Temesvári Hirlap, 1928. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1928-10-21 / 239. szám
13 1§3§ a, tksmm? A magyar, tanulóifjúság felsegé-lyezésére a bánsági Magyar Párt Temesvár—erzsébetvárosi tagozata Petőfi-ünnepélyt rendezett, amelyen Hajdú Frigyes dr. méltatta Petőfit. Az előadásból itt adunk részleteket. 1842-et írunk Pest, Magyarország legnagyobb faluja. Lakossága túlnyonólag németajkú polgárság. Az ország főnemessége csak elvétve követi Széchenyi István példáját, a köznemesség lesül és pusztul, a parasztgur dolgára jár és fizeti a tizedet, Budán nádor és helytartótanács, Bécsben a metternichi politika végvonaglásban, a trónon gyenge akaratú király, az irodalomban Vörösmarty vezérszerepe vitán felüli. A Bajza által szerkesztett Életképek a magyar értelmiségnek csaknem kizárólagos olvasmánya. Arany Járos még Nagyszalontán a kupaktanács jegyzőkönyveit körnlöli. Ebben az 1842-ik évben jelenik meg az Életképekben egy költemény. Beküldötte Petrovics Sándor pápai diák. A költemény hangja friss és meglepő, a költő neve teljesen ismeretlen. Petőfi Sándorral érdeme szerint csak egy előadásciklus keretében lehet foglalkozni. Egy előadás legfeljebb a kor festésére lehet alkalmas, amelyben élt. Hiszen csak arról írtak köteteket össze, vajjon magyar, tót, vagy szerb eredetű volt-e. Sem ezzel, sem összehasonlításokkal nem töltöm az időt, az ilyen fajbiológiai agyműködési zavarokon csak mosolyogni lehet. Az élete, halála és versei eldöntik ezt a vitát. Fontosabb ennél, hogy mi volt rendkívüli hatásának tulajdonképpeni titka: az, hogy a népből sarjadt, ismerte azt, azért nem vált soha modorossá, nem tudta, mi az álpáthosz, minden erejét a népből merítvén, azt a magyar népnek sokszorozottan és finomítva visszaadta. Amikor a „Borozó” 1843. május 22-én az Atheneumban megjelent, Petőfi Sándor pár pai diák volt Orlai Petrich Somával, Jókai Mórral és Kerkápolyi Károllyal együtt. Mint a pápai kollégium kebelében működő önképzői körnek bíráló tagja, elmondotta a szokásos megnyitó beszédet, ostorozván az efféle beszédek unalmasságát, önkéntelenül eszembe jut Ábrányi Emilnek pályanyertes monológja: A monológ ellen, amely a magánbeszédek oly sokáig kedvelt műfaját végérvényesen kiirtotta. Már egészen Petőfiszerűi „A temetőben” című Gödöllőn írt verse, amely lényegében és lelkében levőellentéteket teljesművészettel és formaérzékkel domborítja ki. Ezidőtájt Petőfi már lerázta magáról az atyai fegyelmet és készült lerázni az iskola fegyelmi hatalmát is. Poéta non fit, sed nascitur. A költő születik és nem lesz. Ovidius atyja bottal akarta fiából a költői hajlamot kiverni és a finn betütések alatt is versben jajgatott. „Jaj, jaj, kedves apám, több verset szám ki nem ejt már”. A sogyorópálteámik suhogásába beleolvadt a distichon zenéje. Petőfi Sándort alig fékezhető temperamentuma éppúgy végig kíséri az életein, mint végtelen, szívet facsaró szegénysége. Anélkül, hogy valaha könnyelmű lett volna, fejletlen, gyenge gyermekkora óta harcolt az élet legialálosabb ellenségével, a nyomorral. 