A Természet, 1920 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1920-07-01 / 13-14. szám

Özhívás, írta : Bársony István. Amikor ezeket a sorokat írom, már július közepe van , tehát csak rövid idő választja el a magyar vadászokat attól az idő­szaktól, amikor a legélvezetesebb vadászszórakozások egyikében lehet majd részük. Ez­­ az özhívás, ami egészen más, mint amikor szarvasbőgés évadján az erdők koronás urának a féltékenységét izgatja a vadász azzal, hogy a szarvasbika bőgését utánozva, a vélt vetélytárshoz közeledésre bírja rá s így a halálba csalogatja. Ámbár szomorú bizonyosság az, hogy az idén hasonlíthatat­lanul kevesebb alkalmunk lesz az őzhívás élvezésére, mint amíg a régi Nagymagyarország remek erdőségeiben mindenütt urak voltunk, mégis kevésbé leszünk megfosztva ettől a vadász­mulatságunktól, mint a szarvasbőgés évadjának az örömétől; mert amíg a magyar nagyvadak fejedelmének éppen az ezidő­­szerint elrablott területeinken van igazi hazája, addig az őz sokkalta inkább lévén „kultur vad“, mint a szarvas, otthonos a szerényebb ligeterdőkben is; általában mindenütt, ahol élet­­feltételei megvannak, amelyek közé nem tartozik az a nagyfokú háboríttatlanság, amely nélkül a szarvas állandóan sehol sem szívesen marad meg. Mindenesetre érdekelheti a vadász mellett a természet barátját is az a téma, amelyet most, időszerűsége révén, a tollamra veszek s amelyről már annyit olvashattunk anélkül, hogy kimeríttetett volna. Én sem teszek ezúttal egyebet, minthogy egy pár mozaik részlettel bővítem az őz természet­rajzának az adathalmazát. Az őz, mint ezt minden tanult vadászember tudja, július második felében, a hónap utolsó harmadától kezdve, körülbelül három-négy héten át élvezi a szerelem örömeit, tehát ez az időszak eltart augusztus közepéig, esetleg valamivel tovább is, amire befolyással lehet úgy az időjárás meteorológiai jellege, mint a vadállomány ivararánya, amennyiben ha minden sutát kellően borítottak már a bakok, akkor a vemhessé vált suta közönye a szerelem iránt, az udvarlást is lemondásra kényszeríti. Ámde ez a kényszer gyakran csak keserves megalkuvást jelent és nemhogy rontana a vadász esélyén, hanem azt inkább még előnyösen növeli. A tüzes, erős, ki nem elégített bakok ugyanis annál jobban „ugranak“ a „hívásra“, minél kevesebb sutájuk van, tehát minél hamarabb következik el az arravaló suták meg­termékenyítése s ezzel a bakok új aszkétasága. Ahhoz eszerint, hogy a bak a „hívás“ iránt minél kevesebben érdeklődjék, első­sorban az kell, hogy ne bővelkedjék sutában, mert ahol sok a suta és kevés, vagy aránylag kevés a bak, ott nincs oka a bak­nak attól tartani, hogy suta nélkül marad, ott tehát a „hívásra“ nem is fog annyira reagálni. De mi ez a „hívás“ ?! — Lám, éppen ez az, amiben az őz természetrajza a párzás évadján annyira eltér a szarvasétól. Mert míg a bőgő szarvasbikát egy másik bőgő bika hozza ki — 139 — azonban csak átmeneti jelenség ahhoz a tömeg­pusztuláshoz képest, amelyről már megemlékeztem. Szárnyas kedveltjeink közül százezrek vesznek a tenger hullámaiba és délre vezető vándorútjukon. Hogy vonulásukon a madarak óriási tömegei pusz­tulnak el a világító tornyokon, azt csak mint rég ismert dolgot említem meg. A madarak a föld leginkább üldözött teremt­ményei. Szobában való tartásra történő fogásuk, ami napjainkban a magyar madárvédelmi törvényre való tekintet nélkül újból nekilendül, sok madárnak nemcsak szabadságába, hanem életébe is fog kerülni. Hogy ne időzzünk tovább ennél a szomorú feje­zetnél, egy örvendetes esetet is elmondok, melyet 2 évvel ezelőtt jegyeztem fel. 1917 májusában Ürbő pusztán, hol a fecskék az utóbbi években a kedvező életfeltételek mellett is feltűnően megfogytak, 2 gaz­dasági épületen 10 lakott füsti- és 35 molnárfecske fészket számláltam meg s a legtöbb új keletű volt. Ezt az esetet azzal lehetne legkönnyebben meg­magyarázni, hogy Déleurópa sok embert, aki a tömegfogdosást a legmodernebb módon űzte, katoná­nak hivatott be s így a vonuló madarakat békén hagyta. Mint e vidéknek másik örvendetes eseményét említem, hogy 2 pár gulipánt (Recurvirostra avocetta L.) láttam, amint ott kiköltött fiait vezette. Sok éve már, hogy ez a madár ott utoljára megtelepült. Néhány kis kócsag (Ardea garzetta L.) és 3 fekete gólya (Ciconia nigra L.) is az egész tavaszon ott kószált a tócsák és turjánok körül. Ideje volna, hogy mihelyt a politikai viszonyok megengedik, az arra hivatott közegek részéről oly mozgalom induljon meg, amely a mi szárnyas bará­taink, kivált az erdő és mezőgazdaságra oly nagy hasznú rovarevőknek nemcsak megóvásáról, hanem szaporodásáról is gondoskodik. A mesterséges fészek­­odvak alkalmazása, különféle bokrosok nevelése és a fészkelőhelyek kímélése bizonyára üdvös hatással lesz. E munkában szeretettel, türelemmel és kitartás­sal minden művelt laikus részt vehet. A Magyar Kír. Madártani Intézet (Budapest, II., Debrői­ út 15.), amely buzgó tevékenységével a gazdasági madártan terén manap már világhírűvé vált, bizonyára minden érdeklődőt készséggel fog szóval és tettel támogatni és a hasznos madaraknak úgy gazdasági fontos­ságát, mint a gyakorlati védelmét illetőleg felvilágo­sítással szolgálni. Óvjuk és ápoljuk, szeressük és becsüljük a madarakat, erdeink és ligeteink leg­kedvesebb jelenségeit. Ahol nem dalol madár, ott élet sincs már. Amidőn a bevezetésemben említett tárgyat most újból érintem, csak azért teszem, hogy az olvasót számos madárfaj beszerzésének nehézségeivel meg­ismertessem. Ismeretes, hogy a legtöbb állatkert az állatkereskedőkre van utalva és amit azok adnak, azt szerzik be. Egészen más a helyzet oly fajoknál, amelyek a magyar faunának vagy ritkaságai vagy jellemző alakjai, ezek tekintetében teljesen magamra voltam utalva és a tudományra nézve érdekes fajokat Recurvirostra avocetta, Linn, Gulipán 4 napos.

Next