Temesvári Hirlap, 1929. július (27. évfolyam, 146-169. szám)
1929-07-02 / 146. szám
ALAPÍTOTT A1 1 POGÁNY MIHÁLY XXVII. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM független magyar napilap i tankawMMI kiadóhivatalaI, Plata. EU sarktU (Jenőharcao-lér) 3 saját nyomdai HunyadiaiUintázat, Plata Tapo, Vodă (Lonau-lér) 3 talafan 1 norkomHhéft 13-51, kiadóhivatal 14-12, nyomda 14-14 nám Bukarasti norkotalStég do kiadóhivatal: Str. Félix 12 dl Tatajon 30-33 fim JULIUS 2. KEDD FELELŐS SZERKESZTŐI 1 POGÁNY LÁSZLÓ ! 12 OLDAL, ÁRA 8 LEJ Vállvetetten az emberi jogok A bánsági Magyar Párt intézőbizottságának ülésén elmondotta JAKABFFY ELEMÉR dr. Mélyen, tisztelt Intéző Bizottság! Nagyrabecsült, közszeretetben álló pártelnökünk, Bethlen György gróf megbízott, hogy a bánsági tagozat ezen jelentősége ülésén a pártvezetőséget képviseljem. Az utóbbi évek alatt több ilyszerű, kitüntető megbízásban részesültem, s ha ezek mindegyikét szívesen vállaltam, talán mégis legszívesebben ezt, mely régi ismerőseim és barátaim közé szólít, akik között országszerte elismerten odaadó, lelkes magyar rmw.iku, folyik, hála a tagozat kitűnő elnökének, Ambrózy Andor bárónak és nagyszerű vezérkarának. Megbízatásom feladatát leegyszerűsíti az a tény, hogy pártelnökünk ma egy hete Nagyváradon kimerítő tájékoztatást adott az általános politikai helyzetről és így nekem csak utalnom kell az ő fejtegetéseire. Ámde ez a körülmény lehetővé teszi számomra, hogy egy más aktuális jelenséggel foglalkozzam, önök, tisztelt Uraim, úgy határoztak, hogy tegnap és ma magyarságuk minden megnyilatkozását nyilvánosságra hozzák, Péter Pál napját és az ezt követőt tehát nemzetkisebbségi ünneppé jelölték, itt a szép város falai között. A régi egyházatyák észre vették, hogy a június 29-én rendelt napi officiumés mise, főleg Szent Péterrel foglalkozik és ezért szükségesnek tartották, hogy a következő napot különösen Pál emlékezetének szenteljék Commemoratio Pauli címen. Ez a vallalástörténeti tény jutott eszembe, amikor Önök is ezt a két napot tűzték kisebbségi megnyilatkozásukra és ezzel nekem is lehetővé, tették, hogy én is ezt a második napot már ne kizárólag Péternek, hanem nagyrészt Pálnak szenteljem. Valahogy úgy érzem ugyanis, hogy itt a Bánságban, a Péter és Pálhoz hasonlóan, különösen két tényező harcol egy nagy világeszméért, melyeket a római császárok diktatórikus hajlamait öröklők vértanúhalálra ítéltek. Ez a két tényező a magyar és sváb nemzetkisebbség. A halálra ítélők a kettő között itt is különbséget tesznek, miképp Nero Claudius császár közegei Péter és Pál között tettek, hiszen az egyiket megszégyenítő keresztrefeszítésre, a másikat pallos általi halálra ítélték. Mi is úgy érezzük, a nemzeti sovinizmustól fűtött diktatórikus hajlamúak, nekünk magyaroknak, még a megszégyenítést is osztályrészül juttatni igyekszenek, de végeredményben csak ez az a különbség, amit köztünk és sváb testvéreink között tesznek. Sváb testvéreinkről szóltam. Amikor ezt a szót, „testvér", kiejtettem, nem sablonos szónoki formaként használtam, hanem azon meggyőződésből, hogy valóban testvérek vagyunk. Testvérekké tett egy kétszázéves múlt, amelynek kultúr eredményeit együtt hoztuk létre és amelynek zivatarjai között mindig vállvetetten álltunk. Nem