A Természet, 1916 (12. évfolyam, 1-14. szám)

1916-01-01 / 1. szám

- 2­­ távol maradt, s ép úgy nem mert közeledni akkor sem, amikor 3 vadász jött és közülök 2 elment. Csak, amikor 5 vadász jött és 4 távozott, akkor zavarodott össze a varjú és belerepült a fészkébe. Ebből nyilván az következik, hogy a varjú tudott összegezni, de kivonni már nem volt képes. Afrikai utazók azonban azt beszélik, hogy mikor páviánokat hasonló módon akartak megtéveszteni, a páviánok már nem mentek lépre, mert egy bizonyos számú, pl. 3 ember jelenlétében megközelítették a kitett csalétket, de mikor egy negyedik ember is megjelent, akkor a páviánokat többé nem lehetett látni. Itt a számolás tehetségében már bizonyos haladás észlel­hető, ami természetes is, ha egy pávián életét egy varjúéval összehasonlítjuk. De vannak érdekesebb és talán megbízhatóbb följegyzések is, így Romanes könyvében a következőt olvassuk. Egy ápoló arra tanította a csimpánzot, hogy kívánságára 3 szalmaszálat hozzon neki. A csim­pánz eleinte sokszor tévedett s csak ritkán hozta el a 3 szalmaszálat, ilyenkor azonban az ápoló mindig valami édességgel kedveskedett neki. A majom ezt megjegyezte s azontúl mindig pontosan 3 szalma­szálat hozott az ápolójának. Az ápoló ezt felhasz­nálta s ilyen módon 4, 5 és 6 szalmaszálra próbálta a csimpánzot betanítani, ami sikerült is. A 7. szalma­szálnál azonban a csimpánz már találgatott, a 8.-nál pedig teljesen összezavarodott. Mivel azonban ezentúl vagy csak a kívánt mennyiségű szalmaszálat hozta a csimpánz, vagy pedig többet, kevesebbet azonban sohasem, nyilvánvaló, hogy a 7. számig a majom teljes biztonságban jutott el a számolásban. Bizonyos kisebb mennyiségeket a rovarok is hatá­rozottan felismernek. Ez legjobban kitűnik abból, hogy bizonyos afrikai rablóhangyák mindig olyan hadoszlopokban támadnak, melyeknek egymásután következő sorait egyenlő számú katonák alkotják. Talán ezzel kapcsolatban lehetne megemlékezni a vonuló vízi szárnyasok ama érdekes sajátságáról is, hogy annak az éknek alkotásában, mely alatt repül­nek, mindig egyenlő számú egyén vesz részt. Ebből ugyan nem lehet valami nagyobb számolótehetségre következtetni, de egy bizonyos szimmetriára irányuló törekvést mégis fel lehet ismerni, ami pedig a szá­moknak egyenlő, vagy megközelítőleg egyenlő felosz­tásával áll összefüggésben. Más állatok bizonyos számokat igen jól észben tartanak. Romanes írja, hogy egy macskának öt kicsinye született, amelyből hármat mindjárt elvettek. A macska másnap az elveszett három kölykét fiatal patkányokkal pótolta, melyeket fel is nevelt. Ekkor a másik két kölykét is elvették tőle, mire a macska megint két patkányt hozott fészkébe. Ez az eset azért is érdekes, mert az illető macska ezelőtt nem fogott patkányokat. De térjünk vissza a rovarok számolótehetségének egy érdekes esetére, melyet egy homoki darázson, az Ammophila sabulosa-n figyeltem meg. Ez az állatocska homokos helyekre és homokpartokon vagy domb­oldalakon nagyobb lyukakat váj s ezekbe hordja táplálékát, a különféle hernyókat. Egy alkalommal egy kertben végignéztem ezt a kis darazsat, amint egymásután hordta össze a Lycaena lepkék hernyóit, melyek akkoriban nagyon elszaporodtak. A darázs szorgalmasan hordta össze a hernyókat, melyeket előzőleg falánkjával megbénított. Nemsokára annyi hernyó volt együtt, hogy nem fértek bele a fészekbe s ezentúl a darázs a hernyókat a nyílás bejáratához helyezte el. Ekkor az egyik hernyó ficánkolás közben legurult a domboldalról. És ebben a pillanatban érkezett vissza a darázs, megint egy hernyóval a szájában, amint azonban zsákmányát letette, idegesen kezdett fészke körül föl s alá szaladgálni. Mindjárt tudtam, hogy a darázs az elveszett hernyót kereste. Mikor a hernyót fölszedtem és visszatettem a fészek nyílásához, a darázs nagy örömmel tapo­gatta meg a hernyót és megelégedetten távozott. Mivel valamennyi hernyó zöld színű volt, ki van zárva, hogy a darázs valami külső testi sajátság vagy színbeli eltérés alapján ismerte volna fel a hernyókat s valószínű, hogy rövid idő alatt valamennyi Vakszerencse. („A Természet“ eredeti tárcája.) Irta Bársony István. (Utánnyomás tilos.E­gy sebzett vén remete-kan után in­dultunk korán reggel, a szki erdőbe. Este még sötét erdő mögött ment le a nap , reggelre az erdő sötétsége elmúlt, mert a fák mind megfehéred­­tek. Egész éjszaka esett volt a hó. A nagy kan a parászai vágásban került puska elé tegnap, amikor ott szarvastehénre barkácsoltunk. Az erdész, aki nagyszerű lövő volt, leg­alább is kétszázötven lépésről lőtt rá, amikor a nagy állat a hegyoldalon­­ fölfelé csörtetett. A lövés helyén vért találtunk, még pedig jó vért. Világos-piros hab­keveréket, ami azt mutatta, hogy a kan tüdeje megsérült. A lövés alulról történt fölfelé, hosszában. A golyó tehát csak a fél tüdő­szárnyat érhette; az erős bestia ezzel a súlyos sebével még messzire mehetett. Nem zavartuk, nem siettünk utána. Majd reggel­­ hisz’ már alkonyodott. Reggel bizonyosan ráakadunk a vérnyomon , talán már kimultan találjuk. Csakhogy, mondom, eközben egész éjjel esett a mindent eltakaró hó és puha bársonyával rárakodott a faágak vastag karjára és a gallyak vékony ujjaira. A fiatal tölgyfák bokros barna lombja még sok helyen fenn volt; az reggelre mind meg­­fehéredett. A fenyves bozontos testére hermelinpalást borult. Az erdei fenyő bokrétásan összeálló tűlevelei átfúrták a rájuk terülő fehér köpönyeget s a zöld tűk hegye kilátszott a csillogó fehérségből. A lucfenyő lágy sörtéi ellenben csak a hószala­gok alól sötétlettek ki smaragdosan. Felséges látvány volt ez a téli erdő. Mérget vettem volna rá, hogy a sebzett kant sohasem fogjuk megtalálni. Ha elfeküdt a sűrű vágás bozótja között, lehetetlen másképen ráakadni, mint véletlenül. Hisz’ a csapása s a vér­nyoma mind ott rejtőzik a vastag hó alatt. A kilométerekre terjedő sűrűség minden bokra alatt keresni kellene, hogy ember­­fölötti fáradság után mégse dicsekedhessünk eredménnyel. A nagy erdő szélén ravasz ötletem támadt. — Tudja mit, erdész úr, maga csak kutassa át a nagy vágást egyedül. Én ott most úgyis eltévednék. Hadd menjek én a vágás szélén, ahol a sűrűség összeölelkezik a nagy erdővel , ott még lőhetek is valamit, amit maga odabent felzavar. Gyöngén mosolygott. Átlátott a szitán.

Next