A Természet, 1920 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1920-06-01 / 11-12. szám

Előfizetési ára egy évre 48 K, félévre 24 K. ♦ Egyes szám 3 K. ♦ Megjelen minden hó 1- és 15-én SZERKESZTI: RAJTSITS EMIL KIADJA: BUDAPEST FŐVÁROS ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTJE XVI. ÉVFOLYAM XI.-XII. SZÁM 1920. VI. 1.—15. AZ ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL A nagyvárosi fasorokról. Különös tekintettel a fővárosi fasorokra. Irta : Rade Károly fővárosi kertészeti igazgató. A városi zajtól, füsttől és romlott levegőtől mene­külő polgár jó időjáráskor különös szeretettel fel­keresi az ózondús erdőket vagy annak hiányában a befásított árnyékos helyeket, mert ott a fák zöld lombja alatt az árnyékban üdülést és pihenést talál. A lombos fákkal kapcsolatos gyönyörűség és kellemesség magával hozta azt a régi és szép szokást, hogy az erdőink gyermekeit — a fákat — minél nagyobb számban a városba is ültessék. így keletkeztek annak idején a városi parkok, befásított terek és fasorok, amelyeknek egyúttal még az a feladatuk is, hogy a város merev architeck­­túráját harmonikusan ellensúlyozzák, ami által az erdőknek az emberi lelkületre ható kellemes tulaj­donságait bizonyos mértékben a város háztengere közé is behozzák. A városi fák, mint eredetileg a szabad természet­nek a gyermekei, azonban a városban olyan akadá­lyokat találnak, hogy egészségük és fejlődésük már eleve is kérdéses, válságos. A legnehezebb sorsuk van a városi fasorok sor­sára kerülő fáknak, különösen pedig azoknak, amelyek a modern belváros aszfaltburkolata közé kényszerí­tünk. A következő szerény soraim tehát csakis a városi sorfák sorsát ismertetik. A sorfák mint élő és lélegző növények termé­szetüknél fogva por- és füstmentes tiszta levegőben gyarapodnak, a városba való elhelyezésükkel azon­ban éppen az ellenkező helyre kerülnek. Az erdőben vagy a szabad természetben növekedő fák termő anyaföldjükben akadály nélkül gyökeresedhetnek és szabad fejlődésükhöz szükséges tápanyagot keres­hetnek és találhatnak. A városi utak mellé ültetendő fáknak szánt földet ugyan szintén javítják egy néhány köbméternyi területen, de mivel a fa gyökere a föld­ben körülbelül ugyan­olyan körben és határban ipar­kodik szerteszét nőni, mint a fa koronája a levegő­ben, könnyen érthető, hogy a korlátolt mértékű fagödörbe hordott termőföld csakis a fa fiatal éveiben elegendő. A javított földgödör határain túl fejlődő és távolabb elágazódó gyökerek legtöbbnyire csak építő­törmelékbe, murvába vagy ami még rosszabb, fel­töltés idejében oda került mérges, ártalmas szénsalak stb. anyagokba kerülnek, miáltal természetes fejlő­désük, sőt egészségük is veszélyben forog. A fák ilyenkor v­agy nem fejlődnek, vagy pedig megsárgul­nak megbetegednek. Az erdőben növekedő fák gyökerei az erdő szabad talajában a természetes csapadéknak jóságát, legyen az eső, hóvíz vagy harmat, teljes mértékben élvezik, de a föld szellőztetése is biztosítva van az erdő porhanyós és laza földjében. A fák ellenségei­nek, a rovarok, hernyók és peték pusztításáról pedig a számtalan erdei madár gondoskodik. Az említett természetes előnyöket a városi sorfák nélkülözik. A keményre taposott vagy aszfaltozott utakba ültetett fák nem élvezhetik a talajszellőztetés­nek jó hatását, sem pedig a még szükségesebb ter­mészetes csapadékot. A természetes esővíz a keményre taposott úttesten vagy pedig a fa közvetlen környé­kén az aránylag igen kis vasrácson keresztül oly csekély mértékben juthat a fa gyökeréhez, hogy az egyáltalában nem számít. A téli havat pedig a

Next