Térképvilág, 1984
Szarvas András: TÉRKÉPEK A KÜLKERESKEDELEMBEN, KÜLKERESKEDELEM A TÉRKÉPÉSZETBEN
Főhatóságunk és a minisztérium megalapozottnak látta a vállalat ígéretét, miszerint az önálló külkereskedelmi jog birtokában képes lenne néhány éven belül megtöbbszörözni mind tőkés, mind szocialista exportját, így 1969-ben a Kartográfiai Vállalat térképészeti termékekre és szolgáltatásokra önálló export jogot kapott. Előre kell bocsátani, hogy piaci becsléseink beváltak és exportunkat mindkét viszonylatban sikerült 2—4 év alatt megötszöröznünk. Mit és hová exportáltunk az elmúlt években? Ami a tőkés exportot illeti elsősorban nyugatnémet, svájci és osztrák cégekkel alakult ki tartós kapcsolatunk. Legjelentősebb partnerünk már hosszú idő óta a Hamburgban működő Falk Verlag, Európa legnagyobb várostérkép kiadója. Ez a kiadó, nagyon jól megérezve az idők szellemét, 1970-ben elkészíttette velünk Moszkva várostérképét, amelynek azóta kilenc kiadása jelent meg. Moszkvát követte Leningrád, Budapest, Prága, Helsinki, Barcelona, Peking, Dzsakarta és a többi térkép. Várostérképeken kívül készítettünk ennek a kiadónak autótérképet (saját NSZK—NDK autótérképünk felhasználásával) és más térképeket is. A világszerte ismert Berlitz cég számára több mint 60 útikönyv térképeit készítettük el a Falk céggel kooperálva. Kapcsolataink komolyságára jellemző, hogy a Falk Verlag volt az első cég, amellyel együttműködési szerződést kötöttünk. A szerződés azóta is (a változó körülményekre való tekintettel természetesen időnkénti kiegészítésekkel és változásokkal) biztos alapot nyújt exportunk növekedésére. Jelenleg ugyanis csak félkész terméket (filmeket, vagy térképeket ívben) szállítunk a Faik cégnek, holott ők készek lennének a térképeket árusításra késze■formában (stancolva, hajtogatva, borítóba akasztva) is átvenni, ami számunkra jelentős árbevétel növekedést jelenthetne. Ugyancsak 1970 óta állunk kapcsolatban a frankfurti Ravenstein céggel. Számukra először saját autótérképeink átalakításával készítettünk autótérképeket (Románia,Bulgária, Magyarország, Lengyelország). E térképek ismételt kiadásai mellett elkészítettük a fenti térképek zsebtérkép változatait, valamint az NDK és a Szovjetunió autótérképét. E nyolcfajta térképből évente kettőt-hármat szoktunk új kiadásban elkészíteni, 15 000—30 000 példányba. Ez a mennyiség a Fáik részére készülő évi 6—8 térkép 90 000—130 000 példányával ugyan nem vetekszik, de a Ravenstein cég korrektségével és stabilitásával mégis kedvelt partnerünk.