Temesvári Hirlap, 1930. szeptember (28. évfolyam, 198-221. szám)

1930-09-14 / 209. szám

to Kadima—Rapid 4:1 (2:1) Osztályozómérkőzés. — Bíró: Murgu Mindkét csapatra rendkívül fontos volt a mérkőzés kimenetele és így az meglehetősen izgatott atmoszférában játszódott le. A bíró erélyes intézke­dései így többször kiállításra vezettek, bár ez inkább a mérkőzés elfajulásá­nak megelőzésére történt. A Kadima váratlanul biztosan nyer­te meg az mérkőzést, mely már az első negyedórában eldőlt. Bár a Rapid bi­zonytalan védelme is hozzájárult a kék-fehérek eredményességéhez, ez mit sem von le a győzelem értékéből, mert a Kadima Fodort nélkülözni volt kénytelen. A Rapidtól többet vártunk. Egyik csapatrésze sem játszotta ki szokott formáját, Liszt hiánya nagyon érez­hető volt a csatársorban. A Kadima kezd és rögtön ostrom alá fogja a piros-sárgák kapuját. A 6 percben Halle felsősarkos lövéssel megszerzi a vezetést, majd két perc múlva 11-esből ugyanő lő újabb gólt. A Rapid is vezet néhány támadást és a 37. percben 11-eshez jut, amelyet Glasz értékesít. Stojec lesérül és a Ra­pid tíz emberrel játszik. A második félidőben ismét a Kadi­ma a többet támadó és a 8. percben Markovics újabb gólt lő. A 11. perc­ben a mindent megtorló bíró újabb 11-est ítél a Rapid ellen, Goldberger lövését azonban bravúrosan védi Schmidt. A 25. percben Schwarz sza­badrúgása Haliéhoz kerül, aki beállít­ja a végeredményt. További esemé­nyek Busbacher, Witye Rapid és Hermann, Markovics és Iveim Kadi­­ma­ játékosok kiállítása. A győztes csapat legjobb része a közvetlen védelem. A Zvolna Schwarz hátvédpár hibátlanul látta el feladatát a halfsor is jó volt, különösen Gold­berger. A csatársor tagjai nem min­dig értik meg egymást, Halle túl ké­nyelmesen játszott. A Rapidban Schmidt a gólokról nem tehet. A védelem szürke, a half­­sorból még meg nem sérült. Stojec, a csatársorból pedig ismét Witye vált ki. A mérkőzés folyamán Hermann és Buschbacher kiállításával kapcsolat­ban botrányos jelenetek játszódtak le. Buschbacher már a pályán vett elég­tételt az őt faultoló Hermannon, majd kiállítása után fenyegetően közele­dett feléje. Hermannt ekkor már vé­dőjéig vették körül a Kadima hivei és néhány pillanat múlva a Kadima és a Rapid hivei között közelharcra ke­rült a sor. A mérkőzésen a liga képviseletében Kovács Ödön dr. jelent meg, aki az in­cidens ügyében azonnal meg is indí­totta a vizsgálatot. Gyapjuipar—Turul 3:1 (1:1) — Osztályozómérkőzés a Turul-pá­lyán. — Biró, Galgóczy. — Az ismét mérsékelt formát kijátszó Gyapjuipar nehezen győzött a saját pályáján nagy lelkesedéssel játszó Tu­rul felett, amely sokássr nyílttá tud­ta tenni a küzdelmet. A Gyapjuipar többet támadott, mint ellenfele, de ak­ciói puhák és rendszertelenek voltak, m­íg a­ Turul szórványos támadásai mindig veszélyt jelentettek. A győztes csapatban csupán a vé­delem funkcionált a szokott kielégí­­téést, a halfsorban egyedül Szulák munkája érdemel dicséretet, míg a csatársor egy tagja sem produkált át­lagon felülit. A Turulban szintén a védelem di­csérhető meg elsősorban ebben is Szabó kapus, a halfsorban Gál és Filé, a csatársorban Mendresz és Sors vol­tak a legjobbak. A vezető gólt a S­ ik percben érte el a Gyapjúipar. Bacila kornerét Faze­kas besodorja A huszadik percben Mend­esz lefut és kiegyenlít. A szünet után a Turul sokáig tartja az eredményt és csak a 3­5-ik percben sikerül Barnának kavarodásból vezető gólt­ szerezni. A 43-ik percben azután 1930 SZEPTEMBER 16. KEDD Kiírnék húsz méteres lövéssel bebizto­sítja a győzelmet. Egyéb eredményes: TMTE ifj.—TAC ifj. 3:0 (1:0), Gyapjúipar if­­­—Turul ifj 1:0 (1:0), Turul ifj.—Pátria ifj (0:0), Gyertyá­­mos—Ság 2:1 (2:0), Schmitzer-serleg­­mérkőzés. A győztes csapatban a TAC volt bekkje, Onody is játszott. Az Ambrosiana legyőzte az Újpestet Ambrosiana—Újpest 5:3 (3:1). Teg­nap vívta meg Milánóban az olasz és a magyar bajnokcsapat negyedik mér­kőzését a középeurópai kupáért, mely az Újpest vereségével végződött. Az Újpest kulturáltabb futballt játszva többet támadott, de az Ambrosiana kitűnően védekezett s így nem tudta egalizálni azt a hátrányt, amelyet ka­pusának, A­obinak egészen gyenge, bi­­zonytalan szereplése jelentett. A gólok közül hármat Aobinak rendes körül­mények között védenie kellett volna. A 28. percben Blazsevics szerzi meg az Ambrosiananak a vezető gólt. A 30. percben­ Conti beadásából Meazza újabb gólt lő, sőt a 38. percben Meazza a harmadik gólt szerzi meg. A 42. perc­ben Auernek sikerül szépíteni az ered­ményen. A második félidőben az Új­­pestibelefekszik és leszorítja ellenfelét és már a 3. percben Auer lövése gól. Az Újpest fölése egyre tart, a ki­egyenlítés a levegőben lóg, Spitz azon- A liga ülése A liga szombaton este tartotta meg a nyári szünet utáni első ülését, ame­lyen elsősorban az osztályozó mérkő­zések körüli felebbezésekkel foglalko­zott. Megsemmisítette a kerületnek azt a határozatát, amellyel a félbeszakadt Kadima—Haj­duk-mérkőzés újraj­át­­szását rendelte el — és ezzel együtt a már újrajátszott mérkőzést is, amely tudvalevőleg 1:1 arányban eldöntet­lenül végződött — és elrendelte, hogy a mérkőzést 5:3 állásnál folytassák, illetve befejezzék. A hátralévő idő alig egy negyedóra lévén, a Kadima csak­nem biztosra veheti, hogy mindkét pontot megszerzi. Ezzel szemben a liga helybenhagyta a kerület határozatát, am­ely a Gyap­­j­ú ipari Rapid-mérkőzést megsemmi­sítette és annak újrajátszását rendelte el, miután kétségtelenül beigazolást nyert, hogy Léhnert leigazolása azon­nali ha­tllyal nem volt szabályszerű. Az új mérkőzés időpontjára vonatko­zólag még nem történt döntés. Amint a liga értesült II. Károly király őfelsége, sportunk nagy patró­­nusa, október ötödikén meglátogatja Temesvárt. Ez alkalommal nagysza­bású sportünnepséget szándékoznak rendezni, amelyen minden sportág szó­hoz jutna, a főattrakció pedig egy nemzetközi futballmérkőzés lesz, amelyre egy bécsi vagy jugoszláviai együttest fognak lekötni. A vendég­csapattal egy temesvári kombinált csapat fog játszani. Úgy tudjuk, hogy őfelsége legkedvesebb sportága az at­létika és így bizonyára megnyerné tet­szését egy nívós, esetleg nemzetközi, atlétikai verseny is. A közeli Szege­den néhány elsőrendű atléta van, ki­ket csekély költséggel lehetne áthozni és részvételükkel valóban elsőrendű versenyt rendezni. A temesvári tennisz