Természetjárás, 1955 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1955-04-01 / 1. szám

Valamennyi természetjáró fájó szívvel vette tudo­másul 1951-ben a „Természetbarát” beszüntetését. Ak­kor talán még nem is sejtették, hogy mennyire lénye­ges ennél a sportágnál a sajtó ismeretterjesztő, szer­vező és tapasztalatközlő szerepe. Az elmúlt négy esz­tendő erre is megtanított bennünket. Most amikor újra van sajtónk, nem lesz érdektelen, oda futó pillantást ve­tünk a múltra, s abból is elsősorban az 1954-es eszten­dőt ismertetjük, hogy a lap hasábjain megörökítsük rövid történetét, főbb eseményeit. Azonban akaratlanul rájövünk, hogy egyúttal 1953, 1952 porosodó emlékeit is felidézzük. A természetjárás fejlődésének nehézsé­gek állják útját évek óta. Reméljük az 1955. év új korszak indítását jelenti a magyar természetjárás tör­ténetében. Most, amikor új országért építünk, ebben a nagy munkában fokozott feladat és kötelesség terheli dolgozó népünket. Munka után azonban elengedhetet­lenül szükséges a pihenés, amelynek egyik igen hasznos és egészséges formája a természetjárás. Ezért foglal­koznak egyre többen sportágunkkal. De nézzük meg, hogyan is állt a természetjárás 1954 végén. TÚRÁZÁS terén javulást nem láttunk! Miért? A kérdésre hosszú a válasz: a természetjárás felszabadulás előtti és az azt követő években működő szervezetei, egyesületei a testnevelési és sportbizottságok felállításával átalakul­tak. Különleges adottságaink miatt az átszervezés a természetjárásban nagyobb zökkenőt okozott, mint más sportágakban. A testnevelési és sportbizottságok dolgo­zóinak túlnyomó többsége a versenysportolók köréből kerültek ki, a természetjárást nem ismerték, lebecsül­ték. A társadalmi természetjáró sportszövetségek, főleg vidéken emiatt igen nehezen alakultak meg és csak 1954-ben váltak építő szervekké. Ezzel szorosan össze­függ a sportágban mutatkozó vezetőhiány. Túravezetők nélkül nincs túrázás! A felszabadulás óta csak jelenték­telen számú túravezetőt képeztek ki. Új szerveink csak lassan kezdték meg az oktatást és továbbképzést. A kérdés megoldását­ igen sok akadály gátolta, többek kö­zött az, hogy nem is lehetett oktatás megfelelő segéd­letek nélkül. Hiányoztak a megfelelő szak­könyvek, amelyekből a természetjáró ismereteket, a térképol­vasást, a tájékozódást megtanulhattuk volna. A felsza­badulás óta nem került kiadásra turistatérkép, ami pe­dig a rendszeres és céltudatos túrázás elengedhetetlen segédeszköze. A természetjáró létesítmények, turista­utak, útjelzések, források, kilátók, védkunyhók gondo­zásának, fejlesztésének hosszú ideig nem volt és rész­ben még ma sincs gazdája. Olyan gazdája, aki szív­ügyének tekinti a létesítmény karbantartását, kezelé­sét.­­ A vasúti kedvezmény megvonása — egyelőre jóvá­tehetetlen — kiesést és visszafejlődést okozott a hét­végi túrák számában és távolságában. A természetjá­rás a haza megismerésére és szeretetére nevel, tehát a túrázás nemcsak a lakóhely közvetlen környékére vo­natkozik. A természetjáróknak az Utazás eszköz, ami nélkül sportjukat csak korlátozottan gyakorolhatják és egy idő múlva egyhangúvá válik. Az utazási kedvezményt bizonyos fokig pótolhatta volna ugyan a sportkörök megértő támogatása és anyagi juttatása. Ennél azonban ugyancsak rossz volt a „hoz­záállás”. A sportkörök vezetői általában nem ismerték el a természetjárókat, mint sportolókat és alig támo­gatták őket. Felszerelést a természetjárók egy helyte­len rendelkezés miatt évekig nem kapttak. Ráadásul a felszerelések magas ára és egyes felszerelési cikkek hiánya mind-mind akadályozta sportágunk fejlődését. A többi, apróbb hibát ne soroljuk, hanem nézzük meg mi történt 1954-ben a hiányosságok ellenére. Az első félév legjelentősebb eseménye a Szabad