A Természet, 1916 (12. évfolyam, 1-14. szám)
1916-01-01 / 1. szám
- 2 távol maradt, s ép úgy nem mert közeledni akkor sem, amikor 3 vadász jött és közülök 2 elment. Csak, amikor 5 vadász jött és 4 távozott, akkor zavarodott össze a varjú és belerepült a fészkébe. Ebből nyilván az következik, hogy a varjú tudott összegezni, de kivonni már nem volt képes. Afrikai utazók azonban azt beszélik, hogy mikor páviánokat hasonló módon akartak megtéveszteni, a páviánok már nem mentek lépre, mert egy bizonyos számú, pl. 3 ember jelenlétében megközelítették a kitett csalétket, de mikor egy negyedik ember is megjelent, akkor a páviánokat többé nem lehetett látni. Itt a számolás tehetségében már bizonyos haladás észlelhető, ami természetes is, ha egy pávián életét egy varjúéval összehasonlítjuk. De vannak érdekesebb és talán megbízhatóbb följegyzések is, így Romanes könyvében a következőt olvassuk. Egy ápoló arra tanította a csimpánzot, hogy kívánságára 3 szalmaszálat hozzon neki. A csimpánz eleinte sokszor tévedett s csak ritkán hozta el a 3 szalmaszálat, ilyenkor azonban az ápoló mindig valami édességgel kedveskedett neki. A majom ezt megjegyezte s azontúl mindig pontosan 3 szalmaszálat hozott az ápolójának. Az ápoló ezt felhasználta s ilyen módon 4, 5 és 6 szalmaszálra próbálta a csimpánzot betanítani, ami sikerült is. A 7. szalmaszálnál azonban a csimpánz már találgatott, a 8.-nál pedig teljesen összezavarodott. Mivel azonban ezentúl vagy csak a kívánt mennyiségű szalmaszálat hozta a csimpánz, vagy pedig többet, kevesebbet azonban sohasem, nyilvánvaló, hogy a 7. számig a majom teljes biztonságban jutott el a számolásban. Bizonyos kisebb mennyiségeket a rovarok is határozottan felismernek. Ez legjobban kitűnik abból, hogy bizonyos afrikai rablóhangyák mindig olyan hadoszlopokban támadnak, melyeknek egymásután következő sorait egyenlő számú katonák alkotják. Talán ezzel kapcsolatban lehetne megemlékezni a vonuló vízi szárnyasok ama érdekes sajátságáról is, hogy annak az éknek alkotásában, mely alatt repülnek, mindig egyenlő számú egyén vesz részt. Ebből ugyan nem lehet valami nagyobb számolótehetségre következtetni, de egy bizonyos szimmetriára irányuló törekvést mégis fel lehet ismerni, ami pedig a számoknak egyenlő, vagy megközelítőleg egyenlő felosztásával áll összefüggésben. Más állatok bizonyos számokat igen jól észben tartanak. Romanes írja, hogy egy macskának öt kicsinye született, amelyből hármat mindjárt elvettek. A macska másnap az elveszett három kölykét fiatal patkányokkal pótolta, melyeket fel is nevelt. Ekkor a másik két kölykét is elvették tőle, mire a macska megint két patkányt hozott fészkébe. Ez az eset azért is érdekes, mert az illető macska ezelőtt nem fogott patkányokat. De térjünk vissza a rovarok számolótehetségének egy érdekes esetére, melyet egy homoki darázson, az Ammophila sabulosa-n figyeltem meg. Ez az állatocska homokos helyekre és homokpartokon vagy domboldalakon nagyobb lyukakat váj s ezekbe hordja táplálékát, a különféle hernyókat. Egy alkalommal egy kertben végignéztem ezt a kis darazsat, amint egymásután hordta össze a Lycaena lepkék hernyóit, melyek akkoriban nagyon elszaporodtak. A darázs szorgalmasan hordta össze a hernyókat, melyeket előzőleg falánkjával megbénított. Nemsokára annyi hernyó volt együtt, hogy nem fértek bele a fészekbe s ezentúl a darázs a hernyókat a nyílás bejáratához helyezte el. Ekkor az egyik hernyó ficánkolás közben legurult a domboldalról. És ebben a pillanatban érkezett vissza a darázs, megint egy hernyóval a szájában, amint azonban zsákmányát letette, idegesen kezdett fészke körül föl s alá szaladgálni. Mindjárt tudtam, hogy a darázs az elveszett hernyót kereste. Mikor a hernyót fölszedtem és visszatettem a fészek nyílásához, a darázs nagy örömmel tapogatta meg a hernyót és megelégedetten távozott. Mivel valamennyi hernyó zöld színű volt, ki van zárva, hogy a darázs valami külső testi sajátság vagy színbeli eltérés alapján ismerte volna fel a hernyókat s valószínű, hogy rövid idő alatt valamennyi Vakszerencse. („A Természet“ eredeti tárcája.) Irta Bársony István. (Utánnyomás tilos.Egy sebzett vén remete-kan után indultunk korán reggel, a szki erdőbe. Este még sötét erdő mögött ment le a nap , reggelre az erdő sötétsége elmúlt, mert a fák mind megfehéredtek. Egész éjszaka esett volt a hó. A nagy kan a parászai vágásban került puska elé tegnap, amikor ott szarvastehénre barkácsoltunk. Az erdész, aki nagyszerű lövő volt, legalább is kétszázötven lépésről lőtt rá, amikor a nagy állat a hegyoldalon fölfelé csörtetett. A lövés helyén vért találtunk, még pedig jó vért. Világos-piros habkeveréket, ami azt mutatta, hogy a kan tüdeje megsérült. A lövés alulról történt fölfelé, hosszában. A golyó tehát csak a fél tüdőszárnyat érhette; az erős bestia ezzel a súlyos sebével még messzire mehetett. Nem zavartuk, nem siettünk utána. Majd reggel hisz’ már alkonyodott. Reggel bizonyosan ráakadunk a vérnyomon , talán már kimultan találjuk. Csakhogy, mondom, eközben egész éjjel esett a mindent eltakaró hó és puha bársonyával rárakodott a faágak vastag karjára és a gallyak vékony ujjaira. A fiatal tölgyfák bokros barna lombja még sok helyen fenn volt; az reggelre mind megfehéredett. A fenyves bozontos testére hermelinpalást borult. Az erdei fenyő bokrétásan összeálló tűlevelei átfúrták a rájuk terülő fehér köpönyeget s a zöld tűk hegye kilátszott a csillogó fehérségből. A lucfenyő lágy sörtéi ellenben csak a hószalagok alól sötétlettek ki smaragdosan. Felséges látvány volt ez a téli erdő. Mérget vettem volna rá, hogy a sebzett kant sohasem fogjuk megtalálni. Ha elfeküdt a sűrű vágás bozótja között, lehetetlen másképen ráakadni, mint véletlenül. Hisz’ a csapása s a vérnyoma mind ott rejtőzik a vastag hó alatt. A kilométerekre terjedő sűrűség minden bokra alatt keresni kellene, hogy emberfölötti fáradság után mégse dicsekedhessünk eredménnyel. A nagy erdő szélén ravasz ötletem támadt. — Tudja mit, erdész úr, maga csak kutassa át a nagy vágást egyedül. Én ott most úgyis eltévednék. Hadd menjek én a vágás szélén, ahol a sűrűség összeölelkezik a nagy erdővel , ott még lőhetek is valamit, amit maga odabent felzavar. Gyöngén mosolygott. Átlátott a szitán.