A Természet, 1901. szeptember - 1902. augusztus (5. évfolyam, 1-23. szám)

1901-09-01 / 1. szám

vannak alkalmazkodva, nem bírnának meg­élni Amerikában. Ámde a dolog úgy áll, hogy innen-onnan már igen tetemes része az európai káros rovaroknak kihurczolódott Amerikába és valamennyi nagyon jól érzi ott künn magát és szaporodik, meg ter­jeszkedik rettenetesen. Az észak-amerikai klíma tény­leg olyan sokféle, hogy az európai összes klimatikus állapotoknak akadnak ott konn párjaik. A klíma dol­gában a gombák sokkal kényesebbek, mint a rovarok és mégis azt látjuk, hogy még ezek is egyaránt meg­élnek ott és itt. Amerikából kaptuk a szőllő gomba­ellenségeit (az oidiumot, a peronoszpórát, Ыаск-rotot) a krumpli ellenségeit (Peronospora infestans és Alterna­­ria solani). Európából Amerikába szintén kivándorolt sok gomba-ellensége a kultúrnövényeknek és azt lát­juk, hogy mindezek azonképen mint a filoxéra, vér­­tetű, sok pajzstetű, hesszeni légy stb. stb., és úgy garázdálkodnak a tengeren túl, mint itthon minálunk. Az az állítás tehát, hogy az amerikai klimatikus vi­szonyok közt magukat jól érző állatok és növények az ó­világban nem bírnának megélni, ismételjük, egé­szen a levegőből kapott és csak az a bámulni való az egészben, hogy akkor, amikor a mindennapi tapasz­talat kézzel fogható módon épen az ellenkezőt bizo­nyítja, mégis akadnak még emberek, akik az efféle koholmányokat elhiszik. Amerikának tehát épen olyan érdekében áll az európai gazdasági ellenségek behurczo­­lása ellen határain őrséget fellázítani, mint ahogy Európá­nak érdekében áll ugyanezt tenni Amerikával szemben. Már most térjünk át tüzetesebben a keletről nyugat felé vándorlás „törvényére“. Van-e ilyen törvény? Vagy vannak-e olyan jelenségek, melyek alapján ilyen „törvény“-ről komolyan lehet beszélni? Tényleg vannak olyan adatok, melyekből, ha az ellenkező adatokat nem veszi figyelembe, azt magya­rázhatja ki az elfogult és felületes elme, hogy az élő szervezetek terjeszkedése csak keletről nyugatra irá­nyulhat. Ámde, ha az ellenkező adatokat is a mér­legbe vetjük, akkor az az állítólagos törvény szétfoszlik, mint a köd a napfénytől. Vegyük csak az ember elter­­jeszkedését a földön. Azok a népvándorlások, melyekről a mi történelmünk följegyzések alapján szól, igaz, nagy­részt keletről jöttek. Vagyis: Európa népessége Ázsiá­ból jött Európába. Csakhogy ezt az egy tényt az egész földgömbre kiterjeszteni igazán furcsa logika. Az egész­ben annyi az igaz, hogy az emberfaj valószínűleg Ázsiában, valahol a Himalája közelében, vagy tőle nem messze keletkezett. Mikor már annyira elszapo­rodott, hogy szűk lett eredeti hazája, a kényszerűség rávitte a vándorlásra. Vándorolt azután nem­csak nyugat felé, hanem a szélrózsa min­den irányában. Vándorolt kelet felé is és benépesítette a mai Kínát, Japánt, Szibéria keleti vég­széleit, sőt a mongol faj átvándorolt az amerikai kon­tinensre is és átformálódott indián típussá, északon tisztábban megmaradva mongolnak, a valószínűleg ké­sőbb átszármazott eszkimók alakjában. A japánok az ázsiai szárazföldről vonultak mai hazájukba. Már­pe­dig ezek a vándorlások tisztán nyugatról keletre, tehát az említett törvénynyel el­lenkező irányban történtek meg és mégis tagadhatatlanul sikeresek voltak, mivelhogy úgy a kí­naiak, mint a japánok és az amerikai indiánok évezre­deken át boldogultak hazájukban és spec­iális kulturális viszonyokat is teremtettek. Károly (Folyt, köv.) árnyékában. Az erdő madarai nem