Nép április KM „Természetjárás” című vezércikke volt, amely figyelmeztetőleg mutatott rá a sportág jelentő­ségére. Jóleső érzéssel, büszkén olvastuk, hogy maga a Szabad Nép mutat rá a hibákra és a tennivalókra. Így, kiemelve, alig egy-két sportággal foglalkozott csak a Szabad Nép és szervezeteink mégsem használták fel eléggé a kedvező alkalmat. Azt hittük, hogy a cikk ön­magában segít a hibákon, de nem ez történt. Hiába tárta fel a kedvezőtlen helyzetet, a természetjárók más sportolók által történő helytelen lebecsülését, a sajtó­nyilvánosság hiányát. Bevallhatjuk, azért, hogy a cikk nem érte el a kívánt célt, maga a turistaság is felelős. Minthogy maguk a természetjárók nem vitték tovább a dolgot, döntő változás 1954-ben nem következett be. Ha az új szakasz politikájának megfelelően a dolgozók szabadidejét változatosabbá akarjuk tenni, kulturális és egészségügyi téren többet akarunk nyújtani,­­további munkánkban figyelembe kell vennünk a vezércikk meg­állapításait. Helytelen volna, ha nem emlékeznénk meg az ered­ményeikről is. A Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat a Szabad Nép vezércikkének nyomán a II. félévben gyors egymásutánban több természetjáró szakkönyvet adott ki. Gondosabb munkával, az előző portya vezetők­höz képest jobb kivitelben, szakszerű összeállításban megjelent a Mátra és Bükk útikalauz, javított kiadás­ban kapható a természetjárás alapismereteit tárgyaló könyvecske. Szerkesztés alatt áll ennek a könyvecské­nek folytatása, előkészületben a Pilis kalauz új javí­tott kiadása, a Balatonf­elvi­dék, Bakony kalauzainak kézirata. A múlt évben is növekedett, ha lassan is, egyes hegy­vidékek turista útjelző-hálózata. Egyre szervezettebben foglalkoznak a megyei társadalmi sportszövetségek a turistautak jelzéseivel, karbantartásával. Jóleső érzéssel láttuk, hogy a vidéki természetjárás is egyre szebb eredményeket mutat fel. A­­baj ott volt — és még részben ma is így van — hogy az Országos Társadalmi Természetjáró Sportszövetség nem nyújt elég irányítást és támogatást munkájukhoz. Feladataink felmérésekor tudomásul kell vennünk, hogy a vidéki szervezetek több segítséget, irányítást várnak. A me­gyei társadalmi szövetségek közül kiemelkedik a vesz­­prém megyeiek munkája, akik a megyei TSB és a Tu­ristaházakat Kezelő Vállalat segítségével a Bakonyban fenntartott két menedékház mellett, egy év alatt há­rom turista szállást szerelték fel. De fejlesztik létesít­ményeiket a­­borsodiak is, gyönyörű Bükk hegységük­ben. Egyre újabb szakosztályok alakulásáról hallunk az alföldi városokban (Debrecenben, Nyíregyházán, Szolnokon, stb.), tehát a vérkeringés mindenesetre megindult. Érdekes és hasznos volt az OTSB 1954. évi sportnap­­tárában felvett megyei természetjáró napok rendezése. Ezeken ébredtünk rá,­­hogy megfelelő szervezés mellett minden nehézség ellenére lehet tömegeket mozgósítani. A budapesti természetjáró találkozó színhelyén, a Nagy­­villámon több mint 1200 turista gyűlt össze. Nagy kár, hogy a találkozó helyén nem volt megfelelő fog­lalkoztatás, műsor. Értesülésünk szerint azokban a megyékben, ahol jól szervezték, a természetjárók szá­zai túráztak a kijelölt találkozó helyekre. Ezt minden szónál jobban bizonyítja a Tolna megyei találkozó. Itt nincs természetjáró szervezet és szakosztály, mégis, a TSB kiírására jó szervező munkája eredményeként közel hatszáz turista, kiránduló és sportoló jelent meg a találkozón. A minőségi­­túrázás fokmérője a természetjárók sport­­minősítése. A múlt évben 1253 minősített természet­­járó közül többen érdemes és I. osztályú szintet értek el. A minősítés alapja a túrázás. A magasabb szintek eléréséhez évi ö­tven-hatvan túra szükséges. A minő­sítettek száma bizonyítja, hogy sok száz és ezer egye- 4

Next