ez az a hely, melyről részletes történelmi visszapillantást tehetnék erre a kulturmunkára és vállvetett küzdelemre. Én itt csak egyre emlékeztethetek. Amidőn az 1848—49-ik évek súlyos eseményei zúdultak a Bánság népeire is és az osztrák önkényes kormányzat itt megalkotta az úgynevezett Soevodina-t, hogy ennek rendszerével a Bánság minden népét oda dobja a szerbség balkáni mentalitásának, akkor a kevésszámú magyar mellett a sváb tömegek egy emberként állottak, hogy a német nemzetit, de zsarnok császárnak puskatussal magyarázzák meg, hogy ők csak a szabadságot biztosító magyar királynak, vagy, ha nincs, a magyar kormányzónak engedelmeskednek. Még ma is vannak sváb származású családok, melyek ereklyeként őrzik azokat a selyemfoszlányokat, melyeket, a Világosnál átadott Szabadságzászlókból tartottak maguknál és még ma sincs a társadalom felsőbb rétegébe jutott olyan sváb család, melyet szoros rokoni kötelék ne fűzne egy-egy előkelő, a Bánság történetében is szerepet játszó magyar családihoz. Ha tehát testvériségünk nem frázis, hanem történelem szentesítette valóság, felmerül a kérdés, váljon azok a változások, amelyeket az utolsó évtized meghozott, indokul szolgálhatnak-e ahhoz, hogy ezen testvéri viszonyból csak jó vagy rossz szomszédi viszony váljék? Felvetem ezt a kérdést, mert az utóbbi évek eseményei arra mutatnak, hogy vannak, akik ezen metamorfózis létrehozására törekszenek. Vannak ilyenek, mint ahogy az említett forradalmi időkben is voltak, akiket elkápráztatott a császári hatalom és ennek melegében sütkérezhetésért a népek szabadságát is feláldozni készek voltak. Ma ezeket az egyeseket két csoportba oszthatjuk. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik a bukaresti tényezők előtt megalázkodva, vagy meghunyászkodva adják föl a népek szabadságának nagy gondolatát. Ennek a csoportnak sajnáló tramei tó pipogya alakjaival foglalkoznunk fölösleges. A másik csoportba azok tartoznak, akik a nemzeti imperializmus ideológiájától szabadulni nem tudnak. És tisztelt Uraim, úgy a magyar, mint a sváb kisebbségben feltalálhatók ilyen egyesek. Az ilyen magyarok még mindig meg nem érthetik, hogy az a nemzet, mely egy évezreden át a politikai hatalmat gyakorolta itt a földön, ma csak paritást igényelhet minden többi néppel A svábok közül p pedig az ilyeneket elkápráztatja a nagy kultúrfölény, amellyel az egész világon a németség rendelkezik, az a nagy szervezettség, amelynek immár a szétszórt német kisebbségek ügyeinek intézéséhez palotái vannak és ezek ebben az elkáprázottságukban már azt, hiszik, hogy a Deutschland, Deutschland über Alles rövidesen valósággá válhat. Az ilyen egyesekkel szemben a komoly, felelősségteljes politikai vezetőségnek súlyos feladatai vannak. Tőle kell, hogy a józanság sugarai áradjanak szét, melyek nem lehetnek olyanok, mint a színes reflektorokéi, melyeknek nem a világítás a céljuk, hanem az, hogy a valóságtól eltérő színiben fessenek meg mindent, amire fénykévéjük szóródik. vagy a magyar, mint a sváb politikai vezetőcégre — ha ajelek nem csalnak — mind súlyosabb feladatok hárulnak ebből , a szempontból is. Nem kell, hogy diplomaták legyünk, az egyszerű, újságolvasó is megállapíthatja, hogy a világpolitika, valami különös fordulása következtében Magyarország