A Természet, 1920 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1920-07-01 / 13-14. szám
Özhívás, írta : Bársony István. Amikor ezeket a sorokat írom, már július közepe van , tehát csak rövid idő választja el a magyar vadászokat attól az időszaktól, amikor a legélvezetesebb vadászszórakozások egyikében lehet majd részük. Ez az özhívás, ami egészen más, mint amikor szarvasbőgés évadján az erdők koronás urának a féltékenységét izgatja a vadász azzal, hogy a szarvasbika bőgését utánozva, a vélt vetélytárshoz közeledésre bírja rá s így a halálba csalogatja. Ámbár szomorú bizonyosság az, hogy az idén hasonlíthatatlanul kevesebb alkalmunk lesz az őzhívás élvezésére, mint amíg a régi Nagymagyarország remek erdőségeiben mindenütt urak voltunk, mégis kevésbé leszünk megfosztva ettől a vadászmulatságunktól, mint a szarvasbőgés évadjának az örömétől; mert amíg a magyar nagyvadak fejedelmének éppen az ezidőszerint elrablott területeinken van igazi hazája, addig az őz sokkalta inkább lévén „kultur vad“, mint a szarvas, otthonos a szerényebb ligeterdőkben is; általában mindenütt, ahol életfeltételei megvannak, amelyek közé nem tartozik az a nagyfokú háboríttatlanság, amely nélkül a szarvas állandóan sehol sem szívesen marad meg. Mindenesetre érdekelheti a vadász mellett a természet barátját is az a téma, amelyet most, időszerűsége révén, a tollamra veszek s amelyről már annyit olvashattunk anélkül, hogy kimeríttetett volna. Én sem teszek ezúttal egyebet, minthogy egy pár mozaik részlettel bővítem az őz természetrajzának az adathalmazát. Az őz, mint ezt minden tanult vadászember tudja, július második felében, a hónap utolsó harmadától kezdve, körülbelül három-négy héten át élvezi a szerelem örömeit, tehát ez az időszak eltart augusztus közepéig, esetleg valamivel tovább is, amire befolyással lehet úgy az időjárás meteorológiai jellege, mint a vadállomány ivararánya, amennyiben ha minden sutát kellően borítottak már a bakok, akkor a vemhessé vált suta közönye a szerelem iránt, az udvarlást is lemondásra kényszeríti. Ámde ez a kényszer gyakran csak keserves megalkuvást jelent és nemhogy rontana a vadász esélyén, hanem azt inkább még előnyösen növeli. A tüzes, erős, ki nem elégített bakok ugyanis annál jobban „ugranak“ a „hívásra“, minél kevesebb sutájuk van, tehát minél hamarabb következik el az arravaló suták megtermékenyítése s ezzel a bakok új aszkétasága. Ahhoz eszerint, hogy a bak a „hívás“ iránt minél kevesebben érdeklődjék, elsősorban az kell, hogy ne bővelkedjék sutában, mert ahol sok a suta és kevés, vagy aránylag kevés a bak, ott nincs oka a baknak attól tartani, hogy suta nélkül marad, ott tehát a „hívásra“ nem is fog annyira reagálni. De mi ez a „hívás“ ?! — Lám, éppen ez az, amiben az őz természetrajza a párzás évadján annyira eltér a szarvasétól. Mert míg a bőgő szarvasbikát egy másik bőgő bika hozza ki — 139 — azonban csak átmeneti jelenség ahhoz a tömegpusztuláshoz képest, amelyről már megemlékeztem. Szárnyas kedveltjeink közül százezrek vesznek a tenger hullámaiba és délre vezető vándorútjukon. Hogy vonulásukon a madarak óriási tömegei pusztulnak el a világító tornyokon, azt csak mint rég ismert dolgot említem meg. A madarak a föld leginkább üldözött teremtményei. Szobában való tartásra történő fogásuk, ami napjainkban a magyar madárvédelmi törvényre való tekintet nélkül újból nekilendül, sok madárnak nemcsak szabadságába, hanem életébe is fog kerülni. Hogy ne időzzünk tovább ennél a szomorú fejezetnél, egy örvendetes esetet is elmondok, melyet 2 évvel ezelőtt jegyeztem fel. 1917 májusában Ürbő pusztán, hol a fecskék az utóbbi években a kedvező életfeltételek mellett is feltűnően megfogytak, 2 gazdasági épületen 10 lakott füsti- és 35 molnárfecske fészket számláltam meg s a legtöbb új keletű volt. Ezt az esetet azzal lehetne legkönnyebben megmagyarázni, hogy Déleurópa sok embert, aki a tömegfogdosást a legmodernebb módon űzte, katonának hivatott be s így a vonuló madarakat békén hagyta. Mint e vidéknek másik örvendetes eseményét említem, hogy 2 pár gulipánt (Recurvirostra avocetta L.) láttam, amint ott kiköltött fiait vezette. Sok éve már, hogy ez a madár ott utoljára megtelepült. Néhány kis kócsag (Ardea garzetta L.) és 3 fekete gólya (Ciconia nigra L.) is az egész tavaszon ott kószált a tócsák és turjánok körül. Ideje volna, hogy mihelyt a politikai viszonyok megengedik, az arra hivatott közegek részéről oly mozgalom induljon meg, amely a mi szárnyas barátaink, kivált az erdő és mezőgazdaságra oly nagy hasznú rovarevőknek nemcsak megóvásáról, hanem szaporodásáról is gondoskodik. A mesterséges fészekodvak alkalmazása, különféle bokrosok nevelése és a fészkelőhelyek kímélése bizonyára üdvös hatással lesz. E munkában szeretettel, türelemmel és kitartással minden művelt laikus részt vehet. A Magyar Kír. Madártani Intézet (Budapest, II., Debrői út 15.), amely buzgó tevékenységével a gazdasági madártan terén manap már világhírűvé vált, bizonyára minden érdeklődőt készséggel fog szóval és tettel támogatni és a hasznos madaraknak úgy gazdasági fontosságát, mint a gyakorlati védelmét illetőleg felvilágosítással szolgálni. Óvjuk és ápoljuk, szeressük és becsüljük a madarakat, erdeink és ligeteink legkedvesebb jelenségeit. Ahol nem dalol madár, ott élet sincs már. Amidőn a bevezetésemben említett tárgyat most újból érintem, csak azért teszem, hogy az olvasót számos madárfaj beszerzésének nehézségeivel megismertessem. Ismeretes, hogy a legtöbb állatkert az állatkereskedőkre van utalva és amit azok adnak, azt szerzik be. Egészen más a helyzet oly fajoknál, amelyek a magyar faunának vagy ritkaságai vagy jellemző alakjai, ezek tekintetében teljesen magamra voltam utalva és a tudományra nézve érdekes fajokat Recurvirostra avocetta, Linn, Gulipán 4 napos.