A Természet, 1932 (28. évfolyam, 1-24. szám)

1932-12-15 / 23-24. szám

— 267 Példaképen felsorolom, hogy Berlin (Postdammal együtt) 4,000.000 lakosának ................................................... 2.260 hektár Hamburg 1,000.000 lakosának ............................... 500 , a Rajna melletti Köln 750.000 lakosának......... 800 « Drezda 650.000 lakosának........................................ 510 « Boroszló 600.000 lakosának pedig ...................... 560 « díszkert és sétányterülete van. Mellékesen még megemlítem, hogy a sokszor emlegetett londoni Hyde Park (a Kensington Gardennel együtt) ....................................................... 250 hektár a berlini »Tiergarten« (Berlin városligetje)......... 260 « a müncheni »Englischer Garten« .......................... 240 « a drezdai »Grosser Garten«........................................ 160 « a budapesti Népliget ................................................. 112 « a budapesti Városliget pedig ................................. 100 « terjedelmű A fenti adatok igazolják, hogy Budapestnek az európai nagyvárosokhoz viszonyítva arányos a sétány területe. A baj inkább ott nyilvánul meg, hogy Budapest legnagyobb díszkertje, a Népliget, kedvezőtlen fekvése miatt nem elég látogatott, sőt sok budapesti lakos előtt ismeretlen is. A szökőkutakkal, a nagy tóval, a virágágyak tömegével ékeskedő és sok szórakozást nyújtó Városligetet a közönség már csak azért is sűrűn látogatja, mert a város lüktető életéhez, forgalmához közel esik. Budának nincsen nagy díszkertje, mégis gazdagabb a zöld pihenőkben, mert a budai vonzó hegyvidék erdei kárpótolják. Ismeretes, hogy a Schmidt Miksa-féle telkeknek díszkert céljára való rendezését sok tárgyalás után mégis elejtették, mert indokolatlan lett volna olyan helyen díszkertet építeni, amelynek közelében erdő van. Közismert dolog az is, hogy nyilvános díszkertjeink és sétányaink az úgynevezett proletáruralom következtében majdnem teljesen elpusztultak, amikor 20.000 nagy fa és valamennyi sétánypad a csőcseléknek esett áldozatul. A hét évig tartó kertöntözési tilalom folytán a pázsitterek és a kényesebb növényzet kiszáradtak. A nagy fáknak és cserjéknek is csupán egy része maradt meg, és nem volt Budapesten sétány vagy pázsittér, amely a teljes pusztulás képét nem nyújtotta volna. A fővárosi kertészetnek tehát elsősorban az újjáépítés munkáját kellett elvégeznie, amikor a díszkerteket sétányokat és pázsittereket újraalkotta és minden évben a sorfák ezreit ültette el. A főváros nyilvános díszkertjeinek és sétányainak mai állapota tehát fiatalkeletű, alig tízéves. Kiegészítésül Budapestnek fákkal beültetett utcáiról is meg kell emlékeznem, amelyek közül 251 utca 50.000 sorfával a pesti oldalra és 214 utca 55.000 sorfával a budai oldalra esik. Dicsekvés nélkül mondható, hogy Budapest díszkertjei és sétányai európai szívonalon állnak. Fasoraink azonban nem mindenhol kifogástalanok. De ennek nem a fákat ápoló kertész az oka, hanem főképen a város modern berendezései és a nagyvárosi forgalom. Nagyon sokat szenvednek a nagyváros háztengerének aszfaltos utain elültetett fák, amelyek nem ritkán már a nyár derekán lomb nélkül vannak, éppen akkor, amikor mindenki a fa árnyékát keresi. Hogy ez miért van így, arra könnyű felelni : hiányzik az erdei ózondús levegő, a porhanyós föld, a természetes harmat, az eső- és hévíz nyirkossága. A többnyire törmelékkel feltöltött városi úttestben a gyökerek nem találnak megfelelő táplálékot, és a kikövezett, aszfaltozott vagy keményre