1843 november 28-án mindenből kikopva, ruhadarabjainak eladogatásaiból élve, megérkezik Debrecenbe. Korányihoz intézett útilevelében nem nagyon hízelgően ír a civisvárosról: „Mennyi szalonna,v amennyi hízott disznó van itt, a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordám. Itt ha vesznek is könyvet, csak azért vesznek, hogy bélé szalonnát takarjanak. A telet e kövér városban húztam ki, éhezve, fázva, betegen, egy szegény, de jó öreg asszonynál, az Isten áldja meg. Ha e gondomat nem viselte volna,ezt a levelet a másvilágról írnám hozzád.” Özvegy Fogas Józsefnénak hívták ezt aderék asszonyt. Február elején útra kel és télváz idején gyalogol Budapest felé. Egerben már tökétesen kimerülve, felkeresi Párkányi Bélát, akit Coriolatusa már ismert költővé tett és aki akkor az érseki iroda papja volt. Párkányi is ismerte névről a költőt és nagyon barátságosan fogadta. A vacsorán a kispapok is résztvesznek. A jó egri bor, de még inkább a nyájas környezetbe olvasztják Petőfi szivéről is a jeget. E hangulat szüleménye „Az egri hangok” cityű vers. „Kedvemnek, ha magja lenne, elvetném a hó felett s ha kikelne, rózsaerdő koszorúzná a telet”, útilevelében ezt írja: „Egyheti kínos vándorlás után Pestre értem. Nem tudtam kihez forduljak, nem törődött velem senki a világon, kinek is akadt volna meg szeme egy szegény kisrongyos vándorszínészen. A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez oly érzéssel, mint amikor a kártyás utolsó pénzét teszi fel, életre vagy halálra. A nagy férfiú átolvasta verseimet, kiadót talált és lett pénzem észervem. E férfi, akinek én életemet köszönöm, Vörösmarty Mihály.“ Pestre érkezte után költeményei egymásután, jelennek meg, gyorsan az irodalmi élet központjába kerül, a Csiga és a Komló vendége lesz, sokat dolgozik és mégtöbbet tanul. Berenger verseiből tanul meg franciául és Shakespearet nemcsak olvassa, hanem fordítja is, a shnitt óriás lángelméje lenyűgözi, de Beranger nagyobb hatással van rá. Ami Berangernek a sanszon, az Petőfinek a népdal, ami ennek Páris népe, az Petőfinek az egész magyar nép. A szabadságot mindketten imádják, de amíg Berangernek megadatott a szerencse, hogy öreg koráig küzdhetett érte, Petőfi fiatalon meghalt érette. Gaethet nagyrabecsüle, ha megállapitotta, hogy nincsen fizire. Az eszével rója költeményeit, nem a szivével, a szive helyén békéső van. Heinétől átvette Itt-ott a gunyoros hangot és érzelmes sorok után a gúnyomó pontet. Ebben az időben fordítja le mesterien Shakespeare Coriolannaát, visszaadva az eredetinek minden szépségét. Pestien élén megírja a „János vitézt” emelnek redetileg „Kukorica ’Jancsi” róli. De ízt Vackor Imre közönségesnek tartván, áttérésit erle János vitézre. A műnek közönségsikere óriási, legfontosabb irodalomtörténeti hatása pedig az volt, hogy Arany Jánost naiv eposz írására bátorította. Ha a János vitézt Petőfi meg nem rója, kérdés várjon valaha is napvilágot lát a Toldi-triológia. Ahogy növekedett hite és népszerűsége, akként szaporodtak ellenségei és irigyei is. Az irigység tudvalévőié® még a körét iS pálmának nézi, de azért az irigység tökéletes elismerés. Mennyire érthető volt ez azonban Petőfi mindenhol márt elhomályosító népszerűségének emelkdéséérl szemben. Pesten akkor már három szépírodalomi lap versenyzett egymással A Honderű, az Életképek és a Pesti Divatlap. Petőfi az Élettképbe irt, tehát a Honderű ádázul támadta. Petriichevich Horváth Lázár felfedezett egy Hinder név alatt verselő törökbecsei fiatal papot, Jámbor Pál személyében. Hinder egészen csinos, szabályos verseket