A Természet, 1923 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-15 / 1-2. szám
MAGYAR JÖVŐ E gy év lezárva. Újba nyíló ködös, zimankós, téli hajnalon Álomtalan heverek izzadt párnán És a múltra s jövőre gondolok . .. És míg távolról bús harangszó Hallszik, — hangi köröttem zsonganak, Szegény szívemben, bús agyamban, Fájó érzelmek, — gondok izzanak . . . Szerény kis éltem szürke útján Lépkedve, alig aggaszt a jövő, Úgy történt minden, amint kellett, Úr akarata nem kerülhető, Újév kezdetén tágra nyílt szemekkel Az aggaszt, az bánt, arra gondolok, Mi lesz szegény Hazámmal, Nemzetemmel, De mélyen érzem, hogy magyar vagyok... Hazám, Hazám, ha összeszámlálhatnám Minden igaz, hűséges jó fiad. Várj’ hányan lennénk, mennyien maradnánk. Hová tűnne a léha, zagyva had! ? . . . Meg bírnánk óvni minden bajtól, vésztől Azok, akik Melletted maradunk, Vagy Veled együtt hullanánk a porba. Temetve Téged s Véled önmagunk! ? . . . 1923. Óh jaj minékünk, a viszálykodóknak. Mit hoz reánk a közelgő jövő. Az újév, melynek legelső napfénye Bús felhő szélén most remegve jő .. . Mi lesz velünk, javul-e nagysokára Gyász sorsunk, óh felenged-e a fagy, Mely minket, álnok, vad, viharzó tenger Kicsiny szigetét zord prédára hagy ! ? . . . Kolduljunk, időre bűnbánatra járjunk Mi, a világ legbüszkébb nemzete, Aki előtt remegtek egykor S kit nem győzött le soha senkise, Mit kell tennünk és mivel érdemeltük, Hogy ez jön sorsunk, hogy ezek levénk, Van-e még csillag pisla kis sugára, Mely reményt nyújtva juthatna elénk! ? . . . Nincs, nincs, — de van, egy, egyetlen, örök. Ami volt, van, el nem múlik soha. Mely áll szilárdan és megdönthetetlen A végtelenig, — mint az Úr maga . . . Parányi férgek, nyomorult parányok Véges, elkábult, hiú kis esze Le nem döntheti az Ő alkotását, Hisz ez a nagy Mindenség tengelye . . . Elhalványult bár, de egy kis sugára Áthatol már sötét felhőn, ködön És első bizton ez előfutárra A Nap, az Élet, égi fényözön . . . Újév reggelén, bár szürke az ég És magyar lelkem gondok űzik, marják. Bizton érzem, hogy nem tart így sokáig És győzni fog a szent, örök Igazság!.. . KISS DEZSŐ - 2 De ha ... s ezt fájó szívvel szintén papírra kell vetnem ... a magyar kultúrát is cserben hagyjuk, megvonva tőle a csekély áldozatot is, úgy ... elvesztettünk mindent . . . „S a sírt, hol nemzet sülyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászkönyül.“ (Vörösmarty) „A nagyszerű halál“ már kísértette és sajnos, kísérti meg nemzeti életünket, de hogy a nagy költőnk keserű jóslása be ne következzék, áldozzon minden magyar nemzeti kultúránk oltárán, hogy az alvilági tagadás szelleme el ne olthassa magyar kultúrfölényünknek még fényesen lobogó fáklyáját . . . Élesszük a lobogó fáklyát, nehogy elaludjék ... és nemzetünkre az örök sötétség ne boruljon. Raitsits Emil: Téli álom az állatok világában. Irta : Kutassy Endre dr. Még néhány hónap s enyhe szellők hajtogatják a rügyező fák ágait, a mezőkön, a színtelen tarlókon itt-ott zöld folt tűnik elő, majd felhangzik a madárcsicsergés s az enyhe déli napfényben siető rovarok és fürge gyíkocskák futkároznak, a szántóföldeken megjelennek a hirtelen eltűnő apró emlősök árnyai, mind több és több élettel lesz tele a rohamosan zöldülő szántóföldek lapálya, a folyamok s tavak megenyhülő vize s a hegységek erdőrengetegei. Mintegy varázsütésre újra megelevenedik a föld felszíne. Honnan került elő az élőlényeknek ez a forrongó, rohanó mirriádja, hol voltak, mikor téli viharok dúltak az erdők százados fái között, mikor hóviharok szántottak keresztül a kopár tarlókon, amikor nem nyújtottak menedéket a dermesztő hideg ellen még az emberek kőházai sem s mikor úgylátszott, kipusztult minden élet a kihűlő föld hátáról. A tavasz és a nyár millió és millió jelentékeny és jelentéktelen, félénk és bátor állata mind átélte ezt az időt, csak bölcsen, az ősöktől öröklött ösztönök alapján elmenekült a természet dühe elől s élőlényekkel, tavaszi ébredésre váró tetszhalott pihenőkkel voltak tele a folyók és tavak iszapja, a föld belseje, a hegységek barlangjai s sziklaüregei és a százados fák odvas repedései. Az alsóbbrendű állatok, köztük a rovarok jórésze is befejezi rövid életét a természet őszi elmúlásával s utódaik pedig lárva és báb állapotban teljesen megdermedten s jól elrejtve várják a tavaszi ébredést. A halak, békák és más kétéltűek a tavak és folyók fenekén az iszapba túrják magukat s a gyíkok is igyekeznek olyan mélyre hatolni a föld belsejébe, ahol a halálos fagytól megmenekedhetnek. Az említett állatok azonban változó hőmérsékletűek, nincs állandó testmelegük, hanem minden adott esetben a környezet hőmérsékletét veszik fel. Az előbbi körülmény folytán, ha valami váratlan, hirtelen fordulat áll be a téli időjárásban, újra megkezdik életműködésüket s a téli dermedtségnek hirtelen életerős mozgásra való átváltozása az a körülmény, amely a téli álom szempotjából megkülönbözteti ezen alacsony szervezeteket a melegvérű emlősállatoktól. Mi is tulajdonképpen a téli álom? A téli álom nem más, mint a szervezetek védekezése a hideg, a megfagyás gyilkos hatása és az élelemhiány ellen.