Természettudományi Közlöny, 1957 (1. [88.] évfolyam, 1-10. szám)

1957-05-01 / 3. szám

LUKÁCS LÁSZLÓ DR. A GYERMEKBÉNULÁS A gyermekbénulásos betegek száma az utóbbi években az egész világon és hazánkban is megszapo­rodott. A betegség lassan a huszadik század egyik legveszélyesebb járványává lett. Ez a tény az egyes országok egészségügyi szervezeteit hatásos intézke­dések hozatalára kényszerítette, részben a járvány leküzdésére, oltóanyag előállítására, részben a meg­betegedettek kezelésére vonatkozóan. A súlyos követ­kezmények láttán a betegek lehető legjobb ellátására különleges gyógyító intézményeket létesítettek. He­lyenként az intézkedések végrehajtására törvényes rendeleteket is hoztak. Az egyes országokban megindult fokozott tevé­kenység nemcsak a megbetegedések számának sza­porodása miatt következett be, hanem azért is, mert rájöttek, hogy az államra igen nagy terheket ró a munkaképtelenek számának növekedése, ami pedig sokszor nemtörődömség, vagy helytelen kezelési el­vek következménye. A betegség kórokozójáról és az ellene való véde­kezésről az elmúlt években sok tudományos és újság­cikk jelent meg, ezért csak röviden kívánok e két kérdéssel foglalkozni. 1909 óta ismerjük a gyermek­­bénulás kórokozóját. Kb. 20—30 millimikron nagy­ságú, gömb alakú vírus. Ez, a külső behatásokkal szemben igen ellenálló vírus elektronmikroszkóppal látható is. Az emésztő- és légzőszerveken keresztül jut be az emberi szervezetbe. Felfedezésétől számítva 40 év telt el azokkal a tudományos kutatásokkal, me­lyek az ellene való küzdelmet megalapozták. 1949- ben Enders, Weller és Robbins fedezték fel a vírus­nak azt a tulajdonságát, hogy az nemcsak emberről majomra oltva tenyészthető tovább, hanem külön­böző felnőtt, magzati és emberi szövettenyészetben is szaporítható. Amíg a vírusok szaporítása és tenyész­tése csak majom­oltással történhetett, azok nagy tö­megben való gyártása igen drága lett volna. Az előbb említett három kutató felfedezésével egyszerű és olcsó tenyésztési mód áll rendelkezésre. Így lehet védőoltásokhoz ma már a szükséges nagyszámú ví­rust kitenyészteni. Méltán kapta ez a három tudós felfedezéséért az 1954. évi orvosi Nobel-díjat. A védőoltás célja, hogy a beoltott szervezetben a betegség elleni védőanyagtermelést megindítsa és azt lehetőleg minél tovább fenntartsa. Úgy kell elkép­zelni a védőoltást, mint egy enyhe természetes fer­tőzést. A fertőzés hatására a szervezetben keletke­zett ellenanyagok­­ megvédik a szervezetet a később bekövetkező komolyabb fertőzések ellen. Az Egyesült Államokban Salk dolgozta ki a védő­oltás módszerét és az általa ajánlott védőanyaggal ma már közel hatmillió embert oltottak be. Az­­ ál­tala ajánlott oltással három injekciót kell adni, a másodikat 4—6 héttel az első után, a harmadikat pe­dig 6 hónappal később. Az 1954-ben lefolyt oltási kí­sérlet alkalmával, sajnos, balesetek is adódtak, az ol­tottak közül többen megbetegedtek. Sőt egyes meg­betegedések halállal is végződtek. Az akkor megin­dult vizsgálat megállapította, hogy a balesetek csak az egyik gyár készítményeivel oltottak között jelent­keztek. Ezek az oltások a leggondosabb ellenőrzés el­lenére élő vírust is tartalmaztak. Az oltóanyag ezen hibalehetőségét ma már kiküszöbölték és mind az Egyesült Államokban, mind Németországban, a Beh­ring Művekben előállított Salk-oltóanyaghoz hasonló Haas-féle oltóanyaggal, valamint a francia Lé­pine­­féle oltóanyaggal az elmúlt esztendőben a százezres számban végzett oltások ellenére semmiféle baleset nem történt. Arra nézve, milyen korú gyermekeknek, mikor kell oltóanyagot adni, egyes kutatók az 5—6 éves, mások pedig az 1—3 éves kort ajánlják, mivel a megbetegedések zöme ezekre az évjáratokra esik. Miért kell ismertetni a kezelési kérdéseket?­­ Mert a betegség kezeltetése országunkban egye­lőre nem kötelező és — sajnos — sokan „élnek” a nem kezeltetés lehetőségével. A kezeltetést vagy ha­nyagságból „a majd kinövi a beteg” elve alapján, vagy tudatlanságból húzzák, halogatják, nem tudva, hogy a beteg gyógyításában a legjobb eredményt csak a betegség első idejében lehet elérni. Minél ké­sőbb látunk hozzá a kezeléshez, annál kevesebb ered­mény várható. 2. Ha ismertetjük a helyes kezelési elveket, keve­sebb tere nyitik a nem szakszerű kezelésnek, kuruzs­­lásnak. Ismeretes, hogy a kialakult bénulásnak gyógyszere nincs, sem tablettában, sem cseppekben, sem injekcióban. Használunk vitaminokat, erősítő, kondíció javító gyógyszereket, de ezek nem a bénul­ látdeformitás Csípő-, térdízületi- és kézdeformitás 115

Next