Turista, 1969 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Sétálunk beljebb a főutcán. Ahol öblösen kiszélesedik, ott áll a lengyel ízlésű reneszánsz párkányzattal kicsipkézett harangtorony, mögötte, az Árpádkori plébániateplom vasszínű sisakján Krúdy kékesfekete csókái úgy álldogálnak, mintha mi sem történt volna azóta. A főutca két oldalán egyemeletes zárt házsor vonul, sima homlokzatú, dísztelen, szürke polgárházakkal. Ezrekben szőtték a habkönnyedségű, hófehérségű, selyempuhaságú szepesi vásznakat a néhai podolini takácsok. A földszinten nagyívű sötét kapuboltozatok, az emeleten három-négy kicsi ablak. Mögöttük álmodoztak hoszszúlábú varróasztalka mellett a templomi gyertya tisztaságú, szenteltvíz illatú polgárnők, míg férjük vászonnal megrakott emeletes szekerekkel járta a lengyel vásárokat. Itt ábrándoztak a sárgás zseniliafüggöny mögött az ölelésre termett, húsos, puha asszonyok; lábuknak kámfor illata volt, térdüknek narancs íze. Havas nagy téli éjszakákon ezt a gyengéd hajlású utcasort járta szerelmi lázban Szindbád, hogy kilesse, mi történik bent, az éji mécses imbolygó világa mellett. Jellegtelen, egyforma, rideg házak — mégis ezekben laktak a forrószívű, adakozó kedvű fűzőkeszítőnek, az ábrándos kalaposnék, a házikenyér illatú kékfestőnék, s valamelyik hatszögletű ablakközben üldögélt naphosszat Esztella, az almaarcú, körtekeblű aranymívesné. Érintetlen lelkű kisvárosi kisasszonyok zongoráztak hosszadalmasan az emeleti szobákban; fehér lábuk ecetvirágszín harisnyába rejtve nyugodott a pedálon. Vajon melyik lehet a sok egyforma közül az a ház, melynek tágas emeleti szobájában egy fekete szemű és fekete hajú lányka karjai között tanulta a leckét a kisdiák, s akinek szelíd arca őszi ködből s szivarfüstből oly sokszor kibontakozott később az öregedő Szindbád előtt? Ugyan merre volt az a tánciskola, melynek félhomályos termében lélegzet-visszafojtva figyelte a fellebbenő szoknyácskák alól elővillanó térdecskék hófehérségét? Mi célra szolgálhat vajon ma az a bálterem, melyben rózsaszín füllel koszorúzott tükrök ragyogtak tündökölve a polonéz ütemeire szédülő podolini kisasszonykákra? És ez lenne az a fogadó, amelyben Rákóczi Ferenc bujdosásában egy éjszakára meghalt? Ivója asztala mellett fakitermelő munkások énekelgetnek fehér sör mellett, egyhangú méla szomorúsággal. Hát a templom, amelyben a kisdiák piros szoknyában ministrált, ünnepélyesen rázta a csengettyűt, s kadarkaszínű palástjában meghódította a szelíden szőke Kacskó Anna szívét? Itt az a templom, lelakatolt ajtaja résein avas tömjénszag szivárog ki. A régi kolostor, amelyben az algimnázium működött, általános iskola. Zárt része — ahol a torzonborz Lubomirski képe ijesztgetett s a pádimentum alá meghalt szerzetesek temetkeztek — elöregedett apácák aziluma. Forduljunk vissza. A városkára omló hegyek felől már kezd aláereszkedni az alkony, amikor a Poprád mentén kiérek az állomásra. Az első vágányon ott áll a késmárki vonat, akár be is lehet már szállni. Vagonjai pirosak, mintha egy sor vörös postakocsit toltak volna össze játékos kezek, hogy illő hangulatú legyen a távozás. Beülök egy hideg fülkébe, összehúzódom a sarokban, s hányt szemmel várom, hogy lesz, ha elindulunk, mit viszek magammal, mit hagyok itt. Végre lassan elindul a vörös szerelvény, de aztán mindjárt sebes vágtába kezd, s pillanatok alatt kiröpít a valóságból. Amikor újra felnyitom a szemem, Krúdy pohos tornya áll maradandóan az ég alján, s egy mesebeli városka kezd beleveszni az esteli ködbe. Kapujában medvebőr süvegű alabárdos katonák kérik ezentúl is a passzust, s elsötétedő utcái során Szindbád lesi lázban a fellebbenő éji mécsesek titkát. Antalffy Gyula A reneszánsz párkányzatú harangtorony nem fiatal geológusai a mentők. Nem mindig mennek biztosra. Néha a feltételezett négy-öt barlangot is átkutatják, amíg a célhoz nem érnek s hosszú, fáradságos, életveszélyes munka árán hozzák ki a keservesen kuporgó „felfedezőket”. Máskor a „felfedezők” már előre elárulják, merre felé szövik a haditervet s a rendőrségi kocsi pontosan a célba vett barlang előtt áll meg. Nincs még egy nagy városa a világnak, amelyet annyira keresztülhálóznának barlangok, földalatti pincék, búvóhelyek, mint Budapestet, azaz legfőképpen Budát. A legnépszerűbb bűvös Szezám a Mátyáshegyi barlang, a Ferenchegyibarlang, a solymári ördöglyuk, de szívesen belebonyolódnak ifjú vállalkozóink a pilisi Legény-barlangba is, törökbálinti gyerekek meg úgy elvesztek egy Budaörs melletti földalatti tömkelegben, hogy csak napok múlva lehetett rájuk akadni. A barlangból mentés nem kényelmes földalatti séta. Mindig emberéletről van szó s a mentőszolgálat tagjai a maguk élete kockáztatásával küzdenek mások életéért Sokéves gyakorlat előzte meg, míg ilyen pontos, szép, de kemény összmunkával győzedelmeskedhettek. A Barlangi Mentőszolgálat több mint tíz éve alakult, hivatalosan 1961-ben. Több szervezethez is tartoznak: a Természetbarát Szövetség, a Vöröskereszt, a Barlangkutató Társulat szoros kapcsolatben van velük, legfőképpen azonban a Rendőrfőkapitányságok életvédelmi csoportjai, amelyek embermentő szolgálatukra igényt tartanak, s minden segítséget meg is adnak. Eddigi fennállásuk során mintegy száz emberéletet mentettek meg — legtöbbször kalandvágyó fiúkat, sötétben, lámpa, élelem, meleg ruha nélkül bolyongókat, de felnőtteket is, férjet feleségestől például, baráti társasággal. Az idei „mentési mérleg” harmincöt fő eddig. Némelyik „kutató” már félholt, mire a mentőautó érkezik, de volt már eset, hogy a kimentett áldozat haragudott, amiért elrontották „haláli” mulatságát. A legrövidebb mentési idő is 8—10 óra, a leghosszabb kutatás nyolc napig tartott. E nyáron nem történt baleset, a sorozat egyelőre májusban véget ért. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a mentőszolgálat tagjai nem vigyáztak éberül vagyonra s emberéletekre. Egyszer a Rámszakadékból húztak ki öszszetört fiút, máskor hetvenötéves öregurat mentettek ki a visegrádi vár alatti szakadékok egyikéből, szinte élete utolsó órájában, azóta is él vidáman. Volt, hogy barlangi gyakorlatozás közben a Borsod megyei Szögligeten oltották el az égő gabonatáblát, vagy a jósvafői barlang közelében oltottak erdőtüzet a mentőszolgálat tagjai. (SZv) 5