a sziklási ba­zaltbányát. Téglát és cserepet a helyben kitermelt agyagból for­máltak és égettek. A különböző helyekről beszerzett építőanyagok elhelyezésére, tárolására valamint elosztására, forgalmazására szük­ség volt egy szakosított tágas te­lepre. Kezdetben a Vauban-típusú téglavár falainak közvetlen köze­lében alakították ki, rendezték be Temesvár szabad királyi város körülhatárolt, védett építőudvarát, amely az építőanyagok „depózásá­ra”, raktározására szolgált. A telephely pár évtized múltán útjá­ban állt a város fejlődésének, a külső negyedek és a központi rész egybe­szervesülésének, amiért ki­költöztették a Gyárváros peremé­re, a kerület sírkertjének szom­szédságába. Meghatványozódott a polgár­­mesteri hivatal által kezelt és irá­nyított építőudvar szerepe és jelen­tősége az Osztrák-Magyar Monar­chia létrejötte és az I. világháború kitörése közötti évtizedekben, amikor óriási méreteket öltött a „magyar Manchesterként” emle­getett alföldi településen az épít­kezési láz. Gombamódra jelentek meg és szaporodtak a gyárak, az ipartelepek, a bankszékházak, a kaszárnyák, a tanintézetek, a köz- és magánépületek. Gyökeresen átalakult, alapvetően megváltozott a város urbanisztikai összképe, arculata. Temesvár korszerű nagy­várossá növekedett és szépült. Az épületek számottevő hányadát ma­ga a város építette. A szükséges anyagokat a Bégából kitermelt homoktól a cserepekig az áldásos tevékenységét az Építőudvar utca 2. szám alatt kifejtő telephely biz­tosította. Építőanyag-kereskedéssel egyébként a 19. és a 20. század fordulóján Hart Károly építőmes­ter és ifj. Reiter Simon foglalko­zott, akik az erzsébetvárosi József (jelenleg: Mocsoni) téren működ­tették telepeiket. Ugyancsak az Erzsébetvárosban a Hunyadi (most: December 16) út 38. szám alatt Gondstein Fülöp cementgyá­ros, a Batthyány (ma: T. Cipariu) utca 3. szám alatt még a Naschitz- és Jakabfi-féle cég várta a megren­delőket, a komoly vásárlókat, fát, meszet, cserepet, keményfát, kö­veket, szigetelő lemezeket stb. kí­nálva eladásra. A Gyárvárosban, a Diófalevél (Ion Creangă) utcában Schuffer József építőmester, míg a meghosszabbított Magyar (Bd. Take Ionescu) utcában a „fakeres­kedésként és építési vállalatként” számon tartott temesvári fiókot üzemeltetett Holczer Gyula. Az útmesterrel és 3 útkaparó­­val a városi mérnöki hivatal segéd­­személyzetéhez tartozott az építő­udvari felvigyázó is, aki 1872-től évi 300 forintos, 1884-től pedig 400 forintos fizetést és ingyenes lakást kapott. A felvigyázói tisztsé­get az 1890-es években és a 20. század elején Lautz József töltötte be. Munkájában, feladatai ellátásá­ban az ugyancsak a telepen lakó Peltz Nándor ácssegéd támogatta. Az Építőudvar szomszédságában, a 4-es számot viselő ingatlanban Müller Péter kocsis lakott, míg a 6. számú ház Györgyössy József vá­rosi hivatalnoknak nyújtott hajlé­kot. Az épületek többsége az utca szemközti, „páratlan” oldalát sze­gélyezte. Taufer Ignác fuvaros az Építőudvar utca 1. szám alá tért be fogatával. A 3. szám alatti háznak Fazekas Jozefa volt a tulajdonosa. Az 5. házszámot viselő épület Tröszt Márton munkásnak, Patzák József lakatossegédnek, Richter Péter kőművessegédnek, Knoll János mázolósegédnek és Janko­­vits Magdolna napszámosnak szolgált hajlékául. Egy másik má­zolósegéd, Ioan Murgu a 7-es számú házban bérelt lakást. Két napszámos - Hornyák Péter, Tóth Ágnes - meg egy vízhordó, Gertheisz Anna élt az utca a 9-es számú házában. Schuszter Katalin volt a tulajdonosa 11-es számú háznak, amely Schuszter János bérkocsis valamint két napszámos - Lenhard Miklós és Kozmolsky Erzsébet - feje fölé is fedelet tar­tott. A napszámos Lischka János az Építőudvar utca 13. szám alatt lakott. Pochert József fuvaros tár­saságában az ugyancsak napszám­ból élő Baczek Borbála és Kovács Anna lakta a 15. szám alatti épüle­tet. A napszámos Nicolae Farchescu otthonaként a 17-es házszámú épület szolgált. Az I. világháború kitörése előtt, 1914-ben Temesvár szabad királyi város építőudvara foglalta továbbra is el a 2. szám alatti terü­letet. Neumann György volt a tu­lajdonosa a 4-es szám alatti épület­nek, amelyben a szatócs Fiedmann Liza is lakott. Tulajdonosként c­tak az 5-ös házszámot viselő ingat­lant Jovicza János. A Reif Róza tulajdonát képező 7-es számú ház szolgált a könyvnyomda-tulajdo­nos Reif Henrik és a könyvnyom­dai művezető, Reif József vala­mint Eichler Konrád ügynök ott­honául is. Nemcsak Temesvár, nemcsak Magyarország, hanem az európai kontinens legnagyobb láb­beli-gyárának, 1900-ban alapított és 900 munkást foglalkoztató Tu­rul cipőgyárnak, amelynek hatal­mas kiterjedésű telepe a közelben terült el, egyik hivatalnoka, Huber Lajos lakott az Építőudvar 17-es számú házában, amelynek Bittó Ferenc „épület- és díszmű-bádo­­gos, vízvezeték- és csatornázás be­rendezési vállalkozó” volt a tulaj­donosa. A két világháború közötti évtizedekben Bittó Ferenc tevé­keny szerepet vállalt és töltött bánsági magyarság közéletéig.., kisebbségi mozgalmaiban és küz­delmeiben. 1922. december 10-én jelen volt a gyárvárosi Gyárud­varban az Országos Magyar Pán­temesvári és Temes-Torontál me­gyei tagozata alakuló közgyűlé­sén, ahol a politikai és érdekvédel­mi szervezet intézőbizottságának tagjává választották. Alelnöke volt éveken át az Országos Magyar Párt temesvár-gyárvárosi szerve­zetének. Osztie Andor, dr. Kun Ferenc és Kubán Endre társaságá­ban a megyei központot képviselte 1926 tavaszán a Magyar Párt új szentesi szervezetének alakuló gyűlésén. Alapító tagja volt a Magyar Ház Részvénytársaság­nak, amely 1927. február 15-én tartotta alakuló közgyűlését. A 85 esztendeje, 1930. november 29- 30-án ünnepélyesen felavatott temesvári Magyar Ház 56.516 lej előirányzati összegért a bádogos munkát a gyárvárosi mester, Bittó Ferenc végezte. [

Next