Turista, 1967 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
a egy várost és tájat egyetlen betű jelelemezhet, akkor Szeged, Debrecen, Orosháza pedig minden bizonnyal lesz! A róna itt napfénytől ragyogó, a Gyopárosi tó nádja susogó, sok az olaj, a torony, a földgáz, motor s a robogó; piacán sok liba gágog, és jóízű a hófehér cipó. Nézzünk szét a vidéken még megérkezés előtt, a város keleti határában emelkedő Dédenkó halomról! Tíz méteres sincs a magaslat, mégis száz kilométernél is messzibb síkot ölel át tetejéről a pillantás. Csak az új orosházi üveggyár három hatalmas kéménye mered magasabbra: a város templomai meg a Kardoskút és Pusztaföldvár felől egészen a város tövéig jutott olajfúrótornyok fentről nézve beleolvadnak a látóhatár alján kéklő párába. Túl a városon, s a fúrótornyok között is, végtelenbe nyújtóznak a barna földek. A halomtetőről maga a gazdag Alföld mosolyog ránk; itt mindenhol omlós, termékeny, puha föld van, s kő csak a Dédenkő nevében található nagy körben, messzi vidéken. Kilenc szélesre tárt kar módjára ölel bele a tájba az Orosházáról szétágazó kilenc kivezető út. Az aszfaltutak jegenye fasorai közt áramvonalas autók suhannak, de a szegélyárok partján már a magyar puszták virágait lengeti a szellő. A város tágas utcái, egymást követő nagy terei napkeltétől napnyugtáig arany fényben fürdenek, a peremen épült családi házak kertlábai pedig szinte beleolvadnak a mezőkbe. Orosháza igazi alföldi város. „Alföld” a neve terebélyes, évszázados központi fogadójának is, és a frisskeletű városi ranghoz készült, szerencsés ízlésű új épületek — a hatalmas gimnázium, a városi tanácsház, a Dózsa-lakótelep, a 400 ágyas kórház — sem mondanak ellent a határtalanság és nyugalom levegőjét árasztó tájkeretnek. Felejthetetlen az alkonyati látvány: mintha az Alföld tengerébe merülne a Nap. Napbarnított komoly férfiarcok, jóízűen pergő vidéki asszonybeszéd, temérdek autó, motor, lovasszekér és kerékpár, mindenütt zsongás, nyüzsgés, zsúfolt üzletek: ez Orosháza piacnapokon. A város vonzása a Maros, országhatár, Körös és Tisza közti egész vidékre kiterjed. A forgalmas orosházi nagyállomásra kora reggel egymás után futnak be Szentes, Szarvas, Békéscsaba, Mezőhegyes és Szeged irányából a vonatok. Mezőkovácsháza és Kaszaper felől a keskenyvágányú motoros egészen a város közepéig robog, Csanádapácáról, Gerendásról, Szentetomyáról pedig autóbuszok hozzák be az utasokat. Megrakott garabélyokkal és szatyrokkal siet mindenki a piacra, ahol aztán föltárulkozik a termő Alföld csudálatos bősége. Télen a rengeteg hízó, tömött liba, aprójószág, kukorica és búza, nyáron százféle zöldség, gyümölcs, krumpli- és káposztahegyek, temérdek virág, tojás, tejtermék és megint baromfi a piac fő gazdagsága. Már egymagában ezért a piacért is érdemes idelátogatni! A déli órákban aztán, immár megkönynyebbedett kosarakkal, hazafelé szállingózik a vidék népe, alkonyatra elcsöndesedik a város. A piacokat tisztára söprik, kiürülnek az áruházak és italboltok, a tanyaiak kikászálódnak a „Diana” fürdőből, és bezárul az orosházi különlegesség számba menő ingyenes, langyosvizű, utcai zuhanyozóházikók ajtaja is. A piacos napnak vége. Messzire hangzik a kutyaugatás, kígyóznak a lámpák, s a remegő fényű csillagok közt éji útjára indul a kisvárosi Hold. Forgalmas alföldi kisváros: eddig ez a kép bontakozott ki, — „egy” hát a sok közül?! Igen, ámde van még valamilye Orosházának, ami tucatnyi tiszántúli kisvárosi tárta közül magasra kiemeli. Gyopáros-fürdő ez. Orosháza munkás „prózáját” kiegészítő édes „idill”. Termőföldek százezer holdjai közt „nem termő” tófüzér, nádas, park. Kánikulai vasárnapokon a forró, poros Orosházáról — lám, csupa öl — nagy- és kisvasút, autóbusz, kerékpár viszi a városközponttól északnyugatnak alig négy kilométerre fekvő üdülő, kiránduló, nyaraló és fürdőhelyre a frissülésre vágyókat. A vasútállomástól a tóig rövid sétaút vezet, mély árnyékú vén fák alján, madártrillától hangos kertek, ízléses villák közt. Elragadó a kép: a fürdőépület mögött a felhőket tükröző fényes, nagy vízfelület, túlsó partján a művész-szakszervezet kastélyszerű üdülőjével; a panoráma szegélyén sötétzöld, szellőborzolta nádas. A tófüzér hosszan elnyúló medencéje egykor Maros-ág medre volt, homokos lankákkal partjain; az egyik kiemelkedés a névadó Gyopár-halom. A tóparti étkező- és árusítóbódékat, vendéglőt, szállókat, üdülőházakat park fogja közre. A kanyargó sétautak a két legnagyobb tó közti gyaloghídhoz torkollnak. Erről tárulnak föl legszebben Gyopáros-fürdő változatos vízi lehetőségei: a nagyhozamú melegforrással táplált kádfürdő-sor és a folyton cserélődő termálvízzel megtöltött nagy beton úszómedence, a tóban elkülönített kavicsolt aljú fürdőkosár, végül a kristálytiszta, szikes-lágy, bő ölelésű talajvízerekkel és csapadékkal utánpótlódó Fürdő-tó hatalmas úszóterülete. Sátortáborozás, horgászás, parki andalgás, esti csónakázás a tó fölött rezgő cigányzene bűvöletében : még ezeket az örömöket is nyújtja Gyopáros-fürdő, amelyet egyes rajongói a „kicsi-kedves tiszántúli Balaton” hasonlatával is magasztalnak. Aldobolyi Nagy Miklós