Természettudományi Közlöny 1874 (6. évfolyam, 53-64. füzet)

1874-07-01 / 59. füzet

Megjelenik min­den h­ónap ötödi­kén,harmadfél nagy nyolczadrét ívnyi tartalommal, időn­ként fametszetül áb­rákkal illusztrálva. 59-11 FÜZET. TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FOLYÓIRAT KÖZÉRDEKŰ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. 1874. JULIUS. A folyóiratot a tár­sulat tagjai az év­díj fejében kapják ; nem tagok részére a 30 ívből álló egész évfolyam elő­fizetési ára 5 forint. VI. KÖTET. XVI. LIEBIG JUSTUS EMLEKEZETE. (Felolvastatott a m. tud. Akadémia f. évi május hó 31-ikén tartott közülésén.) — Kivonat. — Befejező közlemény. Liebig" fünebb jelzett, új irányú tudományos tevékenységének már kezdetén felismerte azon szoros összefüggést, mely a növény-és állatvilág táplálkozásának vegytani törvényei közt fennáll. Búvárkodó szelleme egyidejűleg és épen oly nagy sikerrel hatotta át az állati élet azon bonyolódott viszonyait, melyeknek alapját vegytani jelenségek képezik és ennélfogva csakis e tudomány alaptörvényeinek helyes alkalmazása által értelmezhetők. A vegytan szigorú módszerének a múlt század végén történt megalapítása után, a jelen század elején számos kitűnő vegyész foglalkozott kísérleti kutatásokkal, melynek czélja volt az állati szervezet vegyi alkatrészeinek megállapítása. Elégséges e helyen a kezdeményező Eavoisieren kivül Fourcroy és Vauquelin, Berze­lius, Chevreul, Gmelin és Tiedemann, Mulder valamint Wöhler neveit említenem, kikhez később Biebigen kivül Boussingault, Dumas, Prévost és mások csatlakoztak. Daczára azon nagyérdekű tényeknek, melyeket a nevezett bú­várok kiaknáztak, az összefüggés közöttük egész világosságában még felismerve nem volt. Leginkább ennek tulajdonítandó, hogy ezen tények egyátalában nem lettek méltatva valódi tudományos jelentőségük szerint, és ebből magyarázható, hogy a negyvenes évek előtt nemcsak a természet­bölcsészek, hanem különben jeles physiologok és vegyészek is, az élő szervezet minden jelenségeit kizárólag a rejtélyes „életerő" kifolyásának tartották, melyről fel­tették, hogy az a természet többi erői felett kiváltságokkal bír, amazok törvényeinek nem hódol, sőt azokkal mintegy ellentétben van. Ezen és ehhez hasonló előítéletek, melyek nagyobbrészt az ekkor még virágzó természet-bölcsészet iskolájának kóros kinő- Természettudományi Közlöny, VI. kötet, 1874- 17

Next