Természet Világa, 1968 (12. [99.] évfolyam, 1-12. szám)

1968-04-01 / 4. szám

egyedül talán Dollfus eredményei jelentettek bizonyos előrehaladást. Különböző módszerekkel sikerült a Venu­­son diffúz részleteket megfigyelnie. Az észlelések azon­ban annyira bizonytalanok voltak, hogy már az is nagy eredménynek számított, ha a Venusról készített rajzo­kon és fényképfelvételeken látható foltok többször es­tek össze, mint ahányszor a valószínűségszámítás értel­mében véletlen összeesésre számítani lehetett. Az azon­ban megállapítható volt ezekből a bizonytalan észlelé­sekből is, hogy a foltok helyzete a terminátor vonalhoz képest (a napsütötte és az árnyékban levő rész határ­vonala) nem mozdult el. Ebből a tényből két következ­tetést lehetett levonni: 1. A Venus tengelyforgása közel kötött (tehát keringési és forgási periódusa közel azonos). 2. A foltok a napkeltével és a napnyugtával, nem pe­dig a szilárd felszín forgási periódusával vannak kap­csolatban. Mindenesetre az 1. pontra gondolva felmerült egy olyan gyanú, amely szerint a Venus tengelyforgási pe­riódusa a 225 napos keringési periódushoz közeli érték lehet. Érdekes, hogy ugyanerre a következtetésre jutott Schiaparelli és Antoniadi is, mintegy 70 évvel ezelőtt. A Venus tengelyforgási periódusának meghatározására más módszer is kínálkozott. A bolygó forgása miatt ugyanis a bolygókorong egyik széle közeledik, a másik széle pedig távolodik tőlünk. A színképvonalak ebből adódó Doppler-féle eltolódásából megbecsülhető a ten­gelyforgási periódus. Ezzel a módszerrel Belopolszkij 1900-ban azt kapta, hogy a Venus tengelyforgási perió­dusa hosszabb két hétnél, majd 1903-ban Slipher kimu­tatta, hogy ez az érték 30 napnál is hosszabb. Ennél messzebbre azonban ezzel a módszerrel nem jutottak. Meg kell említenünk, hogy voltak más jellegű, de helytelen eredményt adó becslések is, amelyek legalább annyira alá voltak támasztva tényekkel, mint Dollfus előbb említett gyanúja. Ezekkel azonban itt nem fog­lalkozunk. Döntő lépést jelentett a Venus tengely körüli forgása periódusának meghatározásában a radartechnika kifej­lődése. 1956-ban már annyira fejlődött a technikának ez az ága, hogy megkísérelték a Venusra irányított és on­nan visszaverődött rádióhullámok felfogását. A kísér­leteket rövidesen siker koronázta. Ez egyben lehetősé­get nyújtott a tengelyforgási periódus meghatározására is. Talán nem érdektelen magának a módszernek a rö­vid ismertetése. A Venus felé nagyméretű parabolikus rádióantenna (rádiótávcső) segítségével párhuzamosított és igen szűk hullámhossz-intervallumba eső rádióhullámokat külde­nek. A mérést természetesen akkor célszerű elvégezni, amikor a bolygó legközelebb van hozzánk. Ilyenkor a rádióhullámok 5 perc alatt érik el felületét. A Venus­­korong közepéről a rádióhullámok változatlan hullám­hosszal verődnek vissza (3. ábra, A pont). A Venus fe­lületére a B pontban ütköző rádióhullámokról ugyanez már nem mondható el. Egyrészt a ferde beesés miatt a rádióhullámoknak csak kis része verődik irányunkba vissza, másrészt a B pont a Venus nyíllal jelzett forgása miatt közeledik hozzánk, és ezért a jól ismert Doppler­effektus miatt a visszaverődött rádióhullámok hullám­hossza megrövidül. A B pontból tehát a kibocsátottnál rövidebb hullámhosszú rádiósugárzás verődik vissza a Föld irányába. A C pontból visszaverődött rádióhullá­mok, mivel a C pont távolodik tőlünk, hosszabb hullám­­hosszúak lesznek. A Venusról visszaverődött rádióhullámok tehát a 4. ábrán látható eloszlást mutatják. A függőleges tenge­lyen a visszaverődött rádiósugárzás intenzitása, a víz­szintesen pedig a hullámhossza van feltüntetve önkényes egységekben. Ezt az ábrát 1962-ben a Szovjetunióban kapták a Venus felé küldött és onnan visszaverődött rádióhullámok regisztrálása alkalmával. Az ábra köze­pén a magas kiemelkedés a Venus-korong középpont­járól visszaverődött rádiósugárzás intenzitását mutatja. Az ábra alsó szélén a u-val jelölt vonal a mérés zajszint­jét jelöli. A görbe vagy más nevén rádióspektrum bal és jobb szélén találhatók nyilván a bolygókorong szé­léről visszaverődött rádióhullámok. Ezeknek a hullám­hossz-eltolódásából megállapítható, hogy a Venus „szé­lei” milyen sebességgel közelednek, ill. távolodnak tő­lük. Ebből kiszámítható a tengelyforgási periódus. A 4. ábrán látható rádióspektrumból 1962-ben arra a követ­keztetésre lehetett jutni, hogy a Venus tengelyforgási periódusa 200 és 300 nap között van. A mérés pontossága nyilván attól függ, milyen erős rádióimpulzusokat tudunk a Venus irányába küldeni, és milyen m­élyre tudjuk a zajszintet leszorítani. A radar­technika mindkét területen jelentősen fejlődött, s így 1964-ben sikerült a Puerto Ricó-i 300 m-es rádiótávcső segítségével (5. ábra) a Venus tengelyforgási periódusát 5 nap pontossággal megmérni. Eszerint a tengelyforgási periódus: 247 ± 5 nap. Ez azt jelenti, hogy a Venus tengely körüli forgásának periódusa mintegy 10 százalékkal hosszabb a 225 napos 3. ábra. A Venus-korong ,,széléről” visszaverődő rádióhullámok hul­lámhossza megváltozik. Az A pontból visszavert sugárzás hullámhossza nem változik, a B pontból visszaverté csökken, a C pontból visszaverté pedig növekszik. Ez lehetővé teszi a Venus tengelyforgási periódusának meghatározását 4. ikra. A Venusra küldött és onnan visszaverődött rádióhullámok „rádióspektruma", amelyet 1962-ben a Szovjetunióban készítettek 153

Next