A Természet, 1901. szeptember - 1902. augusztus (5. évfolyam, 1-23. szám)
1901-09-01 / 1. szám
vannak alkalmazkodva, nem bírnának megélni Amerikában. Ámde a dolog úgy áll, hogy innen-onnan már igen tetemes része az európai káros rovaroknak kihurczolódott Amerikába és valamennyi nagyon jól érzi ott künn magát és szaporodik, meg terjeszkedik rettenetesen. Az észak-amerikai klíma tényleg olyan sokféle, hogy az európai összes klimatikus állapotoknak akadnak ott konn párjaik. A klíma dolgában a gombák sokkal kényesebbek, mint a rovarok és mégis azt látjuk, hogy még ezek is egyaránt megélnek ott és itt. Amerikából kaptuk a szőllő gombaellenségeit (az oidiumot, a peronoszpórát, Ыаск-rotot) a krumpli ellenségeit (Peronospora infestans és Alternaria solani). Európából Amerikába szintén kivándorolt sok gomba-ellensége a kultúrnövényeknek és azt látjuk, hogy mindezek azonképen mint a filoxéra, vértetű, sok pajzstetű, hesszeni légy stb. stb., és úgy garázdálkodnak a tengeren túl, mint itthon minálunk. Az az állítás tehát, hogy az amerikai klimatikus viszonyok közt magukat jól érző állatok és növények az óvilágban nem bírnának megélni, ismételjük, egészen a levegőből kapott és csak az a bámulni való az egészben, hogy akkor, amikor a mindennapi tapasztalat kézzel fogható módon épen az ellenkezőt bizonyítja, mégis akadnak még emberek, akik az efféle koholmányokat elhiszik. Amerikának tehát épen olyan érdekében áll az európai gazdasági ellenségek behurczolása ellen határain őrséget fellázítani, mint ahogy Európának érdekében áll ugyanezt tenni Amerikával szemben. Már most térjünk át tüzetesebben a keletről nyugat felé vándorlás „törvényére“. Van-e ilyen törvény? Vagy vannak-e olyan jelenségek, melyek alapján ilyen „törvény“-ről komolyan lehet beszélni? Tényleg vannak olyan adatok, melyekből, ha az ellenkező adatokat nem veszi figyelembe, azt magyarázhatja ki az elfogult és felületes elme, hogy az élő szervezetek terjeszkedése csak keletről nyugatra irányulhat. Ámde, ha az ellenkező adatokat is a mérlegbe vetjük, akkor az az állítólagos törvény szétfoszlik, mint a köd a napfénytől. Vegyük csak az ember elterjeszkedését a földön. Azok a népvándorlások, melyekről a mi történelmünk följegyzések alapján szól, igaz, nagyrészt keletről jöttek. Vagyis: Európa népessége Ázsiából jött Európába. Csakhogy ezt az egy tényt az egész földgömbre kiterjeszteni igazán furcsa logika. Az egészben annyi az igaz, hogy az emberfaj valószínűleg Ázsiában, valahol a Himalája közelében, vagy tőle nem messze keletkezett. Mikor már annyira elszaporodott, hogy szűk lett eredeti hazája, a kényszerűség rávitte a vándorlásra. Vándorolt azután nemcsak nyugat felé, hanem a szélrózsa minden irányában. Vándorolt kelet felé is és benépesítette a mai Kínát, Japánt, Szibéria keleti végszéleit, sőt a mongol faj átvándorolt az amerikai kontinensre is és átformálódott indián típussá, északon tisztábban megmaradva mongolnak, a valószínűleg később átszármazott eszkimók alakjában. A japánok az ázsiai szárazföldről vonultak mai hazájukba. Márpedig ezek a vándorlások tisztán nyugatról keletre, tehát az említett törvénynyel ellenkező irányban történtek meg és mégis tagadhatatlanul sikeresek voltak, mivelhogy úgy a kínaiak, mint a japánok és az amerikai indiánok évezredeken át boldogultak hazájukban és speciális kulturális viszonyokat is teremtettek. Károly (Folyt, köv.) árnyékában. Az erdő madarai nem tudnak dalra