A Természet, 1926 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1926-01-15 / 1-2. szám

A TÁRÓ ÉS A BANÁN. A sajnos nagyon rövid idő alatt megszűnt, „A Műveltség“ című ismeretterjesztő folyóirat első számában, Biró Lajosnak „Élő kőkorszak és művelt­sége“ című közleményéhez — a 8-ik lapon — szép ábrát találunk mellékelve, amelynek címe „Banánéval és táróval beültetett föld Ajguineában“. Az említett közlemény szövegében eme ábrára nincsen semmi­féle hivatkozás sem. Aki e képet felületesen meg­tekinti, azt mondja, szép trópusi természeti felvétel. Aki nagyobb városokban élt, vagy megfordult európai kikötővárosokban, legalább is a banánt ismeri, de legfeljebb csak mint csemege jelenik meg lelki szemei előtt. A tárót azonban bizonyára nem tudja hova tenni. Pedig mind a banán, mind a táró van olyan fontos számos trópusi vidék népességére nézve, mint az európai lakosságra a burgonya és a búza, lévén mind­kettő az említett vidékek lakosságának igen fontos, hellyel-közzel majdnem egyedüli tápláléka. A táró az ehető gumósnövényekhez tartozik. Ezek közül ismertebbek az Amerikában Maniók (Manihot utilissima) nevezetű, az édes burgonya vagy batát (Ipomaea batatas) a gamgumó vagy igname (Dioscorea batatas, D. sativa és alata). Ez utóbbi mellett igen fontos szerepe van egy az Arumfélékhez hasonló növény gumóinak, amelyet Polinéziában tárónak, Nyugat-Afrikában pedig Dinde-nek neveznek. Latin neve Colocasia antiquorum. Az esős évszakban és a száraz időszak első felében úgy a Polinéziáikra, mint a nyugatafrikai partvidékeken élő négerekre nézve a legfontosabb szántóföldi termék. A maláji archipelágusban, Kelet-Ázsiában egészen Japánig, Dél-Arábiában, Egyiptomban és Kelet-Afrikában a táró művelése nagyon el van terjedve, habár sehol sem szerepel mint főműveleti növény. A táró többéves növény, hosszúnyelű, szívalakú széles levelekkel. Virágzata bunkószerű, 15 cm. hosszú, amelyet nagy hüvely ölel körül. Gyökér­gumója kerekded, majdnem fejnagyságú, amely mellett a gyökér nyakán még apró leánygumók fej­lődnek. A gumók színe kívül fehér, sárgás, vöröses, vagy ibolyaszínű, de belül mindig fehér színű és keményítődús. 21h°/o fehérjét és 15% keményítőt tartalmaz. Nyersen nem fogyasztható, miután valaminő csípős alkotórészt tartalmaz, amely azonban a főzés vagy megpörkölés alkalmával eltűnik. Forró köveken pörkölik, vagy hamuban megsütik. Különféle módon elkészítve úgy fogyasztják, mint nálunk a burgonyát, legfőképpen tárószeletek alakjában pirítva. A levelek­ből, miután belőlük a vastagabb ereket eltávolítot­ták, főzeléket készítenek. Megfőzve, mint zöldséget fogyasztják. A tárót hazánkban is meghonosítani kívánták. Surányi János (Kísérletügyi Közlemények 1916. évi 19. kötet I-fő füzet 36—38. lap) végzett vele a termesz­tési kísérleteket. Ezek eredményei szerint, a mi ég­hajlati viszonyainknál a mezőgazdasági kultúra számára nem bír értékkel. Ugyancsak kísérletezett előbb megnevezett szerző (U. o. 42—49. lap) az édes­burgonyával is (Spomaea batatas), a batáttal. Végleges ítéletet eme növénynek hazai viszonyaink közötti termesztése lehetőségéről nem mond, mert az említett kiadványban közölt kísérleteinek csak előkészítő jelentőséget tulajdonít. Kísérletei folytatását a háború gátolta meg. YPi­ Xiv XXII. ÉVFOLYAM I.—II. SZÁM 1926. 1. 1.—15. AZ ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL. SZERKESZTI: RAITSITS EMIL DE KIADJA: BUDAPEST FŐVÁROS ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTJE­I NŐ ELŐFIZETÉSI ÁRA FÉLÉV­RE 30.000 KORONA NŐ ^ Ж

Next