Természettudományi Közlöny, 1957 (1. [88.] évfolyam, 1-10. szám)

1957-03-01 / 1. szám

Amidőn Kitaibel megmaradt útijegyzeteit és élet­rajzát olvassuk, egyúttal az egész kort látjuk a tör­ténelem látóhatára alatt. Mária Terézia uralkodásának végéig kell vissza­mennünk, ha vázolni akarjuk azokat az eseménye­ket, amelyek döntően hatottak Kitaibel Pál életének és munkásságának alakulására. A határt az 1770-es év jelzi. Ekkor szervezték újjá a magyar közoktatást s annak keretében a nagyszombati egyetemi okta­tást. Az egyetem hittudományi, bölcsészeti és jogi fakultása mellé megkapta az orvosi kart öt (!) tan­székkel. Az egyesített kémiai és növénytani tan­székre az osztrák származású bányaorvost, Winterl József Jakab­ot nevezték ki. Amikor 1770 novemberében előadásait megkezdte, az orvosi karnak semminemű felszerelése sem volt. Sem műszer, sem demonstráló anyag nem volt. Kü­lönösen sok gondot okozott neki a növénykert és a kémiai laboratórium megszervezése és felszerelése. A kancellária végül is 2000 forintért megvásárol egy értéktelen legelődarabot, amelyen Winters panasza szerint „még konkoly és pipacs sem terem” és évente árvíz önti el. A botanikus kert működését pedig a kancellária és Mária Terézia úgy képzelik, hogy ezen a földdarabon Winterl „termesszen zöldségféléket s eladásukból az egyetemi pénztárnak biztosítson jö­vedelmet!” A királynő mindezt sajátkezű feljegyzé­sével hagyja jóvá és rendeli el. Ugyanekkor megin­tik Winterl-t, „hagyjon fel a céltalan és költséges kémiai kísérletek bemutatásával, kerülje a bizonyta­lan, fölösleges és furcsa kísérleteket” és tanítson „könyvből”. Az ember nem csodálkozik azon, ha ilyen intézkedések a legmélyebb csalódásba, csügge­­désbe, sőt kétségbeesésbe kergetnék a tudóst. 1777-ben Mária Terézia elhatározta, hogy az egye­temet, vele a füvészkertet is áthelyezi Budára. A költözködés újabb kálváriát jelent. Az új fü­­vészkert helyének megválasztásába Winters-nek most sincs semmi beleszólása. Megvesznek egy szik­lás talajú, egyenetlen, bozótos és erdővel benőtt föld­darabot, „véletlenül” az egyetem gondnokának tu­lajdonát! Hat év sem telt el s a Nagyszombatban oly keser­vesen életre hívott füvészkert Budán küszködik to­vább. Winterl jóformán minden költséget a magáé­ból fedez. Munkásokat fogad, szerszámokat vesz, a rozzant épületeket megjavíttatja. Egy régi kocsiszín­ből „melegházat” alakít. A kert felső részében az öntözéshez 48 négyszögöles tavat ásat, 28 munkás irtja az erdőt. Négy éven át négy lovat tart, hogy ezer fuvar friss erdei földdel használhatóvá tegye a talajt. Winters-nek a költségek töredékét sem térítik meg. Felesége, aki eddig a rendkívüli küzdelemben hősiesen kitartott, a hiábavaló erőfeszítés láttán ösz­­szeroppant. Mindezek ellenére újból berendezi a botanikus kertet. Gombocz Endre azt írja róla, hogy ő „a ma­gyar botanika történetében egyike a legrokonszen­vesebb alakoknak”. Tudomány iránti lelkesedés, pá­ratlan orvosi és tanári lelkiismeretesség jellemzi. Év­ről évre következetesen igyekszik a helyhez mérten elfogadható füvészkertet teremteni. Nincsenek nö­vények? Bejárja Buda és Pest környékét, a Mátrát, a Bakonyt, és a begyűjtött növényeket összehordja a budai kertbe. Három év múlva újból minden odavész, mert az egyetem megint költözik. A botanikus kertet pedig árverésen eladják a rendőrség főparancsnokának, aki szőlőskertet csináltat belőle. Pestre költöznek. A helyzetet komikussá teszi, hogy a budai füvészkertet a pesti megvétele előtt elárve­rezték. Így azután Winters pénzért és hitelbe saját maga vásárol Pesten telket, hogy a budai füvészkert növényeit megmenthesse. 1785-öt írnak, és az egye­temi előadások szemléltetése az ő magánkertjében folyik. Negyvenhét éves korára megöregedett. Szomorú, kissé epés modorú, olykor-olykor hirtelen felfor­­tyanó természet, aki azonban a tudomány szeretetét és művelését az emberiség legfontosabb ügyének te­kinti. A tudomány fellendülésére élete vége felé Európa-szerte kedvezőbbek a viszonyok. A botanika történetének korszakos fejezete zárul Linné mun­kásságával, és nyitva áll az út a természettudomány továbbfejlődésére. „Addig a növénytan úgyszólván kizárólag a gyógyszerész- és orvostudományok szol­gálatában állott, s csak Linné után kezdték a növény­tant önálló tudományként megbecsülni” — mondja Gombocz. Linné munkássága rendet teremtett az óriási mértékben megszaporodott növényfajok között és rövid, világos jellemzésekkel könnyebbé tette meghatározásukat. Megkezdődött az addig ismeret­len vidékek és országrészek lázas kutatása s az új növényfajok tömeges „felfedezése”. Ehhez azonban utazni kell! Az állandó háborúskodás, a lezüllött közbiztonság, a pestis napi járóföldje kipusztította az embereket. Csak a vakmerő adja fejét utazásra. A helytartó ta­nács és a bécsi kancellária örökösen kémeket szima­tol és politikai felhajtókat sejt az ország területén Iris hungarica. Tábla az Iconesből

Next