Turista, 1968 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
Most tértem vissza Budapestre egy alföldi útról. Vonattal mentem Kiskunfélegyházára, onnan gépkocsin Csantelekre, onnan Szentesre, onnan Szegedre, körülnéztem Szegeden s voltam Kiszomborban és Szőregen, vonattal tértem vissza. Engem minden vidék fölizgat, mélyen érint, mint a legszemélyesebb s legérzelmesebb találkozás, sró-olvasó találkozókon vettem részt, új könyvem kiadója, a Móra Könyvkiadó és a Csongrád vármegye hivatalos népművelése hozott össze pedagógusokkal és száz meg száz lánynyal és fiúval iskolai termekben. Felolvastam írásműveimből, elbeszélgettem velük, válaszoltam kérdéseikre, de engem ők érdekeltek, legalább annyira, amennyire ők kíváncsiak voltak az én szavamra és vallomásomra. Én csak vendég voltam, ők állandóan ott élnek, a táj, a vidék tükröződik arcukról, a föld mozog vérükben és végtagjaikban, akaratot, erőt és igényt képvisel bennük. A mai alföldi fiatalok jelentik a holnapi Alföldet, a jövő szépségét, teljességét, erejét vagy fogyatékosságát, csonkaságát, árvaságát. Néztem a fiatal arcokat, hogy lássam a megújhodó Alföldet. Mi itt úgy élünk, Budapesten, hírek és észleletek sűrűjében, mint akik tudva tudjuk, hogy körülöttünk minden gépiesen jár a megvalósulás útján. Holott a megvalósulás egyéni teljesítményeken múlik. Egy szög sem jelenik meg a falon önmagától, egy villánykoré nem gyullad ki hozzájárulásunk nélkül. Semmi újat nem építhetünk fel előzmények nélkül. Nemcsak az egyes ember, a társadalom sem tudja átlépni saját árnyékát. Ezer év alatt tapasztalatokra tettünk szert, amely tapasztalatok nélkül nem mozdulhatunk nagyobbak elnyerésére. Aki nem tudja, hogyan épül a földszintes házikó, képtelen felépíteni egy tízemeletes mai házat, amilyeneket építenek most szerte az országban. A nemzet és rendszere a szocializmus nem általánosságokban épül, gépiesen, ahogyan vélik egyesek, hanem a nemzet s a magyar társadalom követelményei szerint, kézzelfogható igények alapján, jól bevert szögekkel, biztosan kigyulladó villanyfénnyel, amelynek kallantyúját te vagy én fordítjuk meg. Tehát reális egyéni hozzájárulással valósul meg a közösségi követelmény. Minden munkához fegyelem és figyelem kell, odaadás és szeretet kell, nemcsak az egyéni haszon érdeke, mely állítólag varázslatosan mozgató erő az építkezésben. Ezt itt az Alföldön is látni, mely elbúcsúzott az ősztől s pihen a télben, fehér hermelin hópalástja alatt éltető nedveket gyűjt fának, búzának, virágnak, fűnek. Most szomorú a sík föld, nép télen, csak varjak szállnak át az országút felett, hiába mosolyog a nap, téli nap ez, nincs hevítő fénye, csak édes simogatása. De az Alföld így is szép. A sík monumentális, az ég dekoratív szépségű, mint egyfajta tájfestmények, ahol egyetlen tiszta szín jelzi jókora kép részeken a szépséget. Szép az Alföld, nemcsak a hegyvidék az. Petőfinek is szép volt, aki felfedezte az alföldi tájat a magyaroknak, közel másfél százada tudjuk ezt a tájeszményünket, ismerjük minden kellékét. Olyan az Alföld, mint egy rezerváció Európa keletén. S ha az ember nézi a Budapestről nyugati országhatárunk felé futó kocsikat, a tetejükre felszerelt szarvasagancsokkal, érezheti, amit az autóban ülő olasz, német, francia vagy angol vadász érez, hogy ilyesmi nincs több e földrészen, csak itt a Duna és Tisza között, a tengerfenék síkságon, ahol az emberek olyan csöndesek, mint a téli nap. Alszik a Tisza, vékonyan csordogál, alusznak a földek, alusznak a tanyák, de lelkük a hó alatt a gyökér erejével feszeng, mint ahogy Ady írta a téli Magyarországról szóló versében. Azonosak vagyunk a földdel, ezzel is, amelyen nem járnak sízők, nem fut lefele a szánkó, nincs itt szálloda és havas fenyves, de megvan az ezerszázéves munka országának légköre, a teremtő és alkotó földi munka és törődés sportszelleme. A föld szántottvetett holdakból áll s az országút két oldalán hőforrások fakadnak és fürdőket építenek, kőolaj karcsú tornyai magasodnak a madarak röptével versenyezve az égre . Ady Endre havas, nagy téli éjjelét lángnyelvek színesítik, ég a feltörő nafta, dolgoznak a téli Magyarország szorgalmas lakói. Másutt csak a fehér falhoz súrlódó paprikafüzérek piros színe lángol, itt igazi lángnyelvek beszélnek a szemünkkel s adják tudtul, hogy az Alföld mélyén forró gyógyvíz és óriási gazdagságot jelző kőolaj és gáz van, s a méla, borongós, egyhangú, csak a téli nap pirosságával ékes, sötétkék egű, tarlott földű, csöndes juhnyájakkal és sertéscsordákkal megtűzdelt síkon más van immár a borúnál, hogy a tél is szép és erőt lehel Magyarország ismeretlen vidékein. Ady még „álom nélkül álmodott” Magyarországról karácsonyi útján a vonatban kuporogva, mi a vizek és olajak Alföldjéről ébren álmodunk és tervezgetünk, s beépítjük az Alföldet a szép Magyarország tájaiba. Nemcsak versekkel ékesen álmodunk, nemcsak szegedi szabadtéri játékokkal pompázatosan, hanem mindazzal, amit a föld terem és odaad, ha megfúrják, hogy boldoggá és széppé tegye ezeréves lakóit, annyi hányattatás után. Csak dolgozni kell az álomért, felelősen, egyénien és lelkiismeretesen, mert a közös kötelességérzet csak egyéni érzetek révén áll össze. A diákok tiszta szívűek az Alföldön, egyenes szemtartásúak, híven éreznek az írókkal és a történelemmel, hát az író szíve táján örömöt érez. Szentesen azzal lepett meg egy pedagógustársaság, hogy megmutatták, milyen falusi zenebarátokat nevelnek ők. A szentesi állami zeneiskola tanárai verseket mondanak s Bartók, Erkel, Kodály, Liszt, Weiner műveit mutatják be, s Beethovent és Corellit, s lengyel lírikust és Shakespeare szonettjeit adják elő. Ugyanott, ahol én jártam most a téli hónapokban, mindez hallható lesz ezen a télen a’’tanyai füleknek, falusi lelkeknek, akik rég nem tanyaiak és nem akarnak falusiak lenni a szó elavult értelmében. Hanem széppé fejlesztik magukat belülről, hogy megszépüljön velük az Alföld kívülről is. Szalatnai Rezső