A Természet, 1917 (13. évfolyam, 2-12. szám)
1917-02-15 / 2. szám
Az elefántok neki indultak rohamra mi felénk . . . és mi . . . ketten közvetlen elébük kerültünk véletlenül, Trauwitz kissé jobbra, oldalt, aztán roppantak a puskák. . . — Hohó barátom ! és Trauwitz felemelt Mauserjét egy hatalmas tehénre sütötte, ismételt újra lőtt, hihetetlen gyorsan dolgozott kezében az ismétlő mechanizmus. Az elefánt a két lövésre megállt, aztán megingott és . . . mintha semmi baja sem történt volna, hirtelen megfordult, ormányát összegömbölyítve neki támadt Trauwitznak. Most még egy lövés következett ... az elefánt még mindig rohant, már elérte Trauwitzot, akinek keze most nem ismételtette a fegyvert — és viaszsárgán meredt az elefántra . . . Akkor roppant el Flower nehéz dupla puskája (Vomte) és a hatalmas barom fölfordult, majd agyon nyomva Trauwitzet. Flower aztán egy másik elefántra lőtt, az is támadott, a főhadnagy hátrált egy sikomorafáig, végre az összegöndörített ormányon át agyvelőlövéssel felfordította az elefántot. Most harmadik elefánt törtetett felénk. Előtte szaladt egyik vadász sikarunk, egyenesen felénk . . . „mintha csak hozná az elefántot“ — aztán én is lőttem Mauseremmel ... A „Limann“ vizit és fegyvereső „légy“ egy pillanatra egy irányban volt az elefánt fejével, ott a fül előtti mélyedésben, aztán mint egy feldülő gőzmozdony zakatolva, zihálva roppant össze a szép erős ősbarom — csak úgy rengett a föld ! A „hecc“ véget ért! Meg volt a „trófea“, az előírt „3“. Hanem azért egy kissé kényszeredetten nevettünk egymás szeme közé . . . mint a beteg gyereket és pár hét alatt kigyógyították megszelídült kedvencünket, így került Jancsi fogságba. * * * Két vasderes csikó volt a játszótársa. Együtt hancúroztak, mókáztak és amint jó pajtásokhoz illik, együtt követték el csinyjeiket, akárcsak a pajkos fiúk. Jancsi volt köztük az akrobata s a bohóc. Hármasban felkutatták az udvar rejtett zugait, ellátogattak a tehénistállóba, onnan pedig átbandukoltak a lovakhoz. Mikor Jancsi agancsos feje első ízben megjelent az ajtóban, az öreg kancák csodálkozó pillantása meredt feléje, melyet nyomon követett az ellenszenv: füleiket hegyezték s kopott, sárga fogaikkal fenyegetően köszöntötték. A csikók anyjukhoz dörgölődztek, erre szent lett köztük a béke s Jancsi mindenkoron otthonukba léphetett. A csikókkal való pajtáskodás révén valóságos meghitt, intim viszony fejlődött ki köztük. A huncut Jancsi azonban visszaélt a vendéglátás jogával, minden délben pontosan megjelent az abrakolásnál s a ropogós zab javát elcsente előlük. Innen hármasban átkocogtak a tehenek közé. Ínyenc falat itt is bőven akadt jóízű korpa és zamatos répalevél képében. Nyalakodásukért bántódás nem érte őket, leszámítva természetesen a fejőasszony cifra kifakadásait. Az állatvilágban azonban a becsületsértésről más fogalmak és felfogások dívnak, miért is e bagatelleket egyszerűen figyelembe sem vették. Ezután következett a nagy atakk ! A magyar teve a teve történetének keretében. (A Magyar Brehm kiegészítéséül.) (Folytatás.) írta : Szalai Béla dr. — Nagyszeben 1916. A teve haszna. Púposunk egyike a föld leghasznosabb házi állatainak, valósággal Isten áldása és kegyelme az ember számára. Húsát keleten mindenüt úgy eszik, mint nálunk a marháét. Palgrave szerint íze nem oly jó, mint a borjúé. Dehát ez szokás dolga. A zsidóknak élvezete tiltva van, lásd V. Mózes, 14, 7: „Meg ne egyétek (azon állatokat), melyek kérőznek ugyan, de nem két rét hasadt patájuak, mint a teve, nyúl... Ezek tisztátalanok legyenek nektek!“ A római nagyurak és császárok néha kuriózumként ették a tevehúst, így Heliogabalus, kiről delius Lampridius ezeket írja (De Heliogab. 20 et 28 et 31): „Heliogabalus többször készíttetett magának oly fogást, melyet tevesarokból, kakastaréjból, páva- és fülemilenyelvből kotyvasztottak össze, mert azt mondták neki, hogy így biztosan megvédheti magát a nyavalyatöréstől. Azonkívül többször süttetett magának tevepecsenyét. 600 tevefogatja is volt, de ezt keveselte, arra hivatkozván, hogy a persa királynak 10.000 tevéje van.“ Citálja Gesner is 154:70. Mint ismeretes, a teve púpja ínyenc falat. Már egy régi arab költő írja : „Mi vendégeinket tevepúp zsírjával tiszteljük.“ (K. 699.) Hogy már a régi Perzsák is szerették a tevesüket, Athenaios bizonyítja. (Kr. u. 110. IV. 10.) Az északarábiai thay nép főnöke egyszer lakomát adott, melyen egy teve egészben sülve volt feltálalva, hozzá több óriási tálban, melyek közepébe lándzsa volt szúrva, kínálgatták a rizsből készült piláfot (Niebuhr 11. 389 és Ritter Az urfi egyik gyöngéje a főtt krumpli volt. Az udvar közepén csöndesen leste a pillanatot, mikor a cselédek megtöltötték a hosszú vályút. A sertésalakból 8—10 korgó gyomrú süldő és emse vad irammal, egymás hátán keresztül, nekirontott a tálalt asztalnak, melyhez viszont Jancsi is némi jogot formált. A röfögő banda azonban neveletlen népség, a hozzáférés útját elzárták előle, sőt egyik-másik irigy malac felágaskodott s nagyot csípett a szügyén. Jancsinak nap-nap mellett kellett rendet teremtenie s ha ez nem használt, mellső lábával végigkopogtatta a telhetetlenek oldalbordáit. Ezt a virtusát csikópajtásai mindig röhögő nyerítéssel honorálták. Olykor bizony a cselédleányok is megsajnálták ápoltjaik helyzetét s a piszkalóval oldalba suhintották az urfit. Jancsi e gyöngédtelenségre neveletlenül, de radikálisan válaszolt: agancsával meglibbentette a lányok kurta szoknyácskáit. Volt ilyenkor sikítozás, no de hát ő, mint az erdő s a nagy hegyek szülöttje, a szarvasmarhák körében csak nem tanulhatta meg a „homo sapiens" morálját s illemkérdéseit ? Akkoriban a kérődzők s az egypatások generálisai, a kocsisok között nagy volt a háborúság. Mit lehessen tudni, hogy e torzsalkodásnak mi volt az oka? Lehet, hogy egy pár parázs szemért, avagy egy suhanó viganóért vetélkedtek, lévén e kettő ős idők óta a kis és legnagyobb bajok okozója. Mivelhogy jószágaik részére mindegyiknek meg volt a maga elkülönített takarmánya, csupa virtusból kölcsönösen meglep- Mások szerint itt nem teve (camelus) hanem strucc (struthiocamelus) értendő. 1:0. Keller 22: 16 -