Természettudományi Közlöny 1918 (50. évfolyam, 129-132. pótfüzet)

1918-02-10 / 129-130. pótfüzet

38 TREITZ PÉTER iskolán tanítottak, az igazi agrogeológiai szaktudomány nem haladhatott, mert hiányzott az a biztos alap, a melyen tudomány fölépíthető lett volna. Sem a tiszta geológiai vizsgálat, sem pedig a kizárólagos fizikai és chemiai tanulmányok nem nyújthatták a kivánt alapot, mert a kettő között hiányzott minden kapcsolat. Az a sok ezer talajvizsgálat és magában véve nagyértékű tanulmány, a melyet LIEBIG alapvető munkája óta készítettek, általánosan nem volt értékesíthető s csak arra az egy talajra vonatkozott, a melyről készült. A talajelemzések eredményei nem is lesznek közérdekűek és mindenütt fel­használhatók mindaddig, a míg az agrogeológia az egyes vidékek talajtípusai között lévő kapcsolatot talajtérképeken föl nem tünteti és a meglévő ellen­téteket pedig természettudományi alapon meg nem magyarázza. Treitz Péter. Roth Samu és az óruzsini „Nagy-barlang". A tudomány úttörő bajnokainak meg­becsülése és méltatása érdemük szerint a hálás utódok feladata. Ez a feladat kötelességgé válik abban az esetben, ha a töretlen úton járó kutató kortársai köré­ben megértésre, elismerésre nem talált. Az egyes tudományszakok fejlődésé­ben mindig voltak s ma is vannak olyan időszakok, a melyekben az új eszmék, új nézőpontok, új problémák, szóval mindaz, a mi a tudományos tradiczióktól eltér, a szakemberek tágabb körében két­kedést, ellenzést vált ki. Azon tudományszakok közül, melyek­nek úttörői a legtöbb kétkedéssel talál­koztak, nálunk egyik legelső helyen emlí­tendő a speleológia s ezzel kapcsolat­ban az ősember ügye Emlékezzünk csak vissza azokra a szó­harczokra, melyek a mult század kilencz­venes éveiben a szinvavölgyi palaeolith és tartozékai körül folytak, vagy idézzük csak fel azt az esetet, a mikor kiváló szakemberek — alig tíz évvel ezelőtt — a Szeleta-barlang remekbe készült, klasz­szikus kőeszközeit hamisítványoknak mi­nősítették, és gondoljunk csak arra, hogy akadtak még nemrégiben olyan hazai búvárok is, a kik azt hangoztatták, hogy Magyarországon a pleisztoczénben a tarándszarvas nem élt. Az itt említett problémák nyomán tá­madt kételyek azonban szerencsére muló természetűek voltak s az érdekelt kutatók eszméik diadalát még életükben megér­ték. Nem így történt azonban egy másik, régebbi keletű esetben, melynek tisztázása s az immáron régen porrá vált szerző rehabilitálása érdekében ma, közel négy évtized után kell szót emelnem. ROTH SAMU, a lőcsei főreáliskola néhai lelkes tanára, a ki a mult század hetvenes éveinek végén s a nyolczvanas évek elején nagy buzgalommal és lelkesedéssel kutatta a Felvidéken a jégkorszak nyomait és maradványait, a „Természettudományi Közlöny" tizenharmadik kötetében 1 „Az „óruzsini barlangok" czímen felettébb érdekes tanulmányt bocsátott közre, mely következtetéseinél fogva az akkori szak­körökben nagy feltűnést keltett. Dolgoza­tának az óruzsini „Nagy-barlang"-ot tár­gyaló fejezetében, a 63—65. lapon a kö­vetkezőket olvashatjuk : „A barlang hátsó részében .... mész­tuffa borítja a talajt. A különböző vas­tagságú mésztuffaburok alatt sárgás-vörös agyag következik .... mészkőtöredékek­kel. Ezen 2—3 dm vastag rétegben talál­tam számos barlangi medvecsontot, egy farkasnak két, a süketfajdnak egy felső karját, a rénszarvasnak két feltűnően erős kézközépcsontját, továbbá valószínű­leg a zergéböl vagy más antilópe-fajból szarvat stb." „Ezen réteg alatt többnyire csak ujjnyi 1 Budapest, 1881, 49—65. lap.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék