Természet Világa, 1974 (105. évfolyam, 1-12. szám)

1974-03-01 / 3. szám

NAGY ISTVÁN GYÖRGY gépészmérnök, Budapest ŰRHAJÓZÁS­I ŰRKUTATÁS Asztronautika — 1973 A krónikás valamelyest zavarba kerül, amikor egy esztendő űrkutatásáról kell összefoglalót adnia. Hiszen az asztronautika eseményei nem igazodnak a naptári évhez, s mint a következőkben látni fogjuk, vannak 1974-re áthúzódó fontos programok, amelyek eredmé­nyeiről csak később számolhatunk be. Megnehezíti feladatunkat a sikeresen elindított űr­kutató eszközök nagy száma is. A szédítő fejlődést mi sem jellemzi inkább, mint hogy az első szputnyik föl­­röpítése óta eltelt tizenhat esztendő alatt ezerhárom­száznál több mesterséges égitestet állítottak pályára. Közöttük eddig félszáz űrjármű — pontosabban negy­vennyolc űrhajó és két orbitális űrállomás — fedélze­tén végezték emberek a munkájukat a kozmoszban. Az esztendő folyamán indított sok tucat űrkutató eszköz mindegyikével persze lehetetlen volna foglalkozni. Az elmúlt év asztronautikai programjai bizonyára nem ragadták meg annyira a nagyközönség képzeletét, mint az előző esztendők holdexpedíciói. Az űrhajózás eredményei természetesen nem értékelhetők az úgy­nevezett látványosság szempontjából. Nem szorul külö­nösebb bizonyításra, hogy ez az év sem szűkölködött a nagy jelentőségű űrkísérletekben. Tovább folyt a Hold és a bolygók kutatása, nagyszabású űrállomás­program végrehajtására került sor, újabb űrhajók in­dultak , hogy ne is szóljunk a rutinszerű „hétköz­napi” programokról: a Kozmosz műholdak sorozatában nyolcvannál több egység állt pályára. Újabb Lunohod-kísérlet Az 1973. évi űrhajózási vállalkozások közül már csak időrendben is az újabb Lunohod-kísérletet kell legelőször említenünk. A megelőző esztendőkkel össze­hasonlítva, első pillantásra talán úgy tűnik, mintha a holdkutatás háttérbe szorult volna: mindössze egyetlen holdszonda, a Luna—21 indult a szomszéd égitestre, s ennek a szállítmánya volt a második automatikus hold­járó, a hunohod—2. A holdkutatás ütemének lassulását nyilvánvalóan az indokolja, hogy az utóbbi néhány év gazdag programjai, az amerikai holdexpedíciók csakúgy, mint a szovjet automatikus eszközökkel végzett kutatások olyan nagy mennyiségű információs anyagot szolgáltattak, hogy en­nek feldolgozása a tudományos apparátust hosszabb időre foglalkoztatja. De arról se feledkezhetünk meg, hogy míg a Holdra bármelyik hónapban indíthatók ku­tatóeszközök, addig a bolygók felé sokkal ritkábban. A Mars vagy a Venus földközelségét ki kell használni űr­szondák indítására, s így érthető módon ilyenkor az erőfeszítéseket inkább ezekre a programokra összpon­tosítják. Az első automatikus holdjáró, a hunohod.­1 1970 no­vemberétől 1971 októberéig több mint tíz holdi nappa­lon összesen tíz és fél kilométer utat tett meg. Az 1973. januárban munkába állított Lunohod—2 aktív élettar­tama rövidebb volt ugyan: öt holdi nappalra terjedt ki, de lényegesen kedvezőtlenebb felszíni viszonyok között harminc kilométeres úton végezte vizsgálatait. Ezen az útvonalon elemezték a felső holdtalajréteg vegyi összetételét. Talajmechanikai, továbbá mágneses térerősségi méréseket is végeztek, s a fedélzeti televí­ziós rendszerek segítségével több mint nyolcvanezer képfelvétel készült. A Lunohod—2 asztrofotométerével megállapították, hogy a Holdat porrészecske-övezet ve­szi körül; ennek zavaró hatása folytán célszerűbbnek látszik, hogy a világűrben telepítendő csillagászati meg­figyelőeszközöket a műholdakon és az űrállomásokon helyezzék el, nem pedig a Holdon. (Úron a Mars felé A bolygókutató űrszondákat összefoglaló táblázatunk jól szemlélteti, hogy 1973-ban az űrkutatásnak ez az iránya kiemelkedő szerepet játszott. Páratlan arányú kísérletsorozat kezdődött a Mars bolygó tanulmányo­zására. Július végén pályára állították a szovjet Marsz—4 és Marsz—5 űrszondákat, majd augusztus első napjaiban két újabb egység követte őket: a Marsz—6 és a Marsz—7. A Marsz—4 1974. február 10-én, a Marsz—5 pedig két nappal később ért a „vörös bolygó” közelébe. A második marsszonda már március közepe táján éri el a célbolygót Az indítások alkalmával kiadott hivatalos közlésekből kitűnik, hogy az űrszondák feladata vizsgálni a cél­bolygót és környező térségét, mérni az oda vezető pá­lyán a bolygóközi tér fizikai jellemzőit, megfigyelni a világűrben lejátszódó folyamatokat. A második űr­szondapárnak emellett közös szovjet—francia kísérleti programja is van. A francia készülékekkel megfigyel­ Alan L. Bean, Owen K. Garriott és Jack L. Lousma, a Skylab második legénysége 128

Next