A Természet, 1936 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1936-10-15 / 10. szám

bizonyítják, az egész test egyenletesen sötét árnyalatot mutat, mert a felsővilágítás miatt a hasa sötétebb, a háta pedig világosabb lesz a valóságnál, vagyis a hátának és hasának színe összeolvad oldalának színével. Tehát a sötét szín is visszaveri a fénysugarakat. Ennek igazolá­sára Ward a compót egy teljesen üvegből készült meden­cébe helyezte és kísérleti tavában három lábnyi mély­ségbe süllyesztette, így figyelte és fényképezte üveg­falú megfigyelő helyéről. A képen a compó minden testrésze teljesen egyenlő árnyalatúnak látszott. Ezután a medencét emelte annyira, hogy az három ujjnyira volt a víz színe alatt s ekkor a hal fekete háta a reá eső sok fénytől csaknem egészen fehérnek látszott. Ebből a kísérletből az következik, hogy az egyöntetűen árnyalt hal csak az egyenletes hátterű vízben van megvédve, ha ellenben magasabb rétegbe kerül, már könnyen lesz zsákmánya ellenségeinek, mert valamelyik testrészének színe eltér a környezettől. Sok hal, amely kövek, sűrű növények vagy sziklák között él, nemcsak általános színével alkalmazkodott a környezethez, hanem testén foltok, vonalak, rajzok is vannak, amelyek segítségével még könnyebben elrejtőzik. Ward az összes ilyen mintázatokat két csoportba sorozza : 1. pontok és foltok a sziklák, kövek között élő halakon, 2. sávok, vonalak a növényzet között élőkön. Az első csoportba tartozik a kövi­ csík, ezt, ha a kövek között készítünk róla fényképet, miként azt Ward tette, a képen csak hosszas keresés után lehet fel­fedezni. A másik csoportba tartozó halakra jó példa a sügér. Ha élőb­ől jövő fényben fényképezzük, jól látszik a világos hasa, sötét háta­s oldalán az öt vagy több csík. Felső világítás mellett, miként a szabad természet­ben, fehér hasa és sötét háta egyenlő színárnyalatú lesz az oldalával, vagyis az egész hal egyszínűvé válik. Ez maga a halat talán még nem rejtené el eléggé, mert olyan egyszínű foltot ad, amelyet a növényzet többször megszakít. Miután azonban a sügér testén is vannak csíkok, az egész színfolt feloldódik és egybeolvad, mint­egy szétfolyik a környezetben. Ha a növényzet között álló sügért a víz alatt akár csak egy méterről fényképezzük, a képen éppen úgy kell keresni, akár a nyuszikat a gyermek-képeslapok találós rajzain. Ward elmondja, hogy sokat figyelte a nád között úszkáló sügéreket és határozottan álltja, hogy bizonyos mélységben, ha a sügérek nem mozogtak, körvonalaikat már alig tudta meglátni, mert teljesen összeolvadtak a környezettel s a halak lassú elmozdulásakor csak néhány ide-oda mozgó sávocskát látott, amelyekről azt is gondolhatta, hogy azok a víz mozgása miatt imbolygó nádszálak, vagy más növények részei, árnyékai. Ha m­ár a sügérről beszélünk, emlékezzünk meg néhány szóval a sügér külön tudományáról is. Mi, horgászok, jól tudjuk, hogy azok a sügérek, amelyeket nádasból, sűrű növényzetből fogunk ki, egészen más színezetűek, mint a szabad vízben tanyázók. A sügér tehát nemcsak pillanatokra alkalmazza színét a környe­zethez, hanem állandó tartózkodási helye szerint is színeződött. A pillanatnyi színváltozás azonban, amelyről már előbb szóltunk, még a sügér kedélyváltozásait is láthatóvá teszi. Mert a halaknak is van kedély­változása. Ezt sok hal nemcsak testtartásával, mozgásával, különböző