A Természet, 1903 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1903-01-01 / 1. szám
macskafajoknak elég szűk, de sokfajú rokonsági köre. Mind közeli rokonok egymással a különböző macskafajok ; mégis vannak köztük hosszantsávosak, hoszszantfoltozottak; harántsáros foltozást mutatnak mások és ezeknek legközelebbi rokonai már harántcsíkosak is; vannak olyanok, melyek csíkoltsága szakadozik és rendezetlen foltokra bomlik; vagy már szűnőfélben vannak foltjaik, mert apró részekre foszladoznak; sőt ismerünk egyszínű macskafajokat is. Ez az elváltozása a mustrázatnak az egész test felületén szintén nem egyszerre megy végbe, hanem időt kíván, míg az újonnan bekövetkező sajátság az egész felületen mutatkozik s azon végig vonul mintegy. Hátul kezdődik az új sajátság jelentkezése és előre terjed a testen generáczióról generáczióra, így természetesnek fogjuk találni, hogy vannak macskafajok, melyek testük hátsó részén már harántcsíkosak, vagy foltosak, elől pedig még hosszantsávosak. De ép oly természetesnek fogjuk találni azt is, hogy a fiatal állat még hosszant mustrázatos lehet, holott a kifejlődött állapotában harántcsíkos, vagy talán már egyszínű. Az oroszlán koraszülött kölyke például határozottan hosszant foltsoros, néhány napos korában harántsoros hátul és elül még hosszantmenő a mustrázata. Egy két hónapos korában már foszladozik a dessin-je, csak a fején maradnak még sötét rajzok és végre a megnőtt oroszlán tiszta egyszínű. Ez az egy faj tehát végighaladja és ismétli mintegy rövidesen egyéni kifejlődésében az egész törzse gyorsított fejlődését. A tigris még a hasadozó harántcsíkoltság állapotában van, mert az ő életkörülményei az ebben az állapotában való vesztegetést segítik. Az oroszlán előbbre sietett e tekintetben, mert az egyszínű sivatag az ő birodalma; a tigris ellenben a nádasokat bújja és minden csíkja egy-egy nádlevélnek, vagy lelógó növényszálnak, vagy annak árnyékának az utánzása. Neki erre van szüksége. A leopárd és puma erdei állatok, ezek foltosak. A vadmacska kicsi korában harántcsíkos, öreg korában fakó, alig harántcsíkos, foszladozó rajzokkal, majdnem egyszínű a hátsó részén , elől a vállán és fején pedig még hosszantcsíkos. A mustrázatnak változásai tehát fokozatos elváltozást, haladást jelentenek a fejlődésben. (Lsd. 1—9 kép.) Ezek után visszatérhetünk a zebrákhoz. 3. Viverra tudata, lehetetlen. Társra van szükség, aki a lámpát viszi, ki ismeri és begyakorolta a vadászszal már előzőleg a lámpa használati módját. Mert sok mindenfélére kell a lámpahordozónak vigyáznia. Értenie kell mindenesetre a cserkészethez. Tudnia kell és úgy, mint a vadásznak, nesztelenül, óvatosan haladnia, továbbá, hogy a lámpát egyenesen kell mindig hordozni, mert különben kormos lesz a reflektor; hogy a használat perczében a vadász baloldalán kell állania s nem háta mögött, mert a fénynek nem szabad a puska csövére esnie. Bizonyos ügyességet kell elérnie a függöny hirtelen eltávolításában. Gyakorlati érzéke legyen a vadászathoz, mert ő neki kell a lámpát a használat perczében a kellő magasságra emelnie, hogy a fénysugár oda koncentrálódjék, ahol a vad van, melynek bárminemű neszét ő is hallja. Mennyi feltétel! Persze így egyszerre feltálalva! De nem lehetetlen, nem is valami nehéz. Akármelyik vadőr rövid idő alatt begyakorolhatja, amint mi tanúskodhatunk mellette. A vadász az oldalnyílásokból kiáradó fénytől elegendő világosságot kap, hogy golyós fegyverrel is biztosan czélba vehesse a vadat. S ne tessék azt gondolni, hogy a vad a hirtelen fény láttára eliramodik. Korántsem, sőt ellenkezőleg anynyira meg van lepve, hogy kíváncsian, bambán bámul a szokatlan fényre s ekközben bőségesen elégséges időt nyújt a vadásznak a biztos lövésre — persze nem nappali távolságra, hanem 40—50 lépésre. De ennél több nem is kell. Hiszen tapasztalatból mondhatom, hogy nádasokban, ártéri erdőkben, kedvező szél mellett nyolc-tíz lépésre akárhányszor becserkésztem vaddisznót s épen a sötétség miatt nem tehettem rá sokszor biztos lövést. Az e lámpával való vadászat épen annál biztosabb, minél sötétebb az éj, mert tapasztalatból tudom, hogy annál bátrabbak, meghittebbek a vaddisznók. Ilyenkor nem olyan rettentően óvatosak már, mint a teljes sötétség beállta előtt. Biztonságban érzik magukat az éj sötét leple alatt. Mi használtuk e lámpát cserkészeten, lesen, kocsin való menés idején erdőben, utánkeresésnél, nyomozásnál s mindig jó szolgálatot tett, ha kellőkép vigyáztunk a lámpára. Persze, aki használni akarja, ne legyen járatlan a vadtól eredő nesz felismerésében, mert ha nem tudja a szarvas járását megkülönböztetni az őzétől, vaddisznóétól stb., hát akkor bizony csütörtököt mondhat a vadászata. Azt is fölösleges talán megemlítenem, hogy a jó szélre ép úgy kell vigyázni, mint máskor is, mert ha szimatot kap az állat, vége a sikernek. Ezek után legyen szabad újból felvennem megkezdett vadászati leírásom megszakított fonalát. A teljes alkonyat beállt, az átmenet a közeli koromsötétséghez. Meg kellett indulnunk, hogy még idején érjünk a nagy kukoriczatáblákhoz, mely határos két oldal- 3