Turista, 1967 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1967-09-01 / 9. szám
Hat évvel ezelőtt megjelent egy nagy könyv — Kenyeres Lajos és Tildy Zoltán könyve — amely a magyarországi védett természeti ritkaságokról szólt, képben s írásban. Nyugodtan vallhatjuk: egyike azoknak a könyveknek, amelyeket a természetjáró ember legszívesebben lapozgat, hiszen szívéhez-lelkéhez, gondolkodásmódjához az ilyen mű van legközelebb. A könyv ma már antikvár-ritkaság s a benne felsorolt megannyi védett erdő, liget, magános fa, sziklaképződmény, barlang, nádas tó mellé azóta újak is kerültek; a hazai természetvédelem folyton újabb védett tájakkal, magános vén fákkal, madártanyákkal, különleges növényekkel, barlangokkal gazdagodik; méltán sorakozik természetvédelmünk a hazai műemlékvédelem mellé. A természetjáró ember mind többször találkozik országjárásában figyelmeztető táblákkal, amelyek arra intik, hogy különleges tisztelettel lépje át a védetté nyilvánított táj küszöbét, különös figyelemmel szemlélje a természeti ritkaságokat, legyen az fa, virág, forrás, arborétum, szikla. Igazi turista egyben önkéntes természetvédő is. Kérdést intéztünk az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökéhez, dr. Tildy Zoltánhoz: milyen időszerűségekkel szolgál ma természetvédelmünk ügye; — nem tervekről érdeklődtünk tehát, hanem meglevő állapotról. A felelet, minden természetjáró ember számára igen megnyugtató. Ez, a csak eredményeiben látható, szívós, csendes természetvédelmi munka állandóan folyik, pedig nem is könnyű feladat, hiszen sok érdek keresztezi egymást a természetvédelem útján és még több a közöny, az értetlenség, hogy csak a budai Remete-szurdok és a pomázi szelídgesztenyés megvédéséért vívott szinte Don Quijoteszerű küzdelmet említsük. Magyarországon jelenleg háromszáz hivatalosan védettnek nyilvánított egységet tartanak számon; ebbe éppúgy beletartozik az egy egységnek számító tihanyi és a badacsonyi tájvédelmi körzet, mint a köveskáli kőtenger, a mohorai Mikszáth-ta, a Kis-Balaton, a Velencei-tó egy része, a Fehér-tó, a cseppkőbarlangok hona, vagy egy-egy szépen foglalt forrás. A táj eredeti szépségét, jellegét védik olyannyira, hogy az egyes védett tájak területén nem lehet művelési ágakat sem változtatni, például nem lehet szőlőterületből szántóföld, erdőből kukoricás. Háromféle védettség van nálunk: állattani, növénytani és földtani jellegű. (Földtanira legérdekesebb példa az ipolytarnóti őslelet. Ez a látogató számára nem is látható, mert le van fedve.) A legtöbb védett terület szabadon látogatható, csak olyan helyek bejárására kell külön engedély, amelyek érzékenyek a külső behatásokra. Ilyen területeken csak tudós kutatók dolgozhatnak, például a Kis-Balaton, a Velencei-tó és a pusztaszeri szikes tó kijelölt területein. (A látogatók néha különös okokból szeretnének csellel, vagy erőszakkal is behatolni a védett területekre: a televízió „Tüskevár” című érdekes, regényes filmsorozatának hatása alatt magánosok éppúgy, mint egész iskolák, vagy úttörőrajok, fiatalok s öregek hónapokig ostromolták a Kis- Balaton kapuját, hogy a filmbeli Matula bácsi kunyhóját megtalálják, Matula bácsival szalonnázhassanak, holott a történet s a szereplőgárda költött volt!) A madárvilág különösen érzékeny: illetéktelen látogatók úgy elüldözhetik a kócsagokat, gólyatöcsöket, gulipánokat, hogy azok soha vissza nem térnek! Madárvilágot telepítettek több arborétumba, elsősorban az alcsutiba, zircibe, szigligetibe, több vasi parkba is; az ilyen helyeken még a bokrokat is úgy nyesik, hogy alkalmasak legyenek a fészkelésre. Ezekben az arborétumokban a látogató az erdei madárvilág minden képviselőjét megtalálja, s aki csendesen üldögél, a világ legszebb zenekarainak előadásait hallgathatja. belépődíj nél- Vízesés a Szálajka völgyében (Foto TIME) Kanalas gémek a Kisbalatonon