Teológiai Fórum - A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin János Teológiai Akadémia tudományos folyóirata, 2022/2 (16. évfolyam, 2. szám)

Tartalom

194 TEOLÓGIAI FÓRUM 2022/2 Miközben a város elöljárósága szinte naponta ülésezett, és külön­féle rendeleteket foganatosított a járvány terjedésének megakadályo­zására, addig az emberek javában humorizáltak a betegséggel. Egye­sek a spanyol betegség helyett a komolyabban hangzó spanyol frász, spanyol guta, pireneusi nyavalya megnevezést javasolták. Akinek már volt „spanyolja” lenézte azokat, akik még nem kapták el a jár­ványt. A gyerekek is azzal hencegtek, hogy a családtagjaik közül kik a „spanyolosok”.40 Október közepére már halálos áldozatokat is követelt a spanyol betegség. Dr. Mezey megyei tisztifőorvos jelentése alapján egész csa­ládok betegedtek meg egyszerre, és a nagy orvoshiány miatt kevesen kapták meg a megfelelő ellátást. A legyengült szervezetűekre - hadi­foglyokra, öregekre, csecsemőkre - különösen veszélyes volt az új be­tegség. A gyógyszerekkel üzérkedtek, és bár ez bűncselekménynek számított, nem igazán akadályozta az erre vetemedőket. A hatóság szinte tehetetlenül áll az új, veszedelmesen terjedő járvánnyal szem­ben. Ebben az időben még számos kanyaró, tífusz, skarlát és vérhas megbetegedést is jelentettek Komárom megye területéről.41 Az 1918. október 24-én tartott járványbizottsági ülés jegyzőköny­ve szerint a járvány egyre nagyobb mértékben terjedt. Dr. Gaál Zsig­mond tisztifőorvos jelentése szerint október 6-tól számítva a jegyző­könyv megírása napjáig a városban 800 spanyolnátha megbetegedés és 16 elhalálozás fordult elő, és „csak” október 24-én 68 új beteget jelentettek. A tisztifőorvos szerint: „Arra való figyelemmel, hogy nem minden beteget kezel orvos, valószínű, hogy az eddigi megbetegedések száma meghaladja a 2000-et is. Ezekre az adatokra való figyelemmel erélyesebb intézkedésekre van szükség, mert az eddigi intézkedések nem bizonyultak eléggé eredményesnek”42 A járványbizottság jelenlé­vő tagjai úgy határoztak, hogy november 10-ig bezárják az összes is­kolát, valamint a csoportosulásokat - színház, mozi, mutatványok, sport­események, mulatságok látogatását - betiltották, a temetéseken pedig csak a legszűkebb család vehetett részt. Vendéglők, kocsmák, 40 https://www.jmvk-komarom.hu/wp-content/uploads/2020/09/kul918 40.pdf 41 https://www.jmvk-komarom.hu/wp-content/uploads/2020/09/kul918 42.pdf 42 (SANR-KN_II/347/1918)

Next