A Természet, 1920 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1920-01-01 / 1-2. szám
Előfizetési ára egy évre 48 K, félévre 24 K. ♦ Egyes szám 3 K. ♦ Megjelen minden hó 1- és 15-én szerkeszti.: RAITSITS EMIL KIADJA: BUDAPEST FŐVÁROS ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTJE XVI. ÉVFOLYAM I—II. SZÁM AZ ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 1920. A toll, amely nem volt arra bírható, hogy a nemzetgyilkolok szája íze szerint vérbe mártva dicsőítse az isteni természetet, megszabadultan az átkos vörös korszaktól, újból munkához fogott. Hála a magyarok Istenének, hogy megengedte élnünk az újraébredés napjait, amely után bátran hirdethetjük igaz hazafias érzésünk lelkesedésével a természet csodás titkait. A szomorú vérgőzös orgiákban dühöngő év leforgása előtt karácsonyi számunk hasábjain a nemzeti létünket aláaknázó Károlyi Mihály-féle bűnszövetkezet uralkodása idejében a következőkben méltattam aggódó lélekkel a szent Karácsonyt, a szeretet és béke ünnepét: „A természet évszakai évezredek óta változatlanul szabályos sorrendben követik egymást. A legutóbbi szomorú évek alatt aggódó lelkünk világa előtt azonban ezek az évszakok sólyomszárnyakon repültek tova. Minden, minden e világon úgy tűnik, mintha bizony a természet rendje is megváltozott volna! Mintha bizony rövidebbek volnának a percek, órák, napok ... és az évszakok is összezsugorodtak volna tisztán az emberiség előtt fontos és eseményekben dús időben. Tegnapelőtt, még tikkadó nyári nap idején aggódtunk a véres küzdelemben résztvevő szeretteink miatt; a tegnap, a borongós őszi nap meghozta a rég várt szabadság és béke pírkadását; a ma, a hóvirágos téli nap az átalakulások legizgatóbb jelenségeivel röpíti tova a történelmi nagy napokat. Hova fut az idő a bizonytalan vészes fergetegben, előre nem tudhatjuk s nem is sejthetjük, de mindenesetre érezzük mindnyájan lelkünk mélyén, hogy minden igaz szívű lény a társadalmi rend megváltozásában az igaz és egyenlő igazságot osztó szerető békét reméli. Amikor a hóborította táj fölött lassan kibontakozó téli köd fátyolon keresztül előcsillámlanak annak a díszes fának gyertyácskái, amelynek láttára a legvadabb és legelvetemedettebb indulatú ember szívében is megremeg a szeretet és béke engesztelékeny húrja, meg kell állani az emberi szellemnek egy pillanatra a rég óhajtott béke érdekében, hogy saját énjének lelki világa fölött elmélkedjék! Jól tudjuk, hogy a természet magasztos alkotása a célirányos fejlődésben tova halad évezredeken át s most is, mint régesrégen lassan szitáló hópelyhekkel borítja be a sok bűntől és mocsoktól szennyezett föld sarát. A magasztos természet hű maradt tradíciójához. íme ezeken az ünnepies napokon minden szennyet, piszkot eltüntet, hogy minden igaz szívvel bíró ember méltóan ünnepelhesse a szeretet és béke ünnepét. Mindenki látja a természet magasztos rendjében ennek a békés együttműködésnek magasztos célirányosságát, amikor ott látjuk a természetnek minden élő szervezetét a maga kijelölt helyén, csupán az emberi elme, a szellem nem találja meg a természet rendjéhez alkalmazkodó helyét. Még ma szertelen nyugtalanságában tombol és az elégedetlenség átkától sarkalva bár megesküdött, hogy a pusztítás démonát akarja kiirtani a nagy világból, mégis be nem számítható önkívületi állapotában éppen szertelenségével a pusztító démon útját egyengeti a legjobban. Eközben nem veszi észre saját énjének elkerülhetetlen és biztos pusztulását. A mindennel elégedetlen és joggal igen sokat szenvedett lelkek harca tombol végig a magasztos