állásokkal tudja érzékeltetni, hanem, miként a sügér is, hirtelen színváltozásokkal is. Már említettem, hogy Ward éppen ezeket a jelenségeket vizsgálta a sügéren és kísérleteinek eredményét pompás fényképeken örökí­tette meg. Ezeken a csodálatos fényképeken jól látni, hogy a sügér úszóinak különböző állásával a félelmet, aggodalmat, hirtelen ijedtséget, a halotthalványságig ki tudja fejezni. A teljes nyugalomban a fenéken ülő sügér teste a farkúszóra és a hasúszókra támaszkodik, a többi úszója a zebracsíkos testhez simulva alig látszik. Ha a medencét kissé meglökjük és a sügér a háborgatást észreveszi, második hátúszóját felmerevíti. A második, harmadik lökésre a sügér komolyan megijed és a fenék­ről felemelkedik, többi úszóját is felmerevíti, kopoltyú­fedőit kifeszíti és a félelemtől annyira elhalványul, hogy zebracsíkjai még jobban látszanak. Két-három percig áll így, majd szemét aggodalmasan forgatva, lassan, óvatosan tovaúszik. Egész testtartásán látszik az aggodalom, mert elhalványodásával egyszerre bizonyos védelmi állásba helyezkedik, vagyis első hátúszójának tüskéit fel­merevíti, tudva azt, hogy ezek a kemény tüskék valóban jó védelmi eszközök. A csuka is remek példa arra, hogy a hal színezete és mintázata miként változik meg a környezet szerint. Sőt még azt is tanulmányozhatjuk rajta, hogy színe a korral hogyan alkalmazkodik a környezethez. A fiatal csukán több a fénylő, sárga sáv, ezek jól meg­védik és elrejtik, amikor a nád között lapul, így könnyen szerez zsákmányt és ellenségei sem látják meg. Amikor azonban már nagyobbra nő, a sárga festéksejtek alkotta sávok bőréből eltűnnek s testén inkább nagyobb foltok alakulnak ki, mert az ilyen nagyobbacska csuka már nem heverészik a nád között, közel a fenékhez, hanem ereje tudatában a szabad vízbe költözik. Ott pedig a foltos mintázat véd jobban, a sárga világító sávok csak árulói lennének. A mi vizeink feneke, a kövek, sziklák sötétek, ezért fenéklakó halainkat a sötét színek védik jól, ha azonban a forró égövi tengerek csodaszínes világára, a sok nap­fényre, a pompás színű moszatnövényzetre, a szivárvány minden színét utánzó korallzátonyok erdejére gondo­lunk, megértjük, hogy miért találjuk éppen ezeken a helyeken a legcsodálatosabb színű halakat. Ott a hal­világ a színekben annyira tobzódik, hogy egy cseppet sem marad el a világ bármely pillangójának, vagy leg­­pazarabb virágainak színei mögött. Nálunk nem található, de már Németországban él egy félszegúszó hal (Pleuronectes), egy tányérszerű lapos állat, amely környezete színeinek csodálatosan finom utánzásával túltesz még a híres kaméleonon is. Ennek a bőre is tele van alakjukat változtató festék­testekkel és sejtekkel, ezek segítségével annyira bele tud olvadni a környezetbe, hogy egy nagyobb akváriumban is sokszor alig lehet megtalálni. Summer a nápolyi akváriumban sokat kísérletezett ezzel az állattal oly módon, hogy különféle mintázatú papirost tett a medence fenekére, az új színű környezethez a hal percek múlva pompásan alkalmazkodott. Miként már említettem, ez a működés teljesen független az állat akaratától s a szem által felfogott fénybenyomások indítják meg a folya­matot. Az elmondottakból világos, hogy a hal színezete nem véletlen, a legszorosabban összefügg azzal, hogy milyen vízrétegben, milyen megvilágítás mellett, milyen színű környezetben él.

Next