Természettudományi Közlöny, 1957 (1. [88.] évfolyam, 1-10. szám)
1957-05-01 / 3. szám
LUKÁCS LÁSZLÓ DR. A GYERMEKBÉNULÁS A gyermekbénulásos betegek száma az utóbbi években az egész világon és hazánkban is megszaporodott. A betegség lassan a huszadik század egyik legveszélyesebb járványává lett. Ez a tény az egyes országok egészségügyi szervezeteit hatásos intézkedések hozatalára kényszerítette, részben a járvány leküzdésére, oltóanyag előállítására, részben a megbetegedettek kezelésére vonatkozóan. A súlyos következmények láttán a betegek lehető legjobb ellátására különleges gyógyító intézményeket létesítettek. Helyenként az intézkedések végrehajtására törvényes rendeleteket is hoztak. Az egyes országokban megindult fokozott tevékenység nemcsak a megbetegedések számának szaporodása miatt következett be, hanem azért is, mert rájöttek, hogy az államra igen nagy terheket ró a munkaképtelenek számának növekedése, ami pedig sokszor nemtörődömség, vagy helytelen kezelési elvek következménye. A betegség kórokozójáról és az ellene való védekezésről az elmúlt években sok tudományos és újságcikk jelent meg, ezért csak röviden kívánok e két kérdéssel foglalkozni. 1909 óta ismerjük a gyermekbénulás kórokozóját. Kb. 20—30 millimikron nagyságú, gömb alakú vírus. Ez, a külső behatásokkal szemben igen ellenálló vírus elektronmikroszkóppal látható is. Az emésztő- és légzőszerveken keresztül jut be az emberi szervezetbe. Felfedezésétől számítva 40 év telt el azokkal a tudományos kutatásokkal, melyek az ellene való küzdelmet megalapozták. 1949- ben Enders, Weller és Robbins fedezték fel a vírusnak azt a tulajdonságát, hogy az nemcsak emberről majomra oltva tenyészthető tovább, hanem különböző felnőtt, magzati és emberi szövettenyészetben is szaporítható. Amíg a vírusok szaporítása és tenyésztése csak majomoltással történhetett, azok nagy tömegben való gyártása igen drága lett volna. Az előbb említett három kutató felfedezésével egyszerű és olcsó tenyésztési mód áll rendelkezésre. Így lehet védőoltásokhoz ma már a szükséges nagyszámú vírust kitenyészteni. Méltán kapta ez a három tudós felfedezéséért az 1954. évi orvosi Nobel-díjat. A védőoltás célja, hogy a beoltott szervezetben a betegség elleni védőanyagtermelést megindítsa és azt lehetőleg minél tovább fenntartsa. Úgy kell elképzelni a védőoltást, mint egy enyhe természetes fertőzést. A fertőzés hatására a szervezetben keletkezett ellenanyagok megvédik a szervezetet a később bekövetkező komolyabb fertőzések ellen. Az Egyesült Államokban Salk dolgozta ki a védőoltás módszerét és az általa ajánlott védőanyaggal ma már közel hatmillió embert oltottak be. Az általa ajánlott oltással három injekciót kell adni, a másodikat 4—6 héttel az első után, a harmadikat pedig 6 hónappal később. Az 1954-ben lefolyt oltási kísérlet alkalmával, sajnos, balesetek is adódtak, az oltottak közül többen megbetegedtek. Sőt egyes megbetegedések halállal is végződtek. Az akkor megindult vizsgálat megállapította, hogy a balesetek csak az egyik gyár készítményeivel oltottak között jelentkeztek. Ezek az oltások a leggondosabb ellenőrzés ellenére élő vírust is tartalmaztak. Az oltóanyag ezen hibalehetőségét ma már kiküszöbölték és mind az Egyesült Államokban, mind Németországban, a Behring Művekben előállított Salk-oltóanyaghoz hasonló Haas-féle oltóanyaggal, valamint a francia Lépineféle oltóanyaggal az elmúlt esztendőben a százezres számban végzett oltások ellenére semmiféle baleset nem történt. Arra nézve, milyen korú gyermekeknek, mikor kell oltóanyagot adni, egyes kutatók az 5—6 éves, mások pedig az 1—3 éves kort ajánlják, mivel a megbetegedések zöme ezekre az évjáratokra esik. Miért kell ismertetni a kezelési kérdéseket? Mert a betegség kezeltetése országunkban egyelőre nem kötelező és — sajnos — sokan „élnek” a nem kezeltetés lehetőségével. A kezeltetést vagy hanyagságból „a majd kinövi a beteg” elve alapján, vagy tudatlanságból húzzák, halogatják, nem tudva, hogy a beteg gyógyításában a legjobb eredményt csak a betegség első idejében lehet elérni. Minél később látunk hozzá a kezeléshez, annál kevesebb eredmény várható. 2. Ha ismertetjük a helyes kezelési elveket, kevesebb tere nyitik a nem szakszerű kezelésnek, kuruzslásnak. Ismeretes, hogy a kialakult bénulásnak gyógyszere nincs, sem tablettában, sem cseppekben, sem injekcióban. Használunk vitaminokat, erősítő, kondíció javító gyógyszereket, de ezek nem a bénul látdeformitás Csípő-, térdízületi- és kézdeformitás 115