Turista, 1966 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
ácnál a Dunáról széttekintve nemcsak templomokat és börtönt látunk, mint egykor, hanem a Dunai Cement és Mészművek óriási kéményeit és falait, az építkezés jelképét. Attól fogva hamarosan a folyam fővárosa integet felénk. Ez Budapest. Alig van olyan folyam a világon, amely annyira összenőtt volna egy nagyvárossal, mint a Duna Budapesttel. Teljes biológiai összenövés ez, tökéletes harmónia, mint két végtelenül azonos ritmus találkozása. Olyan hosszú Duna-partja, amilyen a budapesti, nincs egyetlen egy dunai városnak. Bécsben csak eloson a Duna, a külvárost szeli át, Pozsonyban a város szélén halad, Belgrádban a város hátat fordít a Dunának. Budapest olyan, mint egy nyitott könyv, amelynek gerince a Duna. Ez a város valóban a Duna királynője, ahogyan az idegenek mondják. A hajó, fürdők, horgászhelyek, csónakházak, villák, üdülők kilométernyi sorai közt úszik a sodró vizen. S a magyar főváros, amint szétnéz az ember, mesebeli tájnak tűnik fel. Tájformák találkozója ez a város, Buda hegyvidék, Pest homokja az Alföldé. Erről a homokról félóra alatt üdítő levegőre, ötszázméteres hegyekre, fenyvesek közé ér az ember. Az egyik fővárosi oldalon akácok, a másikon bükkös és tölgyes, sőt, fenyves található. Széchenyi István még röpiratot írt a „pesti porról és sárról”, ma Budán olyan nagy tüdőszanatóriumok állnak, mint a Magas-Tátrában. Pesten alföldi nap tüzel, Budán ha-Ш 'való, hűvös szellő simogatja az arcot inden nemzet létélményét költők fejezik ki leginkább. Nem véletlen, hogy a magyar költők a változatos fővárosi Duna-képből merítettek ihletet, képet, múltat és jelent összefonó gondolatot. A Margithíd felé úszó hajón, amikor feltűnik jobb felől a budai vár vonaljátéka, balról pedig az Országház sajátos kupolás csúcsívei, az ember önkéntelen is a rendkívüli vonalakhoz a rendkívüli jelzőket keresi. Szavakat keres, gondolatokat, érzéseket, amelyek kifejezik Budapest szellemét és ízét. Nem mehetünk el tehát a költők hangja mellett, ez a magyar Duna legszebb kísérőzenéje. Vörösmarty Mihály nevezte el elsőnek a Dunát „országos folyamnak”, mely a „tengerek árjáig ér”. A Duna „zeng hadat” a honfoglaló Árpádnak, s „vad özönében” fogyasztja Pestet az 1838-as árvízkor. S az árvíz teremti meg Wesselényit, Vörösmarty „árvízi hajósát”, az emberség és a személyes bátorság példaképét. A Ferenciek templomának falán ez a dunai dombormű-jelkép fogadja a belvárosi sétálót. Érdemes százszor is megtekinteni, ilyen példaképre szüntelen szükségünk van! Eötvös József ott áll, ércalakban, a Duna-parton. Azt kérdezi a szobor, amit a költő versben mondott el. Elveszhet-e az ország? — kérdezi. S nem veszhet ez, míg az ezüst Dunának Nagy tükörén egy honfiszem pihen, S magyar lakik a parton, s a hazának Csak egy romlatlan gyermeke leszen. Csupa kérdés—felelet a Duna. A Habsburgok szándékosan késleltették Budapest újraépítését a törökök kitakarodása után. A gyarmattá alakított országnak nem kell fényes főváros, szellemi és gazdasági erőket összevonó forrás. Budapest Széchenyi István gondolataitól ocsúdott hivatására. Széchenyit pedig elbűvölte a Duna, s mindenfajta lehetősége Magyarország javára. Ahogy ő úszott és evezett rajta, ahogy ráépítette a legrégibb és legszebb Duna-hidat, ahogy ösztönzésére megépült a Duna-parti pesti sárga palotasor, ahogy gőzhajókat, áru- és személyforgalmat varázsolt rá a folyamra: ez mind a mai Duna-szerep alapja volt Budapesten. Ezt folytatjuk mi tovább. Széchenyi a maga módján volt a Duna legnagyobb költője. Ш hogy visszatérjünk a versekhez: két költőnket kell itt idéznünk, a Duna legnagyobb lírai kifejezőit, a fővárosi élet és szemlélet összefoglalóit: Petőfit és Aranyt. Petőfi Sándor a Dunát bárkinél jobban ismerte, azonosult vele: Teli van a Duna, Tán még ki is szalad, Szívemben is alig Fér meg az indulat — írja egyik versében. Hol szilaj ménhez hasonlítja, hol nap csókolta hullámait emlegeti, mint az ember vágyainak felgyülemlését. Legszebb természeti képeit is a Duna adtai, Petőfi a hazafiúi érzést összeszőtte a Dunával, amelynek hűséges fia volt. Arany János a gondban élő érett férfi szemléletével nézte a folyamot. A Toldiban a Duna a magyar valóság tengelyeként festői képben jelentkezik. Arany férfilírájának a Duna és a Margitsziget a szülőhelye. A Margitsziget fái között ma joggal tekint ránk Arany bölcs feje. A legszebb képet a fővárosról a Vojtina ars poétikájában helyezte el, hadd írjam ide legalább néhány sorát: Állok Dunánk szélén, a pesti parton: Előttem a kép, színdús üde carton: Felleg s hegy által a menny kékje csorba, A nap most száll le a város majorba; Büszkén a Gellért hordja bársonyát, S fején, mint gondot, az új koronát. Micsoda folyó? Mint „egy smaragdó bércek közt”, olyan. Mélyen lüktet forradalmas árja — írja tovább. De Arany műve az 1877-ben írt Hídavatás is, a nagyvárosi Pest társadalmi rajza, sötét ballada a polgári élet akkori önző forgatagáról. Nem zárhatjuk le a Duna varázsát a XIX. század végével. El kell még mondanunk a költők vallomásait napjainkig. Szalatnai Rezső A mi csodálatos fővárosunk .