Heti Új Szó, 2017. április-június (23. évfolyam, 14-26. szám)
2017-06-16 / 24. szám
LABDARÚGÁS A megyei bajnok györödi csapat osztályozó meccseket játszik a III. Ligába kerülésért A Labdarúgó IV. Liga Temes megyei csoportjának bajnoksága a Györödi ÁCS győzelmével fejeződött be, amely jogot nyert a III. Ligába kerülésért kiírt selejtezőkben játszásra. Ellenfele, a Hunyad megyei IV. Liga első helyezettje, a Petrillai Inter lesz, amellyel a szombaton, június 17- én 18.00 órakor sorra kerülő első mérkőzésen idegenben, a szombaton, június 24-én 17.30 órára tervezett visszavágó meccsen pedig vendéglátóként szerepel. A Paul Codrea technikai igazgató, a Vlad Bura és az Albert Sándor edzők által felkészített györödi együttes az idényzáró 34. fordulóban Temesságon játszott, ahol a Dubou - Firuţ, Popa, Ştefanovici, Damian (Mureşan, 46. p), Filimon, Gajdos, Centea (Dochiţa, 46. p), Mancaş, Pătraşcu, Baranyi (Budur, 46. p) összeállítású éllovas gárda 4-3 (1-1) arányban győzött. Gólszerzők: Moroşan a 31. (11-esből) és a 87. percben, Racoceanu a 80. percben, illetve Mancaş a 21., Budur az 54. és a 82., Pătraşcu a 90+1. percben. Az utolsó fordulóban a legjobb formában és a legeredményesebben a Florin Macavei edző által irányított, hatodik helyen végzett újszentesi csapat játszott, amely saját közönsége előtt 12-1 (4-0) arányban hengerelte le a csukovai együttest. Az újszenetesi focisták közül Pekarov, Palencu, Luca és Vătafu 2-2, Hadis, Cioancă, Neguţ és Rebenciuc 1-1 gólt szerzett. A csákovaiak vigaszgólját Flavius Ion lőtte. Az utolsó három helyen (16-18.) végzett zsombolyai, bánlaki és újpécsi csapat kiesett a IV. Ligából. A kiesés sorsára jut a csákovai klub is, ha a Győrödi ACS a Petrillai Inter elleni osztályozó mérkőzéseken nem harcolja ki a III. Ligába kerülést. A 34. (utolsó) forduló további eredményei: Óbesenyő - Orczyfalva 6-0, Bánlak - Máslak 2-8, Facsád - Gátalja 1-5, Lugos II - Perjámos 2-1, Újpécs - Murány 4-0, Billéd - Temesszécsény 2-2. A IV. Liga idényvégi rangsora *visszalépett a bajnokságból. **/3 büntetőpont levonva: 1. Győröd 34 275 2 138- 39 86 2. Billéd 34 233 8 99- 54 72 3. Óbesenyő 34 217 6 83- 40 70 4. Lugos II** 34 232 9 83- 46 68 5. Máslak 34 214 9 93- 47 67 6. Újszentes 34 187 9 85- 44 61 7. Perjámos 34 17 710 84- 61 58 8. Orczyfalva 34 15 316 67- 62 48 9. Nagyszentmiklós 34 13 813 59- 42 47 10. Murány 34 15 217 74- 97 47 11. Temesszécsény 34 13 417 62- 70 43 12. Temesság 34 10 1014 57- 61 40 13. Facsád 34 11 320 76- 98 36 14. Gátalja 34 11 320 74-115 36 15. Csákova 34 10 519 42- 86 35 16. Újpécs 34 10 420 45- 88 34 17. Bánlak 348 125 55-115 25 18. Zsombolya* 341 033 16-127 3 MOTORKERÉKPÁROZÁS Hazai győzelem az Olasz Nagydíjért folyó versenyen Andrea Dovizioso győzött MotoGP kategóriában a gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság Olasz Nagydíjért folyó vetélkedőjén. A Ducati hazai közönség előtt szereplő versenyzője mellett a VB-pontversenyben éllovas spanyol Maverick Vinales, illetve honfi- és márkatársa, Danilo Petrucci állhatott a dobogóra. Az összetettben harmadik Valentino Rossi (Yamaha) negyedikként ért célba. A kilencszeres világbajnok indulása sokáig kérdéses volt motokrossz-balesete miatt, ám a 38 éves pilóta végül el tudott rajtolni Mugellóban. Íme, a dobogós helyezettek névsora: MotoGP (23 kör, 120,635 km): 1. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati), 41:32.126 perc; 2. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha), 41:33.407 perc; 3. Danilo Petrucci (olasz, Ducati), 41:34.460 pert. Összetett bajnoki táblázat: 1. Maverick Vinales, 105 pont; 2. Andrea Dovizioso, 79 pont; 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha), 75 pont. Moto2 (21 kör, 110,145 km): 1. Mattia Pasini (olasz, Kalex), 39:30.974 perc; 2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex), 39:31.026 perc; 3. Alex Márquez (spanyol, Kalex), 39:31.110 perc. Összetett bajnoki táblázat: 1. Franco Morbidelli (olasz, Kalex), 113 pont, 2. Thomas Lüthi, 100 pont, 3. Alex Márquez, 78 pont. Moto3 (20 kör, 104,9 km): 1. Andrea Migno (olasz, KTM), 39:43.963 perc, 2. Fabio Di Giannantonio (olasz, Honda), 39:44.000 perc; 3. Juanfran Guevara (spanyol, KTM), 39:44.129 perc. Összetett bajnoki táblázat: 1. Joan Mir (spanyol, Honda), 108 pont; 2. Aron Canet (spanyol, Honda), 74 pont; 3. Fabio Di Giannantonio, 71 pont. HETI ÚJ SZÓ HETI RENDEZVÉNYEK • A német túraautó-bajnokság (DTM) 2017-es versenynaptára szerint a Hungaroringen sorra kerülő versenyhétvége június 16-18-án, vagyis a legendás Le Mans-i 24 órás viadallal egy időben szerepel. A kilenc hétvége mindegyikén két futamra kerül sor, azaz 18 verseny eredményei alapján alakul ki a végső sorrend. A naptárban az eddigiekhez hasonlóan túlnyomó részt németországi helyszínek szerepelnek, de Moszkvába, a hollandiai Zandvoortba és az ausztriai Spielbergbe is ellátogat majd a mezőny, amelyet ismét a három német gyár, az Audi, a Mercedes a BMW versenyautói és pilótái alkotnak. Mindhárom gyártó hat autóval szerepelhet a sorozatban, így a címvédő Marco Wittmann-nak (BMW) 17 kihívója lesz. Íme, a DTM 2017-es versenynaptára - június 16-18.: Hungaroring (Magyarország); június 30- július 2.: Norisring (Németország); július 21-23.: Moszkva (Oroszország); augusztus 18-20.: Zandvoort (Hollandia); szeptember 8-10.: Nürburgring (Németország); szeptember 22-24.: Red Bull Ring (Ausztria); október 13-15.: Hockenheimring (Németország). • Higyj a csapatodban! - ezt választották a szurkolók az orosz labdarúgó-válogatottat buzdító jelmondatnak a Konföderációs Kupára, amelyet június 17. és július 2. között rendeznek meg négy orosz városban. Több lehetőséget is felkínált szervezők, s ezekre a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapján lehetett voksolni, mind a nyolc résztvevő esetében. A győztes jelmondatok a csapatokat szállító buszokra kerülnek fel. A jövő évi világbajnokság főpróbájának számító Konföderációs Kupán a házigazda Oroszország Mexikóval, Portugáliával és Új-Zélanddal került egy csoportba, a másik négyesben Ausztrália, Chile, Kamerun és Németország szerepel. A torna meccseit Moszkvában, Szentpétervárott, Szocsiban és Kazanyban játsszák. • További rendezvények - Triatlon: Európa-bajnokság, június 16. és 18. között Kitzbühelben (Ausztria). Kosárlabda: a női Európa-bajnokság döntő tornája, június 16. és 27. között Csehországban. Labdarúgás: az ifjúsági U21-es Európa-bajnokság döntő tornája, június 16. és 30. között Lengyelországban____________________ Rovatszerkesztő: Dudás József