tudnak dalra hevülni; valami erős hatalom leszorított minden hőséget a földhöz, amelyből szintén áradozik a melegség s e szokatlan állapot a máskor dús erdő lakóit megzavarta. Nem tudják, hogy mi a bajuk s bágyadt testükben valami érthetetlen változást éreznek. Fáradtak, lomhák, betegek... A hegyi lakók előtt e légköri változás egy közelgő nagy vihart, égiháborút, jégesőt jelent. Ezt az állatok is előre megérzik s a csor­dákban, nyájakban legelésző jószágok nyugtalankodnak s a közelben lévő, akolba húzódnak, vagy istállójukba haza „bogaraznak“. A bogarazó szarvasmarhák a népdalban is záport jósolnak: „Bogárzik a Csákó, Bogár­zik a Bojtos ; Az én babám kendője : Tulipántos, rojtos. Záport önt a felleg, A hambár megázik; A rózsám kis kertjébe Liliom virágzik ...“ De vannak ám a hegyi lakóknak az állatokon kívül más viharjelző természeti jelenségeik is... Az erdő ilyen­kor távolról tompán zúg, morajlik ; a mély völgyekből köd­­gomolyok emelkednek ; az erdőből átható erős illat folyik szét; a leveli békák a lombos fákról kiabálnak ; a hegyi pa­takok mentén a szitakötők, szúnyogok s más röpködő bo­garak seregestől nyugtalankodnak stb. A természet talán az ő érzékenyebb szerveiknek adta meg azt a tulajdonságot, hogy nagyobb jelenségeinek készülődését, közeledtét jóelőre felfogják, megérezzék ... A nap már nem látszik a tanya udvaráról régen, de a nyugati égbolt peremének piros sávjai még mindig arról tanúskodnak, hogy nem bukott alá a föld körének túlsó ívébe. De azért már esteledik. Az erdőség mély völgyei elsötétülnek, a madarak rendre-sorra teljesen elnémulnak s a zöldlombú fák védő sátra alatt pihenésre ülnek. A füle­müle csattog egyet-egyet a berekben s szörnyű ellentétéül az ő édes trilláinak — a tavi békák konczertje zengi be a tanya környékét, a mely még egynéhány perczre ismét megélénkül. Hazajöttek a jószágok; mindenki végzi köte­lességét s azután bágyadtan álomra dől. .. Az erdő távoli zúgása perczről-perczre hangosabbá válik; a bérczeken pillanatonként kigyúl az ég tűzostora s fehér fénybe vonja a fekete erdőt. A rejtelmes lombzúgás jelzi, hogy a szél is megérkezett; előre kergette a távol morajló vihar. A tompa zúgásba most már hatalmas dörre­nések hosszú búgása vegyül s alig egy negyedóra alatt az orkán bömbölése riadozik át a rengetegen. A pokoli sötétet az egyre pattogó villám világítja meg rémesen s akkor csodálatos színekben látjuk tolongani a Jupiter Pluvius ha­bos foszlányokban kavargó felleg­ toilettejét. Felséges és rettenetes kép ez !.. Egyszerre nagy esőcseppek hullanak a fák leveleire s néhány pilanat alatt zuhogó zápor, fellegszakadás vad áradata lepi el az egész környéket. Nagy lángostorokban csattognak a villámok, az őrült orkán vadul tánczoltatja az erdő óriás fáit s a kis hegyi erek szilaj rohanással jajgatva, sírva törtetnek a mély völgy ölébe. Az Isten bősz haragja ítéletet tart a nagy, a végtelen természet egy kis csücské­ben ... Azt hinné a parányi ember, hogy az egész világ tudomást szerez a természet e rettenetes csatározásáról s pedig — néhány kilométer távolságban — a kék ég mély­ségéből szelíden mosolyog a hold s poétikus fénybe vonja a virágillatos mezőt, az alvó falut s a lágyan suttogó erdő­ségeket ... Most hatalmas lángkígyó hasítja át a levegőt, óriás dörrenés riadozik nyomában, fojtó kénszag terjeng a környe­zetben s egy pillanat alatt tűznyelvet öltöget a tanya... A boldogság szelíd kis tanyája ég!.. Benn lámpa világos és­­ imádkoznak ... "

Next