Természetbarát, 1938 (26. évfolyam, 1-4. szám)

1938-01-01 / 1. szám

természetbarát ШШШЯШШШШШШШШЯШЗ A magyar tavasz bevonulása Tél és tavasz, hét örök ellen­ség. Minden évben újra kez­dik a birkózást. Kezdődik a küzdés február végén és csak május második felében ér vé­get. Egyik is, másik is egész se­reg jó és rossz embert mozgó­sít. A jók a tavasz, a rosszak a tél javára avatkoznak bele a harcba. Mátyás kétkulacsos. Ha talál, ront, ha nem talál, csinál. Gergely azonban hatá­rozottan a tél mellett nyilat­kozik. Mérgesen rázza szakál­­­lát, esik a havas eső. Pedig a gergelynapi hó (márc. 12-én) a kutyának sem kell. A Nap, „a szegény ember szűre“, immár elég magasan jár. Télapó hermelinprémes ködmöne itt is, amott is ki­lyukad. Először a halmokon, ezek verőoldalán, a bokrok tö­vén. Ez azért van így, mert a Nap sugarai nagyobb szög alatt érik a halmok cserjéit és fáit, mint az egészeen sík terü­letet. A kikelet első hírnöke, a hóvirág, csakugyan a domb­oldalakban, a bokrok alján je­lenik meg. A mogyoró is bar­­kázik. Aranyosbarna rojtjait vígan lóbálja a könnyű tavaszi szél. A szántóföldeken fel­hangzik a pacsirta egyszerű gy­ermekdalocskája : Dicső, dicső Kikelet, kikelet! Kivirít, kivirít A virág, a virág Mind. A tavasztündér március kö­zepén nagy offenzívát kezd. Egyszerre három jó embert mozgósít a tél ellen. Ezek: Sándor, József, Benedek. Be­nedek apó vállán jókora zsák. Abban hozza a meleget. A napsütötte ligetek tele saláta boglárkával. Üde zöld le­velei úgy csillognak a déli ve­rőn, mintha zsírral volnának bekenve. Az agyagos part­­oldalakon sárgállik a lókö­­römfű; a meszes lejtők tele prémgalléros kökörcsinekkel ; a libalegelők első díszei a pimpó és tyúktaréj. Az­ első citromlepkék és rókalepkék szerte a határban vidám nász­­táncot lejtenek. Hipp-hopp, hegyen-völgyön lakodalom!... Március első felében a déli hőfok legfeljebb 8—12° C, Jó­zsef táján azonban 18—19° C. És, lám, ez a párfoknyi kü­lönbség már elegendő ahhoz, hogy a növény- és az állatélet magához térjen halálmély ál­mából ! Az erdőn kifeslik a som sárga virága. A feket­erigó a párás tavaszi estéken, a még csupasz fák felső ágaira tele­pedve, előrenyújtott nyakkal és félig leeresztett szárnyak­kal buzgón fújják a takaródót. Tulio, tilio, lio, lio, fütty!... Hamarosan a szőke rigó is se­gít fekete kollégájának. Ami­kor pedig meghalljuk a szőke éneikét az erdőn, akkor már a szalonka húzása minden kö­vetkező napon esedékes. Az első virággarnitúra után a második aránylag hamar következik. Ezek: az ibolya, a tüdőfű, a keltike, a tavaszi

Next