Természettudományi Közlöny 1898 (30. évfolyam, 341-352. füzet)

1898-04-01 / 344. füzet

196 ALMÁSY GYÖRGY még a növény uralkodik itt. Madár kevés élénkíti ezt a vidéket : a legvadabb mocsári madarak nagy telepei eltűntek, lakóik, melyek egykor ezeken a majdnem hozzáférhetetlen helyeken békés otthont leltek, ma már csak átvonuló vendégek. Csak helyenként hallhatja az ember a Lociistella luscinioides sajátságos trilláját, vagy a L. melanopo­gon gyönyörű, bánatos dalát ; messze vidéken komor hallgatás ural­kodik a balta felett, a­minő illik is ebbe a titokzatos műhelybe, a­hol a természet még ma is szárazföldeket épít. Ebben a feneketlen útvesztőben, nem messze a Kuibida-tótól, emelkedik valóságos szilárd alapon egy domb , valószínűleg szintén a fent rajzolt folyamatnak terméke. Két hatalmas, ősrégi fűz búsla­kodik rajta, és árnyékukban biztosan és kényelmesen nyugszik egy halászkunyhó. Itt partra szállottunk és az épen távol levő gazda nádfonatú haltartójából hatalmas adag nyálkás czompóval, piros­szárnyú konczérral, harcsával és folyami sügérrel láttuk el ma­gunkat. Ugyanis minél több fajt használnak, annál jobban sikerül a »csorba«, vagyis a halleves. Nemsokára zengett az üst a nádtűz fölött s a hazatérő halász, egy öreg ember, ki már harmincz éve halászgat itt, hallevesünkhöz eczettel kedveskedik (a miért mi bort szolgálunk neki). Néhány percz alatt kész a felséges ízű ebéd, és majdnem épen olyan gyorsan el is fogyasztódik. Déli 1z óra volt. Ebéd közben mindenfélét mesélget az öreg , hajdanában mily nagy tömegekben fészkeltek a babicá­k (gödények) a Kuibida-tavon, mily gyakori volt a baltában a hattyú és más különféle szárnyas vad, holott most alig látható belőlök valami. Az öreg Dimitrijnek érdekes beszélgetése ellenére is csak rövid ideig pihentünk, és nemsokára az úszó lápok közein át, a kis Kui­bida-tóra siettünk, melynek nyugati széle mentén haladva, egy más girlába kanyarodtunk és új utakon át ismét az Isacai-tóba tértünk vissza. Az első délutáni órákban könnyű szél kerekedett — a­mi a Kuibidán érdekes látványt szerzett; nádas szigetek — még 20—25m átmérőjűek is — színházi díszletekként zajtalanul siklottak tova a széles vizén a keleti szélétől a nyugatihoz; a kisebbek gyorsabban haladtak, a nagyobbak lassabban — és itt-ott egyik vagy másik szigetecske lassan forgott a maga tengelye körül, a­mint épen bele­kapott a szél az egyenlőtlenül emelkedő nád- és sás-vitorlába. Érdekes volt, de borzalmas, és egyszersmind akadályozó is, mert a szél, bármily könnyű volt is, az útirányt annyira eltöltötte, hogy Fedorunk nagyon biztos helyi ismerete ellenére is ismételten csalóka zsákutczába került, és néhány helyen valósággal át kellett ma­gunkat tapogatnunk az úszó lápok útvesztő közein. Isacától simán ment az út, csak a keskeny szlinai girlában izzadtunk egy kevéssé.

Next