taposott járdák felfogják a nyirkosságot és megakadályozzák a levegőcserét. Annál több jut a szenvedő növényeknek a porból, füstből, a benzingázokból és a fővárosnak tisztátalan, rossz levegőjéből. A járdán álló fáknak gyökereit minduntalan megbolygatják a különböző üzemeknek munkásai, akik a járda alatt, vagy a járdán elhelyezett különféle kábeleket, gázcsöveket, oszlopokat és nyilvános lámpákat javítják. A fa koronája sem fejlődhetik szabadon, mert fölötte és mellette a távirdakábel, különféle lámpák, reklámoszlopok, címtáblák, ablakok és még egyéb hasonló akadályok gátolják a fa természetes fejlődését, amiért koronáját vissza kell nyesni. A sorfák törzsének épségét ezenkívül a ló- és kecskerágás és a kocsisúrlódás is veszélyezteti. Ilyen körülmények között nem is lehet csodálni, hogy a sorfáknak nagy része beteg, sértett és fejlődésre képtelen. Vigasztalásul ugyan elmondhatjuk, hogy a túl korai nyári lombhullás nemcsak nálunk, a mi tikkasztó, forró, száraz éghajlatunk alatt tapasztalható, hanem megtörténik más nagyvárosokban is. így például 1929-ben láttam, hogy a párisi Boulevardok fáin, de még a büszke Avenue des Champs- Élysées fáin is már augusztus elején csak igen kevés lomb volt. A gépjárműveknek sok benzinpárologtatása a nagyvárosoknak amúgy is rossz levegőjét még csak jobban megrontja, és a tapasztalat végeredményben azt bizonyítja, hogy a nagyvárosoknak jelenkori berendezései és a sorfák fejlődésének feltételei nem igen férnek össze. BÁRSONY ISTVÁN „IRODALMI BIKÁI“. (Vége.) Lóhegy. (1924 szeptember 23—27.) Gyönyörűséges öt nap! Érdekességre nézvést semmiben sem maradt mögötte az eddigi, őszi aranyosnapoknak. Sőt az »arany«-ból sok is volt, mert kánikulai melegben, forró napsütésben, aranysugarak csókjaitól ugyancsak izzadtan, állandóan ingujjra vetkezve, még a cserkészeteimen is. Négy éjszakát töltöttem a Drassekunyhóban, a Glázermádok alján. Csudaszép éjszakák! Négy felségesen hangulatos napja a magánynak az erdők közepén. Ez az én igazi életem. De az első év, amikor az »irodalmi bika« nem került terítékre. Elhibáztam. A hetedik cserkészetemig nem jutottam lövéshez és már csak a nyolcadik volt hátra. Az egyetlen, még lehetséges alkalmat ritka körülmények között már nem akartam elmulasztani és — szerintem 300 lépésről, Hajabács Károly uram szerint jóval messzebbről — hibáztam. De tartsunk rendet. Első este, 23-án, keddi napon Hajabács maga vezetett. A Homokbércen kezdett bőgni egy jó bika, de az idejében való odajutást hátráltatta egy csapos bikácska, amely előttünk maszatolt. Elkésve jutottunk a bérc alá, akkor már kint voltak a suták és csakhamar jelentkezett a szép bika is, amely hajszolta őket, folyvást jól bőgve. Már sötétedett, de megközelíteni nem lehetett. No, majd talán hajnalban. Vadászember tervez . . . Diana végez , hajnalban a Homokbérc üres volt. Egy jó bika bőgött a Kis-Inóc derekán, egy gyöngécske a Bársony-állás táján. Este az inóci kezdte a kántálást, arra cserkésztünk Hansival. Folyvást nagy sűrűségben bőgött, állandóan nyomában voltunk, néha alig 30 lépésnyire tőle. Puskámat minduntalan lövésre emelve, vártam, hogy valahol kilépjen. Hiába! Ránk sötétedett, le kellett róla mondani aznapra, de a cserkészetem mégis remek volt. Hajnalban a Kis-Inóc tetejére cserkésztem, oda, ahol a tavalyi »irodalmi bika« ravatalra került. Gyönyörű kép, de vad sehol. Tűrhetetlenül meleg napok, rengeteg apró légy, a szarvas mind a sűrűségbe menekült előlük. Csak a Lóhegy sűrűiből hallatszott bőgés, erős bikának kellett ott tanyázni.