Természetjárás, 1957 (3. évfolyam, 1-8. szám)
1957-05-01 / 1. szám
„Иго* ruhában" áll az útszélen a kecskerágó, és a csend szinte tapintható. Az erdőben messzehangzóan a kopogón láthatatlan harkály, aztán enyerre széthullik a csend, s a venyigesorokközepében kereplő hadar. A szólók közt mindenütt siető, meg hajladozó emberek. Zsiliségben szüretelnek. Emberek közé érkeztem, akiket én sohasem láttam, és engem sohasem látták, mégis egyszerre „itthon" vagyok. A felém nyújtott mustot megízlelve, a felém áradó barátság tüze is a szívembe száll. A must kicsit murci már, olyan, mint a süldőlány csókja, heve van és mégis nagyon nagyon édes. Amit most szüretelnék, az már csak otelló, még jó, hogy nem novasző 16. Otthon — Szentjalkaban — boldog örömök, bámulni való szépségek, piros meg zöldfalú, nagyrózsás kasmérszoknyák, virágos fejdíszeik, hímzett ingvállak, százlánci gatyák, ezüstpitykés paruszlik, mellények, sótartók, tükrösök, karikás ostoroik várnak. In egy halomban, csupa múzeumi tárgy, de a beléjük öltözködő fiúkon, lányokon nagyapáink-nananyáink ifjúságának csodaszép emlékei. Lassan elmerülök a hatalmas duma nyújtotta álmaik közt és újra látom a nappal bebarangolt, kusza összevisszaságban mutatkozó hen-völgyek, vízmosások, szakadékok és égreagáló, furcsa dombok labirintját, álomban sem szebbek a valóságnál. * ■те A Zselicség vonzóan érdekes látnivalóihoz — Kaposvárról, a megyeháza elől — két jelzett úton juthatunk el. A piros jelzés (12 óra) a csodálatosan szép tokaji halastavakat körülölelő erdőségbe, a kék jelzés pedig (5 óra) a könyörű kilátást nyújtó kaposszentjarkabi dombra, az apátság romjához, majd változatos szőlőkének közt, a minden más vidéktől erősen elütő alakú dombok erdős sűrűjébe vezet el. Somogy megye Tanácsa Idegenforgalmi Hivatalának (Május 1. u. 9. sz.) kirakatában részletes térkép mutatja az útirányokat. A Zselicség bebarangolásához persze napok kellenének, de a térképen szereplő két útvonal is bepillantást enged hazánk egyik legérdekesebb tájékának szépségeibe. Borsi Darázs József Mi lesz a lehullott falevélből ? Ősszel a sárguló lombok közt zizegve surran a szél. Letépi a faleveleket és elszórja útján, mint megúnt játékszert. Ha ilyenkor bokáig jártunk a süppedő levelek avarjában, vajon gondoltunk-e arra, hogy mi lesz a lehullott levelekkel? Sokan közülünk egyszerűen tudomásul veszi, hogy a földön heverő levél lassan elpusztul, végkép megsemmisül. A természettudományokkal foglalkozó azonban itt is életet talál. De ezt az életet már nem a falevél éli, hanem az alacsonyabbrendű növényi szervezetnek, gombáknak és baktériumoknak egész légiója. Vegyünk fel csak úgy találomra a lehullott levelek tömegéből néhányat. Nézzük meg nagyítóval. Azt fogjuk tapasztalni, hogy majdnem mindegyikén parányi fekete pontok vannak. Ezek különféle tömlős gombák. Még akkor támadták meg a levelet, amikor az a fa koronáján zöldell. Mindezek a gombák teljes fejlettségüket csak a levél elrothadása után érik el. Kétféle életmódot folytatnak. Kezdetben a zöld levélen élősködnek, majd később az elhalt levélből táplálkoznak. Életmódjukkal hozzájárulnak a levél szétbomlasztásához. Hogy munkájukat elvégezhessék, ahhoz elengedhetetlenül szükséges a kellő nedvesség. A mi éghajlatunk igen kedvez a levélrothasztó gombáknak. Hiszen alig hullottak le a levelek a fák koronájáról, beköszöntenek az őszi esőzések, a ködös, borús napok. A nyirkos, átnedvesedett, egyre jobban összetapadó leveleket ilyenkor újabb gombák lepik el. Szintén parányiak, de már nem élősködők, hanem olyanok, amelyek csak elhalt szerves anyagokból, rothadó levelekből táplálkoznak. Ezek többnyire feketés vagy zöldesbarna és pelyhes vagy bársonyos bevonatok alakjában jelentkeznek. Gyakran találhatunk a pusztuló levelek halmazában kénsárga és fehéres penészszerű lepkéket is. Továbbá magasabbrendű, kalapot viselő gombák kezdő alakjait le, amelyek sárgás vagy fehéres fonálkötegek alakjában jelentkeznek. Ha aztán lehull a hó, ennek súlya összenyomja a levéltömegeket. Vékony rétegek keletkeznek, ezeken a levelek különféle baktériumok, penészgombák (lásd rajzunk) hatására megpuhulnak és megfeketednek. A hótakaró védelme alatt az alsóbbrendű szervezetek élete tovább folyik, úgyhogy tavaszszal a hó elolvadása után már alig találunk ép levelet. Egyes levelekből csak az erek hálózata marad meg. Majd minden levél annyira megpuhult, hogy ujjunk közt könnyen szétmállik. Végül beköszöntenek a meleg tavaszi napok, ezek aztán a bomlást rohamosan siettetik. Most már a magasabbrendű gombák kalapos termőtestel is kinőnek a levéltömegből. Vannak olyan apróbb kalaposgombák, amelyek tömegesen jelennek meg egyegy bükk- vagy tölgylevélen. Mi lesz hát végülis a lehullott levelekből? Ezek széteséséből származó anyagok alkotják a televényföldet, amint latin szóval mondjuk, a humuszt. A Jó fekete erdei földet. Hogy ennek mennyisége igen tekintélyes lehet, azt könnyű elképzelni, ha arra gondolunk, hogy például egy bükkerdő minden katasztrális holdnyi (1600 négyszögöl) területén ősszel átlag közel 25 mázsa falevél hullik le. Ennek a levéltömegnek átalakításában a parányi élő szervezeteknek óriási száma vesz részt. Például a talaj grammjában 30 centiméter mélységig 1,8 millió, 60 centiméter mélységig 300 000. 1 méter mélységig 20 000. Ennél nagyobb mélységben a talaj csiramentesnek mondható, csak az erdei talaj tartalmaz nagyobb mélységekben is baktériumokat. Túráinkon tapasztalhattuk, hogy az erdőkben tavasszal, sajátságos „földszag” van. Ez is a penészgombáktól és baktériumoktól származik. Az elmondottakból is megállapíthatjuk, hogy a természet csodálatos világában nincs megsemmisülés, csak örökös átalakulás. Czeglényi Kálmán 5