irt, amelyeket a Honderű agyba-főbe dicsért, szembeállítván Petőfivel. A Honderű is elismerte Petőfi nagy tehetségét, bírálta azonban tomboló temperamentumát és népies kiszólásait. Petőfi is nagy tehetség, mondja, gyémánt, azonban még eredeti állapotában, tele kaviccsal és csiszolatlansággal. Ezzel szemben Hiador a művészi köszörülés retoriájából kikerült ragyogó szoliter. Petőfi is kamarai márvány, azonban őseredeti állapotában, míg Jámbor Pál már olyan, miként az Canovának zsenije kifaragta. Ady Endrével szemben rézben lezajlott, részben még mindig folyamlatban levő támadások sorozatát ismerjük, ez azonban eltörpül ahhoz az ádáz rohamhoz képest, ami Petőfinek jutott osztályrészül. Néha visszavág. .Nyirbáljatok üvegházak satnya sarjadékain, a korlátalan természet vadvirága vagyok én.” Vagy:„Rágódjanak szegények, csak élősködjelek, hiszen ha nem csalódom, tán ők is emberek.” 1846 szeptember 9-én megismerkedik Szendrey Júliával, akinek naplójegyzetei és Petőfi Sándor ezidőtájt született versei híven mutatják ennek a szerelemnek a keresztmetszetét. Először Nagykárolyban találkoztak egy megyebálon és Petőfi nyomban érezte, hogy megjelent életében az igazi nő. Julia Szendrey Ignác endrődi tiszttartónak volt a leánya, ekszcentrikus hajlamú és az akkori átlagnál nagyobb műveltségű leány. Irodalmi ismeretei jelentékenyek, sokat olvasott és jól ismerte az akkor divatos francia irodalmat is. Petőfi akkor már országos hirű költő volt és Júliát ez a hírnév is kétségkívül vonzotta, fontolgató esze azonban a szertelenségre hajlamos költővel kötendő házasságtól nem remélte a nyugalmat és boldogságot. Kétségtelen, hogy a mindkét oldalon akcióba lépett intrika is igyekezett a szerelmeseket egymástól eltávolítani, de tény az is, hogy a kétség és remény időszaka 1846 és 47 telén Petőfit a legszebb szerelmi költemények megírására ihlette. „Költői ábránd volt, mit eddig érzek”, „Álmodtam szépet, gyönyörűt”. A még mindig akadálynak látszó apai ellenkezés a költőt nem ’alterálja. „Elvitételek volna, mint nap a harmatot, mint, az esti szellő a rózsalevelet, de most mint a nyílvesszővel a zaklatott, megsebzett oroszlán, úgy megyek el veled.” Julia naplójegyzeteiből azonban 47 januárjában úgy látszik, mintha a szakítás mégisbekövetkezett volna A csüggecség próbaálataiban, de a remény felvillanó fényénél rrja a verset: „Reszket a bokor”. „Hogyha már nem szeretsz, az Isten áldjon meg, de hogyha még szeretsz, „ezerszer áldjon meg.” A vers megjelenik 1817 január 16-án az Életképekben és általános feltűnést kelt. A költő meg s kapja a választ rá. Egy patpirlapon ezt a két szót: „Ezerszer Julia”. A házasságot 1846 szeptember 8-án megkötik és Petőfi feleségét elviszi Pestre , atyai áldás és támogatás nélkül. A boldogságnak csodálatos napjai következnek és a kesergő szerelem költője a legboldogabb szerelmi verseket írja. „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem” ebből a kettős érzésből fakad. „Beszél a fákkal a bús őszi szél.” A harya- zás, lemondás és,,halálsejtelem csodálatos illata vibrál a „Szeptember végén” , című költeményében. Itt a lovag mögött már ott ül a fekete gond. Ebben az időben mélyül el barátsága Arany Jánossal és Jókai Mórral. Persze Gond anyó sem hagyja eh hiszen most már arra nagyon rászoruló szüleit és öccsét is támogatja. Ha kölcsönre szorul, azt mindenkinek, még Teleky Sándor grófnak is visszafizeti. 