Természetjárás, 1957 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1957-05-01 / 1. szám

„Иго* ruhában" áll az útszélen a kecskerágó, és a csend szinte tapintható. Az erdőben messzehangzóan a ko­pog­ón láthatatlan harkály, aztán enyerre széthullik a csend, s a venyigesorok­­közepében kereplő hadar. A szólók közt mindenütt siető, meg hajladozó emberek. Zsili­ségben szüretelnek. Emberek közé érkeztem, akiket én sohasem láttam, és engem sohasem láttá­k, mégis egy­szerre „itthon" vagyok. A felém nyújtott mustot meg­ízlelve, a felém áradó barátság tüze is a szívembe száll. A must kicsit murci már, olyan, mint a süldőlány csókja, heve van és mégis nagyon nagyon édes. Amit most szü­retelnék, az már csak otelló, még jó, hogy nem nova­­sző 16. Otthon — Szentjalkaban — boldog örömök, bámulni való szépségek, piros meg zöldfalú, nagyrózsás kasmér­­szoknyák, virágos fejdíszeik, hímzett ingvállak, százlánc­­i gatyák, ezüstpitykés paruszlik, mellények, sótartók, tükrösök, karikás ostoroik várnak. In egy halomban, csupa múzeumi tárgy, de a beléjük öltözködő fiúkon, lá­­nyokon nagyapáink-nananyáink ifjúságának csodaszép emlékei. Lassan elmerülök a hatalmas dum­a nyújtotta álmaik közt és újra látom a nappal bebarangolt, kusza össze­visszaságban mutatkozó hen-völgyek, vízmosások, sza­kadékok és égreagáló, furcsa dombok labirintját, álom­ban sem szebbek a valóságnál. * ■те A Zselicség vonzóan érdekes látnivalóihoz — Kapos­várról, a megyeháza elől — két jelzett úton juthatunk el. A piros jelzés (1­2 óra) a csodálatosan szép tokaji halas­tavakat körülölelő erdőségbe, a kék jelzés pedig (5 óra) a könyörű kilátást nyújtó kaposszentjarkabi dombra, az apátság romjához, majd változatos szőlőkének közt, a minden más vidéktől erősen elütő alakú dombok erdős sűrűjébe vezet el. Somogy megye Tanácsa Idegenforgalmi Hivatalának (Május 1. u. 9. sz.) kirakatában részletes térkép mutatja az útirányokat. A Zselicség bebarangolá­sához persze napok kellenének, de a térképen szereplő két útvonal is bepillantást enged hazánk egyik legérde­­kesebb tájékának szépségeibe. Borsi Darázs József Mi lesz a lehullott falevélből ? Ősszel a sárguló lombok közt zizegve surran a szél. Letépi a faleveleket és elszórja útján, mint megúnt játékszert. Ha ilyen­kor bokáig jártunk a süppedő levelek avarjában, vajon gon­doltunk-e arra, hogy mi lesz a lehullott levelekkel? Sokan kö­zülünk egyszerűen tudomásul veszi, hogy a földön heverő levél lassan elpusztul, végkép megsemmisül. A természettudo­mányokkal foglalkozó azonban itt is életet talál. De ezt az életet már nem a falevél éli, hanem az alacsonyabbrendű nö­vényi szervezetnek, gombáknak és baktériumoknak egész légiója. Vegyünk fel csak úgy találomra a lehullott levelek tömegé­ből néhányat. Nézzük meg nagyítóval. Azt fogjuk tapasztalni, hogy majdnem mindegyikén parányi fekete pontok vannak. Ezek különféle tömlős gombák. Még akkor támadták meg a levelet, amikor az a fa koronáján zöldell. Mindezek a gombák teljes fejlettségüket csak a levél elrothadása után érik el. Két­féle életmódot folytatnak. Kezdetben a zöld levélen élősködnek, majd később az elhalt levélből táplálkoznak. Életmódjukkal hozzájárulnak a levél szétbomlasztásához. Hogy munkájukat elvégezhessék, ahhoz elengedhetetlenül szükséges a kellő nedvesség. A mi éghajlatunk igen kedvez a levélrothasztó gombáknak. Hiszen alig hullottak le a levelek a fák koronájáról, beköszöntenek az őszi esőzések, a ködös, borús napok. A nyirkos, átnedvesedett, egyre jobban összetapadó leveleket ilyenkor újabb gombák lepik el. Szintén parányiak, de már nem élősködők, hanem olyanok, amelyek csak elhalt szerves anyagokból, rothadó levelekből táplálkoznak. Ezek többnyire feketés vagy zöldesbarna és pelyhes vagy bársonyos bevonatok alakjában jelentkeznek. Gyakran találhatunk a pusztuló levelek halmazában kénsárga és fehéres penészszerű lepkéket is. To­vábbá magasabbrendű, kalapot viselő gombák kezdő alakjait le, amelyek sárgás vagy fehéres fonálkötegek alakjában jelent­keznek. Ha aztán lehull a hó, ennek súlya összenyomja a levéltöme­geket. Vékony rétegek keletkeznek, ezeken a levelek külön­féle baktériumok, penészgombák (lásd rajzunk) hatására meg­puhulnak és megfeketednek. A hótakaró védelme alatt az alsóbbrendű szervezetek élete tovább folyik, úgyhogy tavasz­­szal a hó elolvadása után már alig találunk ép levelet. Egyes levelekből csak az erek hálózata marad meg. Majd minden levél annyira megpuhult, hogy ujjunk közt könnyen szét­mállik. Végül beköszöntenek a meleg tavaszi napok, ezek aztán a bomlást rohamosan siettetik. Most már a magasabbrendű gombák kalapos ter­­mőtestel is kinőnek a levéltömegből. Vannak olyan apróbb kalaposgombák, amelyek tömegesen jelennek meg egy­­egy bükk- vagy tölgylevélen. Mi lesz hát végülis a lehullott levelek­ből? Ezek széteséséből származó anya­gok alkotják a televényföldet, amint latin szóval mondjuk, a humuszt. A Jó fekete erdei földet. Hogy ennek mennyisége igen tekintélyes lehet, azt könnyű elképzelni, ha arra gondolunk, hogy például egy bükkerdő minden katasztrális holdnyi (1600 négyszögöl) területén ősszel átlag közel 25 mázsa falevél hullik le. Ennek a levéltömegnek átalakításában a parányi élő szer­vezeteknek óriási száma vesz részt. Például a talaj gramm­jában 30 centiméter mélységig 1,8 millió, 60 centiméter mélységig 300 000. 1 méter mélységig 20 000. Ennél nagyobb mélységben a talaj csiramentesnek mondható, csak az erdei talaj tartalmaz nagyobb mélységekben is baktériumokat. Túráinkon tapasztalhattuk, hogy az erdőkben tavasszal, saját­ságos „földszag” van. Ez is a penészgombáktól és baktériu­moktól származik. Az elmondottakból is megállapíthatjuk, hogy a természet csodálatos világában nincs megsemmisülés, csak örökös átalakulás. Czeglényi Kálmán 5

Next