A Természet, 1921 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-01 / 1-2. szám
1920/21. Évfordulón. Vérgőz, halálos párák opál peremétül Napok tengelye reszket, fénye elsötétül. . . A sárban, szennyben nyüzsgő hangyafaj Vonaglik — s zeng fönn sphaera, égi kar . . . Örökből pattant, fullánkos Idő Nem hall, nem lát, — fonalat egyre sző . . . Telik, csobban, szikrázik a pohár, Kavarog benne, ugrál, forr az ár .. . És villanását mindenki lesi, Máért a holnapot elengedi . . . Oh öröklét! . . . Szárnyas, forgó idő! — Melynek semmi a múlt és a jövő . . . Lebedve miriád élet fogan, Benned van, ami elmúlt, ami van . . . Mi néked szív, öröm, vagy gyötrelem. Mi ami történik a tereken ! ? . . . Mi neked születés, mi a halál!? — A te trónod öröktől fogva áll . . . Oh könyörtelen ! — mi az teneked, Hogy elvesznek országok, nemzetek . . . - 2 - Adatok a budapesti állatkert élősködőfaunájának ismeretéhez. IV. Külső élősködők. Irta: Kotlán Sándor dr. A házi- és vadonélő állatok élősködő-faunájának nem csekély kontingensét az ú. n. külső élősködők teszik ki. Ezek közt állandó (stationar) és időleges (temporar) élősködőket szokás megkülönböztetni. Az előbbiek, a szőkébb értelemben vett, valódi paraziták, a gazdaállatok különböző faja szerint különböző és egymástól részben eléggé távoleső csoportokba tartoznak. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy minden állatcsoportnak bizonyos határok közt, amint ezt már a belső élősködőknél is kiemeltem, úgyszólván a saját speciális külső élősködő faunája is van. Ismeretes pld., hogy a halak kültakaróján a növényi és a legalsóbbrendű állati parazitáktól (protozoa) eltekintve, részben szívóférgek (Gyrodactylus, Diplostomum, Piscicola), részben pedig apró rákok [Crustacea (Copepoda, Branchyura)] élősködnek s nagy számban való jelenlétük esetén gyakran nem csekély veszteségeket is okozhatnak édesvízi halaink közt. A magasabb rendű állatok, nevezetesen madarak és emlősök kültakaróján, a bőrön kevés kivételtől eltekintve leginkább az ízeltlábúak (Arthropoda) különböző alcsoportjaiba tartozó állatok élősködnek. Ezek közt főleg két csoport bír nagyobb fontossággal, nevezetesen az atkák és a tetűfélék. Az előbbiek a pókfélék (Arachnoidea) közé tartoznak s egy részük, az u. n. rühatkák (Sarcoptidae, Demodicidae, Gamasidae) apró, szabad szemmel alig észrevehető paraziták. A másik csoport, a tetüfélék, az Insecták közé tartoznak és közülük két csoportot emelünk ki, ú. m. a szőr- és tolltetveket (Mallophaga) és a tulajdonképeni vérrel táplálkozó tetüféléket (Siphuncucita). E két csoportba tartozó rovarokat a régebbi szerzők (Leach, Denny) közel rokonoknak minősítették; az újabb szerzők véleménye erre nézve részben bizonytalan, részben egymásnak ellentmondó (Enderlein, Mjöberg). Bizonyos morphológiai hasonlóságok, melyek e két csoport egyes képviselői közt kétségtelenül fennállanak, arra látszanak utalni, hogy az emlősök tetvei már korán kiváltak a Mallophagák csoportjából s phylogenetikailag ez utóbbiakra vezethetők vissza (Mjöberg). Szőr- és tolltetvek. (Mallophaga) A szőr- és tolltetvek, mint a nevük is mutatja a kültakarót képező szőrzeten, illetőleg tollakon tartózkodnak és a hámképződmények törmelékeiből (elhalt hámsejtek, toll- és szőrtörmelék) táplálkoznak. Ennek megfelelően szájszerveik rágásra vannak berendezve. Az újabb vizsgálatok azonban azt igazolják, hogy egyes fajok (Menoport, Ricinus) bizonyos körülmények közt a vérrel való táplálkozást sem vetik meg, így Strindberg a varjukon élő Ricinus uncinosus és Menopon mesoleucum emésztőcsatornájában vért is talált. Magam a tyúkon oly gyakran található Menopon pallidum II. emésztőcsatornájában oly nagy mennyiségben találtamvért, hogy az már szabad szemmel, a potroh sötét vörös színeződése által is felismerhető volt. A Physostomum-genusról pedig már régtől fogva ismeretes, hogy emésztőcsatornájában vér is található, olykor kizárólagosan, ami bizonyossá teszi, hogy ezen genus képviselői szintén képesek gazdájuk vérével táplálkozni. A szőr- és tolltetvek káros hatása azonban főleg abban nyilvánul, hogy mozgásukkal állandó viszkető érzést és nyugtalanságot váltanak ki, ami az állatokat az éjjeli pihenéstől is megfoszthatja s ilyen módon lassan bekövetkező lesoványodásra, senyvességre adhat okot. Az elerőtlenedett, senyves állat pedig a viszketést okozó tetűk keresésében és irtásában is kevesebb ügyességgel és eréllyel rendelkezik, aminek végeredménye ezeknek nagymérvű elszaporodásában áll. Különösen a nem megfelelő életviszonyok (homok-, porhiány) közt tartott baromfia- Az első — fürj! — Gyermekkori vadászemlékeimből. — Irta : Gelsei Biró Zoltán. Hat éves koromban már kölyökvizslát dreszkozgattam boldogult édesapám ősi kúriáján , a veszprémmegyei Páltelek pusztán. Tudtam, hogy nem szabad kényeztetni, elrontani, fölöslegesen játszani vele, kétlábra állítani és olyan produkciókra tanítani, mint a pudli kutyát szokták. A vizsla nemes, értékes, intelligens és hasznos vadászállat. A vizsla nem kutya, hanem „vizsla“. A kölyökvizslának nem cukor kell, hanem legföljebb nyúlláb. Az is már csak hat hónapos korában, azért, hogy megszokja a vadszagot. Eleinte jó a rongylabda is. Előbb eldobni kis távolságra, elhozatni vele szépen és mikor apportírozza, lenyomni a két hátsó lábára, hogy úgy adja oda, készségesen, gyöngéden, örömmel, ülve. Azután megsimogatni, megdicsérni érte, ha ezt szépen megcsinálta. Azután eldugni, hogy keresse meg. Fokozatosan rejtettebb helyekre, hogy megtanulja az éles, finom szimatot. — Such schön! Alo such schön ! Weiter schön! Pszt! Brrr! Ekkor megtalálta a vadat. Ráugrik, felkapja. Most már: — Apport schön ! Németül egy szót se tudtam, ma sem mernék vizsgázni belőle, de ezeket már hat éves koromban kívülről tudtam. KISS DEZSŐ.