A Természet, 1920 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1920-01-01 / 1-2. szám

Előfizetési ára egy évre 48 K, félévre 24 K. ♦ Egyes szám 3 K. ♦ Megjelen minden hó 1- és 15-én szerkeszti.­: RAITSITS EMIL KIADJA: BUDAPEST FŐVÁROS ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTJE XVI. ÉVFOLYAM I—II. SZÁM AZ ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL 1920. A toll, amely nem volt arra bírható, hogy a nemzetgyilkolok szája íze szerint vérbe mártva dicsőítse az isteni természetet, megszabadultan az átkos vörös korszaktól, újból munkához fogott. Hála a magyarok Istenének, hogy megengedte élnünk az újraébredés napjait, amely után bátran hirdethetjük igaz hazafias érzésünk lelkesedésével a természet csodás titkait. A szomorú vérgőzös orgiákban dühöngő év le­forgása előtt karácsonyi számunk hasábjain a nem­zeti létünket aláaknázó Károlyi Mihály-féle bűn­­szövetkezet uralkodása idejében a következőkben méltattam aggódó lélekkel a szent Karácsonyt, a szeretet és béke ünnepét: „A természet évszakai évezredek óta változat­lanul szabályos sorrendben követik egymást. A leg­utóbbi szomorú évek alatt aggódó lelkünk világa előtt azonban ezek az évszakok sólyomszárnyakon repül­tek tova. Minden, minden e világon úgy tűnik, mintha bizony a természet rendje is megváltozott volna! Mintha bizony rövidebbek volnának a percek, órák, napok ... és az évszakok is összezsugorodtak volna tisztán az emberiség előtt fontos és eseményekben dús időben. Tegnapelőtt, még tikkadó nyári nap ide­jén aggódtunk a véres küzdelemben résztvevő szeret­teink miatt; a tegnap, a borongós őszi nap meghozta a rég várt szabadság és béke pírkadását; a ma, a hóvirágos téli nap az átalakulások legizgatóbb jelen­ségeivel röpíti tova a történelmi nagy napokat. Hova fut az idő a bizonytalan vészes fergetegben, előre nem tudhatjuk s nem is sejthetjük, de minden­esetre érezzük mindnyájan lelkünk mélyén, hogy minden igaz szívű lény a társadalmi rend megvál­tozásában az igaz és egyenlő igazságot osztó szerető békét reméli. Amikor a hóborította táj fölött lassan kibontakozó téli köd fátyolon keresztül előcsillámlanak annak a díszes fának gyertyácskái, amelynek láttára a leg­vadabb és legelvetemedettebb indulatú ember szívében is megremeg a szeretet és béke engesztelékeny húrja, meg kell állani az emberi szellemnek egy pillanatra a rég óhajtott béke érdekében, hogy saját énjének lelki világa fölött elmélkedjék! Jól tudjuk, hogy a természet magasztos alkotása a célirányos fejlődés­ben tova halad évezredeken át s most is, mint réges­­régen lassan szitáló hópelyhekkel borítja be a sok bűntől és mocsoktól szennyezett föld sarát. A ma­gasztos természet hű maradt tradíciójához. íme ezeken az ünnepies napokon minden szennyet, piszkot el­tüntet, hogy minden igaz szívvel bíró ember méltóan ünnepelhesse a szeretet és béke ünnepét. Mindenki látja a természet magasztos rendjében ennek a békés együttműködésnek magasztos célirányosságát, amikor ott látjuk a természetnek minden élő szervezetét a maga kijelölt helyén, csupán az emberi elme, a szellem nem találja meg a természet rendjéhez alkal­mazkodó helyét. Még ma szertelen nyugtalanságában tombol és az elégedetlenség átkától sarkalva bár megesküdött, hogy a pusztítás démonát akarja ki­irtani a nagy világból, mégis be nem számítható önkívületi állapotában éppen szertelenségével a pusz­tító démon útját egyengeti a legjobban. Eközben nem veszi észre saját énjének elkerülhetetlen és biztos pusztulását. A mindennel elégedetlen és joggal igen sokat szenvedett lelkek harca tombol végig a magasztos

Next