Turista, 1964 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
Ы ШШ fift/» Az ember így téli időben, míg ledobja havas cipőit s térkép után matat a kályha melege mellett, némi vágyódással gondol a nyári sétákra, napzáporozta tájakra s újult utak kívánságával szivében veszi elő a fényképes dobozt. Lottózik aztán, melyik kép hull ki először belőle. Lám, most éppen a nógrádi. Egy most írott nógrádi útikönyv jegyzetei, képben. A képen, az őrhalmi Széles Istvánná nyomja útjával a fekető elejét, amíg a kötőasszony négy tufélórás munka után művészivé nem alkotja a rojtos selyemkendőt. Nagy szekértőimet kívánó művelet, kevesen értik jól. Vasárnap délelőtt léptünk be Szélesék szép portájának vasrácsos kapuján, hogy fékötést lássunk. Kérni kellett rá, de szívesen tette. Manapság már az őrhalmiak is kifordulnak lassan a viseletből, sokáig tart az öltöztetés, meg drága is, s jobban vonzódnak az „úri”-hoz. A legtöbb palóc női ruha már csak szekrény kincse a régi szőttesekkel együtt. Szőtteseket — remekeket — ugyan külföldi rendelésre még sokat készíttet a Palóc Háziipari Szövetkezet Szécsényben, de a suhogó szoknyákból, gyöngykalárisokból, csipkés pruszlikokból lassan kifogyunk, előbb-utóbb mind a múzeumba kerül. Fel is öltöztették, le is fényképeztük Széles Istvánnét, ámde a fényképen az már nem látszik, hogy az udvarukon ott az új Skoda-autó és Szélesék vasárnap délután feketetlenül azon mentek Csitárra rokonlátogatni. RIMÓCON azonban még eleven virágszálakat, suhogó selymet, százláncú szoknyát találunk. Négy-ötezer forintnyi érték leng a szép lányon, ha vasárnap bálba indul tizennégy szoknyásan. Még a csipkés-fodros alsószoknya ,,feldobásának" is külön fortélya van itt, férőhely kell hozzá, elegendő. Olyan aztán Rimóc asszonynépe jeles ünnepekkor, mint megannyi mozgó virágváza. Bársony és selyem, kásmír és brünni szőttes, tízsodrű gyöngy a nyakban, fekete lakkcsizma, csipkés keszkenő. Le se lehet ülni az ilyen ruhában. Ring-reng, hullámzik, csapódik, fénylik, virágzik a falu lánysága déli harangszokor. Még az aprócska lánykák is fehér fodorban úsznak. De mögöttük a komor korosztály, a hervadt virágság, fekete asszonyaik fekete szoknyában, fekete kendővel, fekete cipőben, fekete könyvvel vonulnak , még csak nem is lassan, mert ők az ebédfelelősök szerte Rimócon. Hála azonban egykori szép fiatalságuknak, kedvük ma is vidám, virágos, beszédük élénk, szavuk meg tréfás. TIZENHAT PALÓC HÁZAT nyilvánít védettnek az Országos Műemléki Felügyelőség Hollókő belfalujában. Bontani nem szabad őket, még hozzájuk érni sem, úgy maradnak tetőstől, tornácostól, meredek udvarostól, csűröstől-pajtástól eleven múzeumként. Majd vendégház, turistaszállás, alkotóházacska válik belőlük , mert a régi tulajdonos már építi modern, bár sablonosan érdektelen házát a falu alvégén. Íme, itt ül ki az utcára három, a tizenhat skansen-házból. Éppen csönd van, ünnepi mozdulatlanság, senki sem lépdel a menedékes úton, az italbolt is zárva. Csak az ablak mögött itt-ott tűnik föl kiváncsi asszonyfej s nézi a forgó idegent, a pesti vándort, aki éppen ilyen csöndre szokott áhítozni a Kálvin-tér közepén, ámde ott reménytelenül. Halkan lépkedjünk a hollókői vár romjai felé, pihennek talán még az incselkedő hollószárnyú ördögfiak is, a mese fiai, az omló falak között. És pihen a falu. Szombathy Viktor ________________________ cat gombostűvel Őrhalmi fekete Műemlékké nyilvánított hollókői házak (a szerző felvételei)