Természettudományi Közlöny 1898 (30. évfolyam, 341-352. füzet)
1898-04-01 / 344. füzet
196 ALMÁSY GYÖRGY még a növény uralkodik itt. Madár kevés élénkíti ezt a vidéket : a legvadabb mocsári madarak nagy telepei eltűntek, lakóik, melyek egykor ezeken a majdnem hozzáférhetetlen helyeken békés otthont leltek, ma már csak átvonuló vendégek. Csak helyenként hallhatja az ember a Lociistella luscinioides sajátságos trilláját, vagy a L. melanopogon gyönyörű, bánatos dalát ; messze vidéken komor hallgatás uralkodik a balta felett, aminő illik is ebbe a titokzatos műhelybe, ahol a természet még ma is szárazföldeket épít. Ebben a feneketlen útvesztőben, nem messze a Kuibida-tótól, emelkedik valóságos szilárd alapon egy domb , valószínűleg szintén a fent rajzolt folyamatnak terméke. Két hatalmas, ősrégi fűz búslakodik rajta, és árnyékukban biztosan és kényelmesen nyugszik egy halászkunyhó. Itt partra szállottunk és az épen távol levő gazda nádfonatú haltartójából hatalmas adag nyálkás czompóval, pirosszárnyú konczérral, harcsával és folyami sügérrel láttuk el magunkat. Ugyanis minél több fajt használnak, annál jobban sikerül a »csorba«, vagyis a halleves. Nemsokára zengett az üst a nádtűz fölött s a hazatérő halász, egy öreg ember, ki már harmincz éve halászgat itt, hallevesünkhöz eczettel kedveskedik (a miért mi bort szolgálunk neki). Néhány percz alatt kész a felséges ízű ebéd, és majdnem épen olyan gyorsan el is fogyasztódik. Déli 1z óra volt. Ebéd közben mindenfélét mesélget az öreg , hajdanában mily nagy tömegekben fészkeltek a babicák (gödények) a Kuibida-tavon, mily gyakori volt a baltában a hattyú és más különféle szárnyas vad, holott most alig látható belőlök valami. Az öreg Dimitrijnek érdekes beszélgetése ellenére is csak rövid ideig pihentünk, és nemsokára az úszó lápok közein át, a kis Kuibida-tóra siettünk, melynek nyugati széle mentén haladva, egy más girlába kanyarodtunk és új utakon át ismét az Isacai-tóba tértünk vissza. Az első délutáni órákban könnyű szél kerekedett — ami a Kuibidán érdekes látványt szerzett; nádas szigetek — még 20—25m átmérőjűek is — színházi díszletekként zajtalanul siklottak tova a széles vizén a keleti szélétől a nyugatihoz; a kisebbek gyorsabban haladtak, a nagyobbak lassabban — és itt-ott egyik vagy másik szigetecske lassan forgott a maga tengelye körül, amint épen belekapott a szél az egyenlőtlenül emelkedő nád- és sás-vitorlába. Érdekes volt, de borzalmas, és egyszersmind akadályozó is, mert a szél, bármily könnyű volt is, az útirányt annyira eltöltötte, hogy Fedorunk nagyon biztos helyi ismerete ellenére is ismételten csalóka zsákutczába került, és néhány helyen valósággal át kellett magunkat tapogatnunk az úszó lápok útvesztő közein. Isacától simán ment az út, csak a keskeny szlinai girlában izzadtunk egy kevéssé.