Heti Új Szó, 2017. április-június (23. évfolyam, 14-26. szám)
2017-06-30 / 26. szám
[ 22.) 2017. június 30., péntek _________HETI ÚJ SZÓ | Szekernyés János TEMESVÁR KÖVEI Egy iparvállalat tündöklése és bukása A Magyar Általános Hitelbank valamint a Renner, Farkas és Hecht családok tulajdonát képező kolozsvári Dermata Cipőgyár érdekeltségébe tartozó temesvári lábbelit gyártó iparvállalat, a híres-nevezetes Turul tevékenységében is jelentékeny törést okoztak az Első Bécsi Döntés következményei, valamint a 2. világégés nehéz évei. A részvénytársaság két nagy üzeme, termelőegysége két egymással feszült viszonyban álló országba került. Mindkét gyár megőrizte és tovább vitte azonban a Dermata nevet. A kolozsvári és a temesvári részleg is bakancsokat gyártott a katonaságok céljaira, de kivették ugyanakkor a részüket a polgári lábbeliellátás bizosításából is. Mivel mindkét helyen nyersanyag-ellátási gondokkal küszködtek, a Dermata Művek Rt. szabadalmazott saját találmányként „rost-műbőrtalp”-at fejlesztett ki és használt, amely bizonyos mértékig be is vált. A krónikussá súlyosbodott nyersanyag-hiány komoly gondot okozott a 2. világháború éveiben s azt követő válságos időszakban a temesvári Dermata Cipőgyárban, amely Románia második legnagyobb lábbeli-készítő iparvállalatának számított. A világháború befejeződése után is hiánycikknek számított a nyersbőr valamint a kikészítéséhez szükséges vegyi anyagok többsége. Árusításuk, forgalmazásuk az ügyeskedő feketézők kezébe került. Az alapanyagokat hivatalos áron és ellenőrzött helyeken beszerző vállalatok csak gyatrább minőségű termékekhez juthattak hozzá, amelyekből nem lehetett minden igényt maradéktalanul kielégítő, kiváló kvalitású lábbeliket előállítani. Valamelyes javulást az ipar- és kereskedelemügyi minisztérium közbelépése és határozott intézkedései hoztak, amelyek nyomán tekintélyes mennyiségű elrejtett nyersanyag került elő, és jutott a termelés rendelkezésére. Az előkerült vegyi anyagok a nyersbőrök jobb megmunkálását, kikészítését tették lehetővé. Fokozatosan javult a nyersbőrök minősége is, a világháború alatt drasztikusan megfogyatkozott, leromlott állatállomány regenerálódásának egyenes következményeként. Éreztette jótékony hatását a termelésben meghonosult új szellem, egészségesebb munkamorál is. A munkások a korábbiaknál nagyobb gondot és figyelmet fordítottak munkájukra. A temesvári Dermata Cipőgyár technikai vezetője, Dávid Vilmos mérnök, aki munkásból képezte magát felsőfokú képzettségű okleveles szakemberré. Romániában elsőként a gyár műhelyében láncrostélyt készített a beszerelt új kazánhoz, amely a régit váltotta fel. A szabásznő Zelinka Júlia naponta 84 cipőfelső bőrét szabta ki. A cipőket, bakancsokat és csizmákat is hosszú időn át jegyre, „pontokra” adták az állampolgároknak Románia-szerte. Minőségük még objektív és szubjektív okok miatt meglehetősen gyatra és gyenge volt. A gyárat vezető bizottság képviselője az iparügyi minisztérium megbízottjának társaságában Dél-Amerikába utazott, ahol 2000 vagon nyersbőrt és 500 vagon gyapotot vásároltak Románia cipőipara számára. A temesvári Dermata Cipőgyár 680 munkása naponta 1000-1200 pár cipőt állított elő. Az egész termelés „pont-áruként” került a kereskedelembe. A minőség is fokozatosan javult. „A bakancsok, a férfi és női félcipők jó bőrből és gondos kidolgozásban a hivatalos ár mellett felveszik a versenyt a szabadon árusított lábbelik minőségével " -jegyezte meg H.I. 1948 elején a Szabad Szó hasábjain közölt cikkében. Végzetes állomást, gyökeres fordulópontot jelentett a temesvári Dermata Cipőgyár fejlődéstörténetében is az iparvállalatok 1948. június 13 -án megejtett államosítása. A köztulajdonba került gyárat a görög kommunista mozgalom mártírjáról, Nikosz Beloianniszról (1915-1952) nevezték el, akárcsak a korábbi Temesvári Állami Főgimnáziumot és az épülete előtt elhaladó sugárutat is. A gyár nevét 1963-ban, amikor az internacionalizmust hirdető kommunizmus Romániában elkezdett egyre mélyebb színű piros-sárga-kék köntöst ölteni, bérmálták át Banatul Iparvállalattá. A kolozsvári Herbák János Bőr- és Cipőgyárat Clujeanára keresztelték át. A „szocializmus építésének dicső korszakában” a temesvári cipőgyár termelésének 80 %-át exportálta. Katonabakancsait a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek valamint Afrika, a Közel-, Közép- és Távol-Kelet ármádiáinak és gerilla-harcosainak szállította. A „tervszerű és központosított gazdaságpolitika” időszakában a termékek minősége erősen visszaesett, ami visszavetette a vállalat fejlődését is. A kinevezett munkásigazgatók és vezetőkáderek nem álltak a helyzet magaslatán, nem ismerték a cipőgyártás és -forgalmazás mesterségét. A gyár veszteségei évről évre növekedtek, emelkedtek. Az 1960- as évektől kezdett a gyár Angliába, Olaszországba, Belgiumba, Hollandiába és magától érthetődően a Szovjetunióba tetemesebb mennyiségben lábbeliket exportálni. Az 1980-as években a Banatul Cipőgyárnak 3.500 alkalmazottja volt, míg évi termelése meghaladta a 2 millió párt. Szoros együttműködési kapcsolatot épített ki és ápolt a kelet-németországi Otterbeck Iparvállalattal. Termékeik nagy keresletnek és kelendőségnek örvendtek. A romániai rendszerváltozást követően a rangos cipőgyárat 1991 -ben MEBO-rendszerben privatizálták, amikor felvette a Bánátim Kereskedelmi Társaság Rt. nevet. A temesvári cipőgyár partnervállalata, az Otterbeck a két Németország egyesülésének egyenes gazdasági következményeként csődbe jutott, ami a temesvári gyár hanyatlását is elindította. A Johnrendszerű együttműködés megszűnte, a katonaság megrendeléseinek felfüggesztése, elmaradása a termelés visszafogását, fokozatos csökkentését, a munkások lépcsőzetes menesztését, leépítését vonta maga után. 2002-ben a temesvári vállalat még 600.000 pár lábbelit gyártott, s üzleti forgalma mintegy 2,4 millió dollárt tett ki. A kiürült csarnokokat, melléképületeket bérbe adták. A legnagyobb bérlőnek - paradox módon - épp egy 250 munkást foglalkoztató férfi és női cipőket gyártó cég bizonyult. A gyár részvényeinek 78,69 %-át, 9,5 millió címletet 2007 márciusában 8,835 millió lejért (hozzávetőlegesen 2,5 millió euróért) a Ciclop Kft.-vel együtt megvásárolta a bukaresti Ring Busieness ingatlan befektetési cég, amelynek a korábbi főrészvényesek - Mihai Marcel ro-'tez, Florin Stoin, Anca Freteanu, Lucian Popa, Carmen- Marcela Cazan és Aurelia Gabriela Grigore - is átengedték értékpapírjaikat, a vásárlókat csak a 2,8 hektáros terület, amelyen a gyár épületei emelkedtek, érdekelte igazából. Hozzá is láttak a valamikor a Béga-parti város büszkeségének számító Turul Cipőgyár csarnokainak, raktárainak, műhelyeinek és irodaépületeinek lerombolásához, végleges eltüntetéséhez. Pedig az igazság szerint az 1900-ban a Temesvár szabad királyi város által ingyen és bérmentve adományozott földterületnek az iparvállalat megszűnésével törvényesen vissza kellett volna szállnia a városra. Nem lehetne busás hasznokat hajtó üzleti tranzakciók tárgya. Nem beszélve arról, hogy a Turul Cipegy korszerű, tetővilágításos üzemcsarnokai, rehabilitálásuk, felújításuk után, alkalmasak lettek volna a régóta tervezett ipartörténeti múzeum berendezéseinek, gépeinek, munkaeszközeinek, termékeinek, csomagoló- és reklámanyagainak stb. befogadására. A temesvári lábbeli gyártás pantheonjává válhatott volna az épületegyüttes, amelyben a földdel egyenlővé tett Filty, a hasonló sorsa ítélt Gubán relikviáit, emléktárgyait is őrizni lehetett volna. Ki törődik Temesvár patinás emlékműveinek sorsával? A város épített örökségével? Volt egyszer egy Turul Cipőgyár. Fennállott 115 évig. Három-négy év múlva már azt sem fogjuk tudni pontosan, hol is állt, és üzemelt a Buziási úton. Béke poraira!