most igen jelentős tényezővé vált. Ez a körülmény Magyarország társadalmát természetszerűen oda viszi, hogy a trianoni békeszerződés béklyóiból szabadulnunki igyekszik és mind hangosabban ennek revízióját kívánja. Csak természetes, hogy az ilyszerű propaganda itt is hatást gyakorol azokra a egyesekre, akik az ábrándot és a valóságot könnyen tévesztik össze . . . Nekünk az ilyen ábrándozóket a józanság útján megtartani elsőrendű feladatunk, mert az ilyen ábrándozók nemcsak hogy könnyen megfeledkeznek állampolgári köte- s ességeikről, de az ilyenek könnyen nagogyan régen is csak időszitaelképzelik, hölgy lesz még, ahol volt, a sváb outiul atraébredés leges jelenség, melyet csak egyesek nak. Ámde a mienkhez hasonlóan nehéz, sőt talán még nehezebb feladat hárul a svábság vezetőire is az ő ábrándozóikkal szemben. Távol áll tőlem, hogy ennek a vezetőségnek bármilyen tanácsot adni kívánjak. Ámde nem mulaszthatom el, hogy egy komoly szempontra az általános figyelmet fel ne hívjam. Németország súlyos gazdasági helyzetben él. Hatalmas gyáriparának termelése ma tőkekamat hozadék nélkül csak azért folyik, hogy a munkástömegek millióit fenntartsa és a gyári berendezések ócskavassá ne váljanak. Egy komoly német nagygyáros mondotta nekem, hogy a német ipari kapitalisták nagy része boldog volna, ha azt tudná, hogy még csak öt évig kell úgy dolgoztatnia, hogy tőkéjének kamathozadéka ne legyen. Az ilyen gazdasági helyzet természetes következménye, hogy Németország egész politikájának elsőrendű célja, hogy ipari termelésének piacot szerezzen. Hát a jelek nem csalnak, Románia lesz az első, amely ilyen piacként rendelkezésre áll A vámtételeik leszállítása már ennek útját egyengeti. Természetes azonban, hogy Románia kormánya nemcsak gazdasági, de bizonyos politikai előnyöket is igényel a piac átengedése fejében. És itt kézenfekvő a gondolat, hogy ezeknek a politikai előnyöknek komplekszumában ott találhatjuk majd Németországnak azt azatározását, hogy a Romániában élő kisebbségek ügyei iránti kevesebb érdeklődést mutat. Tisztelt Uraim! Hogy erre gondolni merek, a történelem ismerete jogosít. Az osztrák császárság, mely egyrészt a germanizáció zászlóvivője volt, — amint már említettem —, magasabb politikai szempontokból — máról-holnapra, feláldozta a bánsági svábokat, hogy a Voevodina keretei között a szerb barbárság áldozata legyen. Az a Berlin pedig, amely mint császári hatalom világvezető néppé tette a németeket,, a monarchiával kötött bensőséges szövetség érdekében mit sem, tett az ellen, hogy a bánsági svábok, szívük hajlamosságát követve, a magyarságba olvadjanak bele. Ha két ilyen hatalmas germán tényező a maga nagyobb érdekei szempontjából így bánhatott ezzel a néppel, várjon azt a harmadik, amely az előbbi kettőnél sokkal gyengébb, nem térhet-e ugyanerre az útra.? Én nagyon kérném a svábság igen tisztelt vezetőit, gondoljanak erre a lehetőségre is. És gondolják meg, hogy ha ez a lehetőség bekövetkezik, akkor az eddig követett „atmoszféra-teória” még kevesebbet használhat, mint amennyit eddig használt Vannak igazságok, amelyek be nem bizonyíthatók, de amelyek bebizonyulnak. Szerintem egy ilyen igazság, hogy nekünk, bánsági magyaroknak és sváboknak csak egy helyes politikánk lehet. Mi nem állhatunk sem