Természettudományi Közlöny 1900 (32. évfolyam, 365-376. füzet)
1900-09-10 / 373. füzet
506 PEKÁR DEZSŐ reszczenczia fokára, tehát az anyag használhatóságára, a készítésmódnak is lényeges hatása van. Le Bon kísérleteihez azt a foszforeszkáló czinkszulfid preparátumot használta, melyet a »Société nationale de produits chimiques« Charles Henry módszere szerint készített. Az anyagot finom porrá törve lakkal elkeverte és üveglapra öntötte, vagy a finom port egyszerűen két vékony üveglap közé zárta. Az utóbbi módon készült ernyő érzékenyebb ugyan, de bizonyos kísérletekre nem alkalmas. A foszforeszkáló testek közül még mások is így viselkednek a hősugarak iránt, csak sokkal csekélyebb fokban, így például a kiválóan foszforeszkáló kalciumszulfidos ernyő körülbelül 300-szor érzéketlenebb a czinkszulfidos ernyőnél. Ez a nagy különbség magyarázza meg, hogy, jóllehet régebben ismeretes, hogy a hősugarak a foszforeszcienciát kioltják, e jelenséget a czinkszulfid alkalmazása előtt legfeljebb a hősugarak jelenlétének kimutatására használhatták fel és ekkor is sokkal tökéletlenebbül, miként az alkalmasabb elektromos szerkezetekkel tehetjük. Világítsuk meg rövid ideig a czinkszulfidos ernyőt szétszórt nappali fénynyel, vigyük sötét szobába és vessük reá a Nap spektrumát , oltsuk ki néhány másodperc múlva a napspektrumot : tapasztaljuk, hogy a foszforeszkálás a spektrum kék részétől, körülbelül az F vonal helyétől kezdve az ibolya felé élénkebbé vált, ellenben a vörös felé, jóval túl a látható spektrumon megszűnt, és legsötétebb az ernyőnek körülbelül a 0 0015 mm hullámhosszúságú hő-, illetőleg infravörös sugarai helyén. A kék, a viola és violántúli, azaz a rövidebb hullámhosszúságú sugarak tehát a foszforeszcienciát fokozzák, a zöld, sárga, vörös és infravörös vagyis a nagyobb hullámhoszszúságúak kioltják, mégpedig az ernyő legérzékenyebb a körülbelül 00015 mm hullámhosszúságú sugarakkal szemben. A vörösön innen eső sugarakat egyes átlátszatlan testek átbocsátják, tehát e testek e sugarakra nézve átlátszók. Hogy a testek a különböző hullámhosszúságú sugarakkal szemben az átbocsátás szempontjából eltérően viselkednek, nagyon megszokott mindennapos jelenség. Gondoljunk a színes üvegekre, melyeknek színe épen onnan van, hogy bizonyos színű fénysugarakat átbocsátanak, azaz bizonyos hullámhosszúságú sugarakra átlátszók, másokra pedig átlátszatlanok. Az elmondottakkal Gustav Le Bon-nak a fekete fénnyel végzett kísérletei jó részét megmagyaráztuk, amelyek közül mintegy példaképpen kissé részletezve álljon itt a következő : Közönséges gáz- avagy petróleumlámpával világítsunk meg egy kulcsot hátulról, állítsuk eléje a fotográfozó készüléket úgy, hogy homályos üvegére a kulcsnak sötét éles képe essék. Ezután anélkül, hogy az összeállításon változtatnánk, borítsuk be a lámpát fekete papirossal úgy, hogy a szoba tökéletesen sötét legyen , borítsunk a kulcsra ebonitdobozt s tegyük a fotografozó készülék homályos üvege helyébe az előre megvilágított czinkszulfidos ernyőt : a kulcs világító képe pár másodpercz múlva az ernyőn megjelenik. A hősugarak ugyanis a papiroson, eboniton áthaladva, a foszforeszcienciát kioltják, de a kulcson nem haladnak keresztül, s ennek megfelelőleg az ernyő foszforeszkálása fennmaradt. Megjegyezzük, hogy ekként járva el, a kulcsnak az ernyőn keletkező képe elmosódott, ami természetes is, mivel a fotográfozó lencse törésmutatója más a hősugarakra, mint a fénysugarakra, és így a hősugarak alkotta éles kép más helyre esik, mint a látható kép. Ha azonban előzetes próbálgatással a megfelelő beállítást megállapítjuk, a kulcs éles képét kapjuk. Az ernyőn kapott képet könnyen lefotografozhatjuk, mégpedig legegyszer