Természet Világa, 1973 (104. évfolyam, 1-12. szám)
1973-06-01 / 6. szám
sok középpontjának keringési periódusa? Végül miért kering a Hold és a Nap közvetlenül a deferens kör mentén, miért tér el látszólagos mozgásuk gyökeresen a többi bolygóétól? A helyzetet tovább bonyolította az a tény, hogy az észlelések ismételten eltéréseket tártak fel az előre számított pozíciókhoz képest. Ezen úgy próbáltak segíteni, hogy növelték a körök számát: az epiciklusok epiciklusait stb. vezették be, így ugyan rövid időre mindig sikerült „megmenteni” a rendszert, ennek azonban az volt az ára, hogy a mozgások leírása egyre bonyolultabbá és mesterkéltebbé lett. Joggal kiáltott fel a 13. század tudós kasztíliai királya — X. Alfonz — a reménytelenül elbonyolódott geocentrikus rendszer tanulmányozása közben: „Ha én lettem volna Isten helyében, egyszerűbbnek teremtettem volna a világot.” A csillagászok egymást követő nemzedékei évszázadokon át Ptolemaiosz rendszerét tanították és kommentálták, de lényegében egyikük sem ütközött meg a felsorolt rejtélyeken, egész Kopernikuszig egyikükben sem merült fel komolyan az a gondolat, hogy az említett jelenségek, egybeesések nem véletlenek, hanem a ptolemaioszi szemlélet alapvető hibájából erednek. A döntő pillanat 1497. március 9-én érkezett el. Ezen a napon figyelte meg Kopernikusz Domenico Maria di Novara professzorral együtt az a Tauri okkultációját,* amikor a Hold fázisa az első negyedhez közeledett. A megfelelő számítások elvégzése után Kopernikusz azt találta, hogy a Hold szögnagysága nem különbözött a telihold idején mérttől, Ptolemaiosz elmélete tehát megdőlt, mivel feloldhatatlan ellentétbe került a tapasztalattal. (Ha ugyanis a Hold mozgását Ptolemaiosz nyomán írjuk le, akkor a Földitől való távolságának, így látszólagos szögnagyságának is jelentősen változnia kell.) Az a gondolat, hogy a Föld a többi bolygóval együtt a Nap körül kering, valószínűleg 1510-ben ötlött fel Kopernikuszban. Kopernikusz megtalálta annak magyarázatát, miért van a Nap és a bolygók látszólagos mozgásában annyi hasonlóság. Az égitesteket a Földdel együtt utazva figyeljük meg, következésképp az égbolton elfoglalt helyzetük megváltozása részben Földünk Nap körüli keringésének köszönhető. A bolygók bonyolultnak látszó — időnként hurokszerű — mozgása tehát egyszerű értelmezést kapott (3. ábra). A Föld Nap körüli keringése tükröződik a Mars, Jupiter és Saturnus epiciklusban, valamint a Merkúr és a Venus deferensköreiben,így van ez megszokott földi környezetünkben is. Robogó autóból vagy gyorsan forgó körhintáról nézve a mozgások sokkal bonyolultabbaknak, nehezebben kielemezhetőnek tűnnek, mint egy nyugodtan álló ember számára.) Kopernikusz hosszú időn át nem hozta nyilvánosságra „felforgató" nézeteit, csak 1512-ben fejezte be első — főként házi használatra szánt — csillagászati munkáját Nicolai Copernici de hypothesibus motuum coelestium a se constitutis Commentariolus címen, amely hét alaptételre épül: 1. Az égitesteknek és az égi szféráknak nincs közös középpontjuk. 2. A Föld centruma nem középpontja a Világmindenségnek, hanem csak a nehézkedésnek és a Hold mozgásának. 3. Minden körmozgás a Nap körül történik, mintha ez lenne a Világmindenség középpontja, ezért a Világmindenség centruma a Nap közelében van. 4. A Nap—Föld-távolság sokkal kisebb a csillagos égbolt magasságához képest, mint a földgömb sugara a Naptól való távolsághoz képest, így a Nap— Föld-távolság az égbolt magasságához képest elhanyagolható! 3. Az állócsillagok szférájának mozgása nem az égbolt valóságos mozgásából, hanem a Föld forgásából ered. A Föld tehát a rajta levő tárgyakkal együtt naponta megfordul változatlan pólusai körül, ezzel szemben az állócsillagok szférája, mint a legkülső égbolt, mozdulatan. Kopernikusz heliocentrikus rendszerének illusztrálása a 17. sz.-ban (Andreas Cellarius: Harmonia Macrocosmica c. munkájából) ’ Ha mozgása közben a Hold bolygót vagy csillagot fed el, okkultációról beszélünk. Okkultációk segítségével égi kísérőnk helyzete és látszólagos szögátmérője nagy pontossággal meghatározható. 245