verseny kevés sikert hozott versenyzőinknek Az Autóklub és a Politechnika ten­­niszversenye, amely szépszámú közön­ség jelenlétében három napon át folyt le a Regatta-pályán,­­ tegnap pro­­grammszerűen befejeződött. A ver­senyen ismét beigazolódott, hogy a te­mesvári tenniszsport visszamaradt a szomszédos városok tenniszsportja mögött s ennek megfelelően az összes első dijakat vendégjátékosok vitték el, kivéve a II. o. férfi egyest, amelyben csupa temesvári játékos indult. A kitűnő dettaiak közül a Fark­a­s­­fivérek alaposan ki is tettek magukért és a férfi párosban kemény küzdelem után legyőzték a Székely—Hambur­ger-párt, ami ugyancsak respektábilis eredmény. A férfi egyesben a pécskai Farkas Sándor, a kolozsvári Uni­versitatea tagja vitte el a pálmát a favorit Székely (Arad) elől, akinek játékán némileg meglátszott, hogy aznap már a hetedik meccset vívta. Temesvár színét csupán a női játéko­sok, azok közül is csak F­ü­­­ö­p­p­n­é és Somogyi Klári képviselték mél­tóképpen. Fülöppné a vegyes páros­ban a lugosi Hamburgerrel együtt aratott szép győzelmet az aradi Szé­kely­oszlán-pár ellen, viszont So­mogyi Klári a nő egyesben a második helyet foglalta Aszlán Baba mö­gött, aki nagy fölénnyel diadalmasko­dott, valamennyi ellenfele fölött. A te­mesvári férfi játékosok közül főleg Ecker és a tizennégy éves U­n­­gár Gyuri tűntek ki, előbbi a II. o. férfi egyes győzteseként­­került ki a küzdelemből, utóbbi viszont az I. o. férfi egyesben V­á­­­z Józsefet 6:2, 6:4 arányban verte meg és ezzel bizto­sította magának a harmadik helyet­ A részletes eredmények a követke­zők: I. o. férfi egyes: 1. Farkas Sán­dor (Universitatea), 2. Székely (Arad), 3. Ungar és Ecker (Temesvár). A döntő eredménye 6:2, 7:5. Női egyes: 1. Aszlán *Baba (Arad), 2. Somogyi Klári (Temesvár), 3. Fülöppné (Temesvár) és Giur­giu­ti (Arad). A döntő eredménye 6:2, 6:1. Férfi páros: 1. Faras Imre és László (Detta), 2. Hamburger (Lugos) és Székely (Arad), 3. Wátz—Somló és Zipser—Hauser báró (Temesvár). A döntő eredménye 1:6, 6:3, 6:1. Vegyes páros: 1. Hamburger (Lugos) és Fülöppné (Temesvár), 2. Székely és Aszlán Baba (Arad), 3. Wátz—Somogyi (Temesvár) és Far­kas I. (Detta)—Giurgutiné (Arad). A döntő eredménye 6:3, 6:1. IL 6. férfi egy ,­6: 1. Ecker, 2. Gerad, 3. Papp és Ungar. A döntő eredménye 6:3, 6:0. V­éki eredményei: Resica. UDR—Tricolor 10:0 (5:0) A minden részében jobb UDR lelépte gyengén játszó temesvári ellenfelét A gólokat Moise (3), Ploestean (3), Desu (2), Jovin és Pomacsek lőtték. Zsombolya. Hertha—Amatőr 1:0 (1:0). Erős küzdelem után Honka gól­jával győzött a Hertha, Arad. A bajnokság első fordulója: AAC—AMTE 1:1 (1:0). Mezei, illet­ve Karabel a góllövők. Glória-CFR—Vointa 3:1 (2:0). A gólokat Báli (5) és Tisza (3), illetve Rosu lőtték. ATE—Unirea 4:2 (1:1). Az ATE góljait Fritz (2), Vidák és Bellái ré­vén érte el, míg az Unirea Pause és Mezei öngólja révén volt eredményes. •Tricolor—Olimpia 2:2 (2:2). A Tri­color góljait Túsz és Damacek lőtték, az Olimpia gólszerzői Barbu I és Bar­bu II voltak.­­ Nagyvárad. Törekvés—KAC 3:1 (1:1). A Törekvés Ströck, Létai és Bariba góljaival győz, a kolozsváriak gólját Tunyogi szerezte. Kolozsvár: Haggibor — Makkabi (Csernovic) 3:1 (1:1. A Haggibor zász­lószentelése alkalmával rendezett mér­­kőzés. Re lanyagolok el a JU és vdrzd fogitusz Pyorrhöe okozza , egyébként egészséges fogak kihullik sál Ha gyönge, vagy könnyen vérző e fog* hu­s, akkor úgy a támasztékul szolgáló fog* gyökér, mint a fogar a pyorrhöe támadá­sainak minden védelem nélkül ki van téve Igen gyakran előfordul, hogy a támaszuktól megfosztott fogak annyira elgyöngülnek, hogy kiesnek, vagy ki kell őket hűzni . A fogak fehéreknek és erőseknek látszhatnak. Csak addig bizonyos azonban, hogy ki nem hullanak, amíg a foghus a fogak • védő* erős és egészségen A foghus ápolása ugyan­­ olyan fontos, mint a fogaké. * 4. A Géllé Fréres-féle fogpep speciális szer e foghús felelevenítésére és erősítésére, mely oknál fogva a fogorvosok ajánlják.­­ A Géllé­sreres-féle fogpép naponta haszná­­landó. Tekintettel arra, hogy a legtökéletesebb fogtisztítószer, a legnagyobb bizalommal el­kal­mázható. Alacsony árakon gyógyszertárakban, drogé, fiukban a jobb tllaiszertárakban kapható­­­­ban egy méterről fölé emeli a labdát és ezzel elszalasztja a kitűnő alkalmat. A közönség buzdítására új, Ambrosiana is felnyomul és a 32. percben Meazza egyéni akció után a negyedik gólt lö­vi. A 38. percben Vicentin bebiztosít­ja a győzelmet. Az Újpest harmadik gólját a 40. percben Szoffián szerzi meg. Budapest: Ferencváros—Budai 11 5:0 (2:0). A Ferencváros szép játék­kal fölényesen győz. A gólokat Toldi, Kohut (11-esből) Lyka és Tänzer (11-esből) majd ismét Tänzer lőtték. Hungária—Pécsbaranya 4:0 (3:0). III. ker. FC—Nemzeti 4:1 (2:0). Szombathely: Sabaria—Bocsíksay 3:3 (3:1). A debreceniek múlt heti szerep­lése után meglepetés az eldöntetlen is, bár a Sabaria már kezében tartotta a mérkőzést és csak Weinhardt néhány oktalan lefutásának közönheti, hogy egy pontot leadott. Szeged: Bástya—Vasas 3:1 (2:1). Miskolc, Attila—Maglód 3:2 (1:0). Másodosztályú ligamérkőzés. A Nándorhegyi Sportklub tegnap ünnepelte meg fennállásának tízéves évfordulóját. A szép jubileum alkal­mából az egyesület sikerült swrtertu­­latságot rendezett. A budapesti MAC atlétikai versenye három új magyar rekordot hozott- Hármasugrás Somfai 14.02 m, 100 yar­­dos síkfutás Pajzs 10.1 mp, súlydobás Darányi 14.95 m, 3000 m síkfutás Szerb 8 . 59 mp, 200 m gát Nagy 25.1 mp orsz. rek., rúdugrás Zsuffka 370 cm­, 110 m­ gát Jávor 15.7 mp. 2. Boros (Szeged) 15.8 mp., diszkoszvetés Mar­­valits 47.22 m, 220 m yard Sugár 22.5 mp, 1000 m Szalkó 2 p 31.8 mp orsz. rek., 400 m gát Somfai 56.3 mp orsz. írek., 4X100 m MAC 43.7 mp. Magyar atléta győzelme Finnor­szágban. Bares, a kitűnő magyar kö­zéptávfutó a tammerforsi nemzetközi atlétikai versenyen a 800 méteren 1 p 55.8 mp, a 400 méteren 49.1 mp kitűnő idők alatt győzött. Legújabb eredeti párisi köpeny, kosztüm, dél-­­ utáni és estélyi ruha modelljeim megérkeztek Szives látogatását kéri Keményné Gábor Sár­i női divatterme 3933_c Budapest V., Sas­ u. 27. TH Az aggmenhelyi sorsjegy húzása október 15-én lesz Értesítés HH­L Értesítem t. vevőimet, hogy ta­nulmány­utamról hazatérve női divatszalonomat a Braun­­as kávéházzal szemben újra megnyitottam

Next