a magyar, sem a német imperialista politika szolgálatába. Mi nem nézhetjük tétlenül a román soviniszták céltudatos munkáját. Mi holmi „atmoszféra-teóriáidkal ezektől kegyelmet nem remélhetünk. Nekünk csak egy feladatunk lehet, miképp mindenkor nehéz időkben, vállvezetten állani az emberi szabadságjogok harcában, mert így történeti hivatásunk teljesítésével fennmaradásunk bizosítva lesz. Ha más útra térünk, pusztulnunk kell. Tisztelt Uraim! Említettem, hogy az egyház a mai napot Pál apostol dicsőítésére szánja. Engedjék ezért, hogy felszólalásomat ezen nagy apostol szavaival zárjam: ,Atyámfiai, kérlek titeket, hogy a hivatáshoz, melyre elhivattattatok, méltók legyetek. Minden alázatossággal, szelídséggel és béketűréssel elszenvedvén egymást szeretettel, igyekezvén fenntartani a lélek egységét a béke leötetékével." Úgy legyen! v . ” harcában A liberálisok az ellenzéki pártok szövetségét tervezik a közigazgatási törvényjavaslat ellen 1 |'' Bukarest, jiuius 1. Úgy a kormány, mint az összes ellenzéki pártok az új közigazgatási törvényjavaslattal foglalkoznak, melyet Maniu Gyula személyesen fog kedden délután beterjeszteni . Aközigazgatási törvénytervezetet azért fogja Málnás Gyula személyesen ismertetni, hogy ezzel is dokumentálja azt a fontosságot, amelyet a kormány ennek a fontos kérdésnek tulajdonít. Tegnap táviratilag Bukarestbe hívták az összes képviselőket, hogy a javaslatnak parlamenti rátáján minél nagyobb számban vegyenek részt. Ugyanakkor, amikor a kormány a javaslat fontossága mellett demonstrált, a liberális párt minden tőle telhetőt elkövet hogy létrehozza a különböző pártok koalícióját, amely ellenpárt, lehetetlenné tegye a közigazgatásij törvénytervezet megszavazását. Bratianu Vinitila Duca közvetítéséval tárgyal Averesm, Lupu dr. és Jorgával. Hír szerint Averesének részéről Goga minden fenntartás nélkül bejelentették belépésüket a koalícióba- Lupu dr. még tovább ment és válalkozott arra, hogy elsőnek jelentkezik kihallgatásra a régenstanácsnál, hogy a közigazgatási törvénytervezet megszavazását megakadályozza , smatt. A régenstanács a kihallgatás időpontját ma délelőtt 11 órára tűzte ki. Jorg a Duca felszólítására a következőket válaszolta: — Igen érdekesnek találom, hogy azok az emberek, akik után útfélen azt hi tesztelik, hogy nem vagyok semmire sem jó, ilyen körülmények között mégis az én kollaborálásomat kérik alattomos céljaik keresztülvitelénél. A kmarányt úgy látszik nem aggasztják az elllenzékti pártok szövetkezései és minden ellenzéki machináció dacára keresztül elviszi a közigazgatási törvényjavaslat eredeti témáját. Érdekes, hogy a koalícióban való részvételre irányuló felhívása alkalmával Daca azt a propoziciót tette az egyes pártvezéreknek, hogy a parlamentben olvassanak fel egy közös nyilatkozatot, amelyben leszögezik, hogy amennyiben a koalícióban résztvevő pártok bármelyike is kormányra kerülne, abban az esetben ellbocsájtják mindazokat a főtisztviselőket az állam szolgálatából, akik segédkezet nyújtottak a jelenlegi kormánynak működésében. Briatianm Vintirla ezt a javaslatot azonban kategorikusan vissza-* utasította. A k sözigazgatási törvényjavaslat meg-* szavazásának kérdésében, nagy harcok in-* dúlnak és a parlamenti vita igen zajosaknak ígérkezik. _t ^__