1847-ben a gondolkodó elmék már érezték a forradalom szelét Petőfi, aki izzig-vérig republikánus hajlam, elsősorban. A forradalom 1848 március 15-én tényleg ki is tört és Petőfi az ifjúságnak bálványozott vezére. Később azonban semmi sem sikerült úgy, ahogy gondolták. A hangos szimfóniát nagy kijózanodás követi A forradalmi mozgalom teljesen szervezetlen, nincs pénz, nincs felszerelés, de van sok féltékenység és vita. Az elkeseredés itt-ott csodákat művel. Petőfi ontja republikánus, királyellenes verseit: (Itt a nyilam, mibe lőjtem, Akasszátok fel a királyokat) és ez a propaganda népszerűségét megtépázza, az ország többsége királyhű és gunyhások jelennek meg ellene itt is, ott is. Ebben a hangulatban írta meg „Az apostol”-t, amely eláruja azt, hogy lázas, izgatott hangulatban született. A háború kitört és Petőfi a hadügyminiszthez fordul, osszák be Bemhez, Bemet tényleg isteníti és iránta fiúi engedelmességgel viseltetik. Közben neje Endrődön fiat szült,majd felépülvén, férjével együtt útrakel. Mezőberényen találkozik Egressyvel, akinek biztatására, bár őrnagyi rangjáról ismételten lemondott, visszakerül a csatatérre. Határtalanul bízik Bem szerencsecsillagában. „Ha ne győznénk, hisz Bem a vezérünk.” Ez lett végzete. Még ma sem érti senki, miért állott 1840 július élén Bem csatát. Mohács óta nem történt ilyen stratégiai hiba. Kétezernégyszáz kimerült, fáradt gyalogos szállott szembe huszonnégyezer teljesen felszerelt orosszal. Petőfivel a csata napján délután öt és hat óra között találkozott Gyalokai Lajos. Gyalokai őrnagyi minőségben a menekülő katonákat akart sorakoztatni, ds a veszély halomra döntött minden fegyelmet.Ekkor Gyalokai kocsijához sietett és megpillantván az országúton* hajadonfővel* futó költőt, utállakiabált. A, költő megáll ,én szomorúan visszanéz. „Jer velem, mondja Gyalokai, kocsim , ott van abokrok között” és kezét megragadva vonja magává. Petőfi keserűen felkacag: „Azt hiszed, van e ebben a pokolban legalább valaki, aki helyt merne maradni. Kocsisod is, elfutott, itt nincs szabadulás, menjünk, a jobb oldalra, ott tán menekülhetünk.” Látva Gyalokai habozását, kirántotta kezét „itt nincs idő a gondolkodásra, én megyek, Isten veled.’’ Ezzel lefu. lott az országútról és a hegy felé menekült, senki sem látta többé. 1849 tavaszán meglátogatta Arany Jánost megírta ott „Arany Jánosnál” című gyönyörű költeményét: „Tudom a feledés, mint az éhes kányád megölt madárral elrepült nevemmel, tudom ép, hogy siket a magyarok hazája és mégis énekelek,, mert énekelnem kell”. ,A világ csak, hangulat”, mondja. Boviczky és ime a költő anyjához írt versében már mást jövendől .Anyám az álmok nem hazudnak, takarjon, bár a szemfedél, dicső neve költő fiadnak, anyám soká, örökkön élt” A költőnek ezen jóslata teljesedett be. rxTvi.m Petőfi Sándor és kora Irt az HAJDÚ F ss»I I WINTERNITZ TIMIŞOARA Voyd-sor Tel©!1 906 Löffler-palota Ruhák Kosztümök Kabátok Bundák ““I Elegáns, mérték utáni készítés IC^SSíit a legújabb divat szerint S35ÖriTt€í~ IsidrOttolSLöf, elsőrangú anyagból, szicsmester - Javításokat és átalakitásokat olcsón alapítva 1904 Botl Károly 1 Gyárvárváros, Andrássy ut 16. sz. a., a rom. kath. templommal szemben, és pontos áll CSzkozól Iniettek után.