hevülni; valami erős hatalom leszorított minden hőséget a földhöz, amelyből szintén áradozik a melegség s e szokatlan állapot a máskor dús erdő lakóit megzavarta. Nem tudják, hogy mi a bajuk s bágyadt testükben valami érthetetlen változást éreznek. Fáradtak, lomhák, betegek... A hegyi lakók előtt e légköri változás egy közelgő nagy vihart, égiháborút, jégesőt jelent. Ezt az állatok is előre megérzik s a csordákban, nyájakban legelésző jószágok nyugtalankodnak s a közelben lévő, akolba húzódnak, vagy istállójukba haza „bogaraznak“. A bogarazó szarvasmarhák a népdalban is záport jósolnak: „Bogárzik a Csákó, Bogárzik a Bojtos ; Az én babám kendője : Tulipántos, rojtos. Záport önt a felleg, A hambár megázik; A rózsám kis kertjébe Liliom virágzik ...“ De vannak ám a hegyi lakóknak az állatokon kívül más viharjelző természeti jelenségeik is... Az erdő ilyenkor távolról tompán zúg, morajlik ; a mély völgyekből ködgomolyok emelkednek ; az erdőből átható erős illat folyik szét; a leveli békák a lombos fákról kiabálnak ; a hegyi patakok mentén a szitakötők, szúnyogok s más röpködő bogarak seregestől nyugtalankodnak stb. A természet talán az ő érzékenyebb szerveiknek adta meg azt a tulajdonságot, hogy nagyobb jelenségeinek készülődését, közeledtét jóelőre felfogják, megérezzék ... A nap már nem látszik a tanya udvaráról régen, de a nyugati égbolt peremének piros sávjai még mindig arról tanúskodnak, hogy nem bukott alá a föld körének túlsó ívébe. De azért már esteledik. Az erdőség mély völgyei elsötétülnek, a madarak rendre-sorra teljesen elnémulnak s a zöldlombú fák védő sátra alatt pihenésre ülnek. A fülemüle csattog egyet-egyet a berekben s szörnyű ellentétéül az ő édes trilláinak — a tavi békák konczertje zengi be a tanya környékét, a mely még egynéhány perczre ismét megélénkül. Hazajöttek a jószágok; mindenki végzi kötelességét s azután bágyadtan álomra dől. .. Az erdő távoli zúgása perczről-perczre hangosabbá válik; a bérczeken pillanatonként kigyúl az ég tűzostora s fehér fénybe vonja a fekete erdőt. A rejtelmes lombzúgás jelzi, hogy a szél is megérkezett; előre kergette a távol morajló vihar. A tompa zúgásba most már hatalmas dörrenések hosszú búgása vegyül s alig egy negyedóra alatt az orkán bömbölése riadozik át a rengetegen. A pokoli sötétet az egyre pattogó villám világítja meg rémesen s akkor csodálatos színekben látjuk tolongani a Jupiter Pluvius habos foszlányokban kavargó felleg toilettejét. Felséges és rettenetes kép ez !.. Egyszerre nagy esőcseppek hullanak a fák leveleire s néhány pilanat alatt zuhogó zápor, fellegszakadás vad áradata lepi el az egész környéket. Nagy lángostorokban csattognak a villámok, az őrült orkán vadul tánczoltatja az erdő óriás fáit s a kis hegyi erek szilaj rohanással jajgatva, sírva törtetnek a mély völgy ölébe. Az Isten bősz haragja ítéletet tart a nagy, a végtelen természet egy kis csücskében ... Azt hinné a parányi ember, hogy az egész világ tudomást szerez a természet e rettenetes csatározásáról s pedig — néhány kilométer távolságban — a kék ég mélységéből szelíden mosolyog a hold s poétikus fénybe vonja a virágillatos mezőt, az alvó falut s a lágyan suttogó erdőségeket ... Most hatalmas lángkígyó hasítja át a levegőt, óriás dörrenés riadozik nyomában, fojtó kénszag terjeng a környezetben s egy pillanat alatt tűznyelvet öltöget a tanya... A boldogság szelíd kis tanyája ég!.. Benn lámpa